2019. február 6., szerda

Az ítélet: magány

Minden a te hibád. A saját kardodba dőltél, bízva abban, hogy a kifröccsenő véred majd hőssé tesz a nézők szemében.
Túlélted, ők pedig őrültnek hittek. Még csak nem is sajnáltak miatta. Tudták, hogy a feltűnésért teszed, és kényszeres vágy hajt, hogy megmutasd, más vagy, mint ők.
Voltaképpen nem is tévedtél akkorát. Te gyenge vagy, de nem azért, mert lassan gyógyulnak a sebeid. Nem is azért, mert eszeveszetten kajtatsz a lehetőségek után, aztán amikor az egyik álmod beteljesülni látszik, ostoba módon felnyitod a szemed és félkómásan azt suttogod: "Ez nem lehet igaz. Velem ilyen nem történhet meg."
Az tesz téged szánalmassá, amiért egyesek arany szobrot kapnak. Játszol. Fellépsz, akár egy művész. Attól sem riadsz vissza, hogy másokat is bevonj a darabba, csak hogy elhitesd a közönséggel, hogy ez vagy te. Még csak nem is akarod tökéletesnek láttatni az életedet. Egyetlen cél lebeg a szemed előtt: figyelmet szeretnél - az már mindegy, milyen áron. Gyűlölöd a riválisaidat, folyton a módszereiket kritizálod, meg sem próbálsz kapcsolatokat kiépíteni.
Ne aggódj, idővel rá fognak jönni, aztán még jobban elfordulnak majd tőled. Legalább lesz még egy okod, hogy magadra öltsd a mártír maszkját.

A bíróság meghozta az ítéletet. Önbizalomhiány, megtévesztés, felsőbbrendűség-érzet, lassú felfogás és a komfortzónád el nem hagyásának vádjával állsz most előttük. Életfogytiglant kapsz a világ legnagyobb zárkájában. Itt kell élned, amíg nem sikerül feltűnés nélkül a kardodba dőlnöd.
Magányra ítéltek.
Minden a te hibád.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése