A nagy Teen Wolf TAG

Sziasztok!

Gondolom, senkinek sem mondanék újat azzal, hogy élek-halok az MTV sikersorozatáért. Nagyjából egy hónapja "meglepő" módon éppen a Teen Wolfról beszélgettem Bogi barátnőmmel, amikor előállt az ötlettel, hogy csinálni kellene egy TAG-et a történethez. Bele is vágtunk, nemsokára pedig elkészültek a kérdések. Innentől kezdve már csak az idő akadályozott meg abban, hogy közszemlére tegyem a válaszaimat. Szerencsére az őszi szünetben ráértem, így el is készült a bejegyzés. 

Jó szórakozást kívánok hozzá! 

ui.: A poszt erős SPOILEReket tartalmaz az összes évadra, tehát aki még csak mostanában kezdte nézni a Teen Wolfot, inkább térjen rá vissza később. Komolyan, ezeket a poénokat jobb nem lelőni :D 

**** 

1.Kitől hallottál először a sorozatról, és Te kinek ajánlottad? Hogy reagálták le azok, akiknek ajánlottad?

Legeslegelőször egy barátnőm mesélt róla, de akkor még valamiért nem nagyon fogott meg a téma – igen-igen, meg lehet kövezni, de kicsit sablonosnak találtam, meg az is hozzájött, hogy akkor még nem igazán akartam sorozatokat nézni. Majdnem másfél év telt el, mire egy másik barátnőm is belevágott, és olyan szintű fangörcsöket nyomott le, hogy nem bírtam ki, muszáj volt belenéznem. És milyen jól tettem! Igaz, az első évaddal nem haladtam valami jól időhiány miatt, de nyáron behoztam a lemaradást, és onnantól kezdve mindenkinek ajánlgatom, akivel csak szóba jönnek a sorozatok. Elsőként Lauren Write művésznőnek mutattam meg, ő el is kezdte nézni, és imádta a beszólásokat. A másik áldozatom egy lány volt kajakról, akinek sajnos nem emlékszem a nevére. Csak egy edzésre jött, pechére pont akkor, amikor már kivégeztem mind a kilencven részt, és a 6B-re vártam. Khm… meglehet, hogy kicsit elijesztettem a nagy rajongásommal. Azért remélem, adott egy esélyt a sorozatnak :D Természetesen a családom sem úszta meg, a tesóm annyira rákapott, hogy egy idő után együtt néztük és vártuk az új részeket, apa nem igazán érezte át a rajongásomat, anya meg elkezdte nézni, tetszett is neki, de aztán időhiányra hivatkozva abbahagyta. Amúgy néhány részt újra néztem vele, és nagyon durva volt, eléggé fejbe vágott a sok változás… Lydia-Jackson, Scott-Allison párosok, Derek borosta nélkül, és úristen, Argent is milyen fiatal volt!

2. Kedvenc szerelmespár? Miért?

Stydia - ahogy megfigyeltem a környezetemben, sokan hamar feladják, ha a szerelemről van szó, mert reménytelennek könyvelik el a helyzetet. Nos, Stiles nem így tett. Bármennyire jó pasik is tolongtak Lydia körül, és bármennyire is csak a háttérben harcolt a lányért, bármire képes volt érte. Számtalanszor megmentette az életét, végig nézte, ahogy Jackson karjaiba veti magát, kiszabadította az Eichenből, és még sorolhatnám. Lydia hatalmas karakterfejlődésen ment keresztül a hat évad során, az egykoron beképzelt, utálatos libából bátor, talpraesett és nagyon okos lánnyá vált, és ez szerintem jórészt Stilesnak köszönhető. Ő mutatta meg neki, hogy a külsőségek nem számítanak, ha a szeretetről van szó.  

Allisaac - lehet, hogy ezért utálni fogtok, de őket is imádtam, a csipkelődéseikkel, beszélgetéseikkel, és évődéseikkel együtt. Valahogy mindkettőjükben volt egy kis félsz ezzel az egésszel kapcsolatban (nyilván Scott miatt), de ezt kezdték legyőzni, és egyre közelebb kerültek egymáshoz. Többek között ezért is voltam olyan mérges Jeffre, amikor megölte Allisont; mert a kedvenc shippem miatta nem lett canon. Oké, értem én, hogy nem minden szerelem teljesedik be, de azért nekik adhatott volna egy esélyt a párosnak...

Chrilissa -  vagyis Chris és Melissa párosa. Kicsit indokolatlan imádás a részemről, mert csak a hatodik évadban kezdtem shippelni őket, de akkor is. Talán a helyzet iróniája, ami igazán megfogott a párosukkal kapcsolatban. Scott anyja és Allison apja… fura, de pont ezért olyan király :D Meg aztán, a Rafaellel való szakítás és Victoria halála után simán megérdemeltek ennyit, hiszen annyi mindent megtettek a gyerekeikért, és a barátaikért.

Draeden - nem tudom, ki hogy van vele, de engem kicsit zavart, hogy az összes páros olyan romantikus együtt, meg mindig a fiúnak kell megvédenie a lányt. Nos, itt nem így volt. Derek egy igazi kemény csajt kapott maga mellé Braeden személyében, ami már ráfért, Jennifer és Kate árulása után. Jár a piros pont, amiért a két színész közt baromi erős a kémia – de a fekete is, amiért Braeden nem száguldott be a menő motorjával a hatodik évadba, hogy szétrúgjon pár hátsót.

3. Kedvenc barátság? Miért?

Sciles – két szót mondok, Motel California. Ez elég? Nem. Az említett epizódon kívül rengeteg indokom van, amiért szeretem a barátságukat. Stiles mindig Scott mellett állt, és nem csak akkor, amikor Igaz Alfa lett. Együtt szenvedték végig a vérfarkas-lét nehézségeit, és Stiles mindig tudta, mi a helyes, ha kellett, a radiátorhoz kötözte Scottot, és a nevével felcímkézett tálból etette (Az mekkora jelenet volt, istenem :D) És szupererő, meg természetfeletti képességek helyett neki csak egy baseball-ütő jutott, így is számtalan szorult helyzetből húzta ki Scottot. Nem, mintha fordítva nem lenne igaz a dolog. Még mindig beleborzongok, ha eszembe jut a Nogitsunés évad, amikor Scott sose adta fel, hogy megmentse a barátját. Még azt is megkockáztatta volna, hogy a srác a furán kialvatlan szemű pszichopata alteregójával együtt vérfarkassá változzon. 

Na, erre mondom, hogy hidegrázós<3

Sciam – hát, ez a barátság sem indult valami könnyen, mint ahogy az általában lenni szokott, ha szóba kerül a kikötözés. Érdekes volt, ahogy az elején se Scott, se Liam nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel, aztán szépen-lassan belátták, hogy szükségük van a másikra. Azért, lássuk be, Scottie-nak meggyűlt a baja a „ketyegő bombával”, de végül elnyerte a bizalmát, és jó alfához híven, sokat segített a bétájának, olyannyira, hogy a sorozat végére Liam megtanult egyedül boldogulni az életben. Egyszerűen imádnivaló, ahogy Scott támogatta Liamet, mind a magánéleti, mind a természetfelettivel kapcsolatos gondjaiban. De hát, ez érthető. Mint ahogy Gerard is megmondta, az alfa és a bétája közt erősebb kapcsolat van, mint a gyermek és a szülő közt. Én meg életemben először egyetértettem az öreggel, és vigyorogtam egy nagyot – amíg elő nem tört a „ha a haja szála is meggörbül a kis Liamnek, kicsinállak, rohadék”-féle roham. Hát, szerencsére megúszta :D

Thiam – sok teória látott napvilágot a két drágaszággal kapcsolatban, de szögezzük le: semmi esély rá, hogy ők ketten összejöjjenek. Tényleg. Nincs és kész. Bitch please, Theo az enyém. Viszont a szövetségük, ami a sorozat vége felé barátsággá alakult át, egyszerűen zseniális. Igen, rengeteget veszekedtek, nem bíztak meg a másikban, jó párszor leütötték egymást, de sosem tekintettek ellenségként a másikra. Sőt, ezek a pillanatok még viccesek is voltak, pont azért, mert lehetett érezni, hogy ők sem gondolják komolyan a nagy sértődést, csak az egójuk miatt cselekedtek így. És igen, nem mehetek el amellett sem, hogy Theo változásában nagy szerepet játszott Liam – mi sem bizonyítja jobban, mint a híres kórházas jelenetük. Bár előtte Theo azt mondta, hogy csak azért van a fiúval, hogy őt nyírják ki először, de aztán mégis megmentette az életét, egy epizódon belül kétszer is. „Being the bait.” Nincs több kérdésem<3

4. Kinek a belépőit szeretted a legjobban? 

A választásom egyértelműen és meginoghatatlanul Chris Argent. Most komolyan, létezik annál menőbb, mint amikor Scotték teljesen elvesztették a reményt, azt se tudják, mit csináljanak, aztán Chris feltűnik a semmiből, bőrkabátban, hiperszuper géppuskával a kezében, és mindenkinek szétlövi a seggét, mindezt úgy, hogy egy karcolást sem szerez? Aligha. Egyébként még két belépőt szerettem nagyon, az egyik Theóé, amikor Liam feltörte a földet (mondom én, hogy szeretjük Thiamet) és feljött a Pokolból, a másik pedig Dereké, amikor a 6B-ben a falhoz vágta Christ abban a sikátorban. De mivel ezek egyszeri alkalmak voltak, kedvenc vadászunk pedig folyamatosan brillírozott, nem kérdés, hogy ő az ász a belépőkben.

5. Melyik évad viszi nálad a koronát? Miért?

Fogós kérdés, nem is tudok igazán dönteni. A 3A és a 6A közt vacillálok. Mindkettőnél a körömet rágtam izgalmamban, a szereplők hozták a tőlük elvártakat, a csavarok pedig hatalmasat ütöttek. Komolyan, én voltam az egyetlen, aki bedőlt Jennifer cuki pofijának? Rühelltem azt a nőt, rühelltem, amiért átverte Dereket, ártatlanokat mészárolt le, és a végén még képes volt odatolni a képét. Az alfafalkás csavart is imádtam, meg a két történetszál közti összefüggést, mint ahogy annak is örültem, hogy a többi falkataggal ellentétben Isaacet nem takarították el Deucalionék, és Peter gonosz énje is visszatért egy kis időre (Istenem, a hideg futkosott a hátamon, amikor a Nemetonnál megölte Jennifert, és azt üvöltötte, hogy örökké ő lesz az Alfa – előbbiért egyébként jár a pacsi.) A 6A meg… Stydia, Theo visszatérése, végre kiderült, mi lett Peterrel, miután bezárták az Eichenbe, az a sok őrlődés, a tudat, hogy végre én tudom, hogy mi van, és a szereplők nem, Malia és Peter kapcsolata, maga a szellemlovasos ötlet, Liam, ahogy felpattant a lóra, és elment Haydenért, Lydia szenvedése, Stiles nevének eredete, és a lezárása, ez mind-mind annyira zseniális, hogy nincsenek rá szavak. Szóval nem tudok dönteni. Tényleg. Sajnálom, de ez nem megy :(

6. Ki a kedvenc gonoszod?

Peter, még ha a végére el is kezd jó útra térni. Ő volt az, akitől tényleg lehetett félni, tiszta szívből gyűlölni, de mégsem annyira, hogy a halálát kívánjam. Ügyesen csavarta a szálakat, mindig a többiek előtt járt egy lépéssel, és nem hagyta magát átverni. Merem állítani, hogy kevesebb nála furfangosabb főgonosz fordult meg Beacon Hillsben. Persze, örültem, hogy segített a falkának – ha az érdeke úgy kívánta. Nem egy végletes karakter, és ez tetszik.

7. Milyen természetfeletti lény lennél a legszívesebben?

Kiméra. Persze, nem olyan, amelyiket bármikor offolhatnak a rémdokik, inkább egy olyan változatot próbálnék ki, mint amilyen Theo is volt. Gyakorlatilag pont olyan, mint egy vérfarkas, csak erősebb, és képes áthágni a természetfeletti szabályait. Az már mindegy, mi lesz a másik felem, feltéve, ha nem kanima az. Nem bírom a nyálkás-csúszós-gyíkos cuccokat, bocsi :D

8. Melyik, a sorozathoz kapcsolódó szimbólum a kedvenced?

Derek falkájának jelképe, a triskélion. Amellett, hogy szép és letisztult, a jelentése is nagy igazságot hordoz magában. Alfa, béta, omega – bármelyik bármikor átkerülhet egy másik szintre. Szerintem ez nem csak a vérfarkasok világában állja meg a helyét, hanem az egyszerű halandók földjén is. Sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő, és az életünk bármikor fenekestül felfordulhat, pozitív és negatív értelemben egyaránt.

                                   

9. Ki a kedvenc felnőtt karaktered?

Nem tudom, Derek mennyire számít felnőtt karakternek. Nincs gyereke, nem házas, hivatalosan nem dolgozik sehol, de az első évadban a huszonnégyet töltötte, ami még Amerikában is nagykorúnak számít, itthon meg pláne. Szóval igen, Derek. Szerintem nagyon jól eltalálták a karakterét, a mogorva, antiszociális, látszólag kemény és érzéketlen vérfarkast. Tetszett, ahogy évadról évadra egyre többet mutattak meg belőle, és a háttértörténetéből, feltárva ezzel a zord külső mögött rejtőző szívét. A legtöbb szereplővel ellentétben tapasztalt a természetfelettiek világában, okos, segítőkész, és nem ijed meg egykönnyen, ha kell, még egy alfafalka akaratával is képes szembe szegülni. Csodálatos ember, az pedig valami zseniális, ahogy Tyler Hoechlin hozza a figurát.

10. Szerinted melyik karakter karakterfejlődése a legnagyobb?

Lydia – mint ahogy azt fentebb is említettem, ostoba, pasifaló plázacicaként kezdte a sorozatot, aztán lassacskán átalakult egy erős, okos banshee-vé, aki nem fél használni a képességeit. Eközben nem csak a frizurája és a stílusa, de a lelke is nagy változáson esett át. Sokkal őszintébbé, kedvesebbé vált az első évadhoz képest. Amikor Peter megharapta, azt hittem, csak hátráltatni fogja Scottot, de végül mégis rengeteget segített neki és a falkának.

Liam – hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy ideggyenge kissrác, aki minden hülyeségen felhúzta magát, indokolatlanul bunkózott, és akkora egóval rendelkezett, mint ide Milánó. Aztán megharapták, parázott is rendesen, de továbbra is csak pattogott, mint a nikkelbolha, és természetesen nem igazán tudott mit kezdeni a vérfarkas-léttel. Le kellett mennie pár évadnak ahhoz, mire önállóbbá vált, kezdett leszakadni Scottról, és levetkőzte a kamaszos lázadását. Sőt, Stiles állításával ellentétben, nem ment át bombába. Csak gondoljatok bele, a negyedik évados Liam hány másodperc alatt tépte volna ki Gabe torkát? Egy, kettő? Esetleg három? Nos, hála a fejlődésének, a 6B-ben semmi ilyesmire nem került sor. „Clark Kent, right?” <3

11. Melyik karakternek adtál volna nagyobb szerepet?

Isaac – nagyon-nagyon-nagyon mérges voltam Jeffre, amiért csak úgy kiírta. Igen, Allison meghalt, de Isaac miért nem szerepelhetett volna tovább? Annyi lehetőség lakozott a karakterében, és szerintem érdekes szituációkat szülhetett volna a kicsit unott, kicsit flegma, de végtelenül bátor vérfarkas a további részekben.

Corey és Mason – arra számítottam, hogy az utolsó évadban kapnak pár fontosabb jelenetet, esetleg egyikük megmenti a másik életét, erre hozzám vágtak egy elkapkodott „Ja, amúgy szeretlek”-szintű vallomást. Nem azt mondom, hogy ez tönkretette a sorozatot, de azért na, megadhatták volna a módját.

Stiles – a 6A-ban még meg is értem, hogy mellőzték, ez adta a csavart, de könyörgöm, a 6B-ben miért csak két részben szerepelt? Ráadásul ahhoz képest, mennyit kellett várnunk Stydiára, az utolsó közös jelenetük kimerült egy kézfogásban. Másik kösz szépen pillanat.

Derek, Jackson és Ethan – ha már visszahozták őket, és mindenki megőrült, csak hogy újra feltűnjenek a képernyőn, azért egy kicsit több dolgot is csinálhattak volna a végén. (Igen, Majának nem nagyon jött be a lezárás.)

12. Melyik az a karakter, amelyiknek szívesen lennél a testvére?

Mivel a legtöbben elég karakánok, ami rólam is elmondható, nem hiszem, hogy hosszú távon el bírnánk viselni egymást egy háztartásban, mint ahogy a szüleink is korán megőszülnének miattunk. Szóval olyat kéne választani, aki normális. Na, az Scott és Stiles. Közülük viszont inkább Stilest mondanám. Minden őrültséget együtt csinálnánk, ellátna egy rakat jó tanáccsal a szerelmi életemmel kapcsolatban, segítene a háziban, bemutatna a falkának, ráadásul nem kellene hajnalban kelnem, hogy beérjek nulladikra, hála a jó öreg Jeepjének. :D

13. Melyik az a karakter, akinek a múltjáról, a háttértörténetéről többet akarsz tudni?

Theo. Olyan szépen elkezdték felépíteni a sztoriját, megtudtuk, hogy az igazi szülei nem azok, akikkel most él, aztán a tőle megszokott cuki módon összetörte az apja/nevelőapja kezét egy kalapáccsal, meg amúgy van egy húga, akit szintén aranyos módszerekhez folyamodva megölt, mert kellett neki a szíve. Oké, ezek baromi izgalmas ötletek, csak az a baj, hogy nagyjából ennyi derült ki a háttértörténetéről úgy összesen. Meg aztán ott van az is, hogy nem tudhatjuk, mikor hazudott és mikor nem, tényleg deszkázás közben harapták meg, vagy sem, mi van a szüleivel, meg az alfájával… Szóval, van itt nyitott kérdés bőven.

14. Melyik az a szerelmespár, akik egy párként kezdték a sorozatot, vagy kiderült, hogy a múltban történt köztük valami, de kíváncsi lennél az előzményeikre? Hogy ismerkedtek meg, hogy jöttek össze stb...?

Chris és Victoria – vagyis Allison szülei. Mivel a vadászcsalád létszáma az évadok során rohamosan csökkent, nem igazán tudtuk meg, hogy is zajlik egy komolyabb küzdelem, milyenek a megbeszélések, és hogy egyáltalán, milyen gyakran találkoznak más vadászokkal. Érdekes belegondolni, hogy Chris mivel hódíthatta meg a mindig mogorva és enyhén idegbeteg Victoriát. Vadászat során találkoztak? Esetleg Scotthoz hasonlóan hosszú ideig titkolóztak a másik előtt a munkájukat illetően? Megannyi kérdés, kevés válasszal.

Derek és Kate – ha jól emlékszem, nem mondták ki konkrétan, hogy együtt voltak, de az első évadban, amikor Kate elkapta Dereket, tett egy megjegyzést, miszerint lefeküdtek. Szóval valamilyen kapcsolatuk csak volt. Érdekes amúgy a párhuzam Scallisonnal, de közben meg ott van az is, hogy Kate mindig is ridegebb és számítóbb volt az unokahúgánál, Derek meg elég könnyen bedőlt a csinos nőknek. De vajon Gerard szervezte be Kate-et? Érzett valamit Derek iránt, vagy végig csak kihasználta? Mikor leplezte le magát? Ezekre nem kaptunk választ, pedig érdekes kérdések.  

                                  

15. Mit gondolsz, melyik karaktert volt szükségszerű megölni?

Néhány napja jöttem rá a tökéletes válaszra egy cikknek köszönhetően. Egy héttel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ezt fogom írni, de Theo. Mert bármennyire is megutáltam érte Kirát, bármennyire szidtam szegény Jeff-et, muszáj volt pár rész erejéig kivonni a forgalomból, hogy aztán visszatérhessen, és emlékezzen Stilesra. Meg, hogy erősítse a jópasifaktort, khm.

16. Ki volt számodra a legirritálóbb karakter?

Fogós kérdés, mert nem minden gonosz irritált. Theót és Petert kifejezetten szerettem, Gerard elég okos és rafinált volt ahhoz, hogy érdekeljen, Kate felbukkanásai mindig sok bonyodalmat hoztak magukkal, ami sose rossz egy sorozatban, Jennifer pedig hamar meghalt, miután lelepleződött. Egyébként ez az egyik oka, amiért ennyire odavagyok a Teen Wolfért: hogy a gonosz karaktereknek is van motivációjuk, ha belemászol az elborult elméjükbe, még meg is érted, mit miért csinálnak. Viszont van valaki, akinek a tetteire nincs magyarázat. Ő pedig nem más, mint Isaac apja. Most komolyan, ki az a beteg állat, aki bezárja a saját fiát, Isaac Lahey-t (!!!) egy hűtőládába, csak mert miért ne?! Oké, nem halt meg, túlélte, de felfogta az a vadparaszt, mekkora fájdalmat okozott ezzel a gyerekének? Az sem tiszta, hogy juthat valakinek eszébe ilyen büntetés… Srácok, ilyet még a legbizarabb blogokban sem olvasni! Ráadásul nem csak Isaacre terjedt ki a „szeretetet”, azért kanima-balhé ide, vagy oda, Mattnek se lehetett túl kellemes, hogy egy halálközeli élmény után még le is üvöltötték. Szóval, igaz, hogy keveset szerepelt, de abban a pár részben elnyerte az utálatomat. Nem is sirattam meg, amikor kanima-Jackson végzett vele.

17. Ki az, akit próbáltál utálni, de nem ment?

Tudjátok, van olyan, hogy feltűnik egy új szereplő az évad első részében. Tipikusan az az ember, akit finoman szólva sem rugdosnál ki az ágyadból, jó fej a főszereplőkkel, kicsit fura, de nincs vele gáz. Kiderül, hogy van valami összeköttetés közte és a főgonoszok közt, de attól még lehet jó arc, talán csak segíteni akar a kedvenceinknek. Elolvas miattuk egy könyvet, oké, kicsit tényleg ráhajt Maliára, de hát Staliának már mindegy, akkor meg miért pattogjunk a témán? Aztán egyre parább a csávó. Tőrbe csalja Maliát, Scottól kábé elmarja az összes barátját, aztán kis híján meg is öli kedvenc alfánkat. Hm, visszahozta a kimérákat, ez egy pozitív dolog, ugye? Vagy… nem? Jaj, hagyjatok már, most komolyan elvárjátok, hogy koncentráljak, ha valakinek ilyen arca/teste/haja/szeme/kislábujja van? Na, ugye, hogy nem! Várjunk csak, a jövendőbelim sorban gyilkolássza a falkáját… úristen, Thecy is real… ja, nem… oké, gargalizáljál hurkazsírral, te nem normális fejű, komolyan képes voltál elcseszni a kedvenc shippemet egy minimális kis erőért? Oké, most jött el a pillanat, hogy megdögölj, drágám. Mi van? Haver, te mit csinálsz? Mit akarsz abban a lyukban? Istenem, segítsen már neki valaki! NE HALJ MEG THEO, CSAK VICCELTEM!

Öhm, igen. Theo <3

Őrlődések az ötödik évad alatt... nehéz dolog a fangirlélet:/

                                        

18. Ki az, akit próbáltál megszeretni, de nem ment?

Hayden. Még mielőtt feltűnt volna a sorozatban, barátnőm mesélt róla, hogy mennyire nem bírja, és hogy „elcseszte Liamet”. Nem gondoltam túl, azért adtam neki egy esélyt, mert hát ízlések és pofonok világában élünk. Eleinte még bírtam is az évődésüket, de aztán egy idő után baromira unalmassá vált, meg végig ott volt bennem az az érzés, hogy az egész karaktert azért hozták be, hogy kedvenc kis bétánk se haljon meg egyedül, nyolcvanhét macsek társaságában. Persze, kijárt már neki egy barátnő, de könyörgöm, akkor legalább ne másolják Scallisont, és olyan színésznőt rakjanak be a szerepre, akivel van köztük egy minimális kémia! Abból is látszik, hogy nem volt a legerősebb páros, hogy a szakítás után Liam nagyjából öt percet kesergett, aztán élte tovább nagy vígan a kis életét. Szóval nem, nem shippelem Laydent, nem bírom Haydent, pedig tényleg, esküszöm, hogy csomószor próbáltam bebeszélni magamnak, hogy tök cukik együtt, meg szimpi a csaj. Hát, nem jött össze.

19. Ki az a szereplő, akit mindenki utál, de te szereted?

Nem is az, hogy annyira odáig vagyok érte, de nem is utálom kifejezetten. Sosem éreztem, hogy Kate lenne a főgonosz, talán azért, mert bele tudtam magam élni a helyzetébe, és mert az első évadban, ahol igazán gonosz volt, még nem nagyon láttam át a dolgokat, nem tudtam biztosra, hogy most akkor Derek kinek az oldalán áll. Sőt, még örültem is, amikor a negyedik évadban visszatért, azért pedig egyenesen imádtam, hogy az életösztön hajtotta, áthágta a vadászok szabályait, és az átváltozás ellenére sem lett öngyilkos. Igazából csak akkor képeltem volna fel, amikor Derekből kiskamaszt csinált, az tényleg durva húzás volt. Viszont az utolsó jelenete, Gerard meggyilkolása, mindenért kárpótolt.

20. Ki az a szereplő, akit mindenki szeret, de te utálod?

Nem tudom pontosan, mennyire népszerű a rajongók körében, de Kirát ki nem állhattam. Túl naiv volt, túl gyerekes, az pedig kifejezetten idegesített, hogy annyit pattogott a rókája miatt. Ráadásul Scottal se igazán passzoltak egymáshoz, kicsit úgy éreztem, mintha csak azért hozták volna be a képbe, mert az milyen már, ha a főszereplő szingli, kerítsünk neki gyorsan valakit. Ja, és még Theót is kinyiffantotta. Nálam az tette fel a pontot az i-re.

21. Melyik az a karakter, akivel szívesen elmennél a kedvenc külföldi bandád koncertjére?

Lévén a The Chainsmokersről beszélnük, olyannal mennék, akihez közel állhat a stílusuk, tehát Lydiával és Allisonnal. Viszont ha egy fesztiválról lenne szó, ahova inkább azt vinném, aki a legnagyobb partiállatnak tűnik, akkor Liamre, vagy Maliára esne a választásom.

22. Ha jellemezned kellene a kedvenc karaktereidet egy-egy zenével, mik lennének azok?

Jajj, ebben sosem remekeltem… Igazából rengetegen tartoznak a kedvenceim közé, nem is tudnék kiválasztani annyi számot, pláne, hogy még passzoljanak is egy minimálisan. Talán csak Tracyhez tudnék mondani egy számot, ami tutira passzol hozzá, ez pedig a Soldier. Amikor a róla szóló novellát írtam, végig ezt hallgattam, és ha megnézitek a fordítást, valamennyire illik hozzá. Más kérdés, hogy nem sorolnám a kedvenceim közé – nem azért, mert nem kedveltem, egyszerűen csak nem csinált olyan nagy dolgokat, amiért igazán a szívembe zárhattam volna.

23. Ha csak egy valakit hívhatnál fel, hogy megmentsen, és tudnád, hogy biztosan eljönne, ki lenne az?

Scott. Ő tényleg mindig, mindenkinek segít, még az ismeretleneknek is. Gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor megtelt a kórház, és ő elvette egy nő fájdalmát, „interneten olvasott módszerre” hivatkozva. Kis kamugép, de a bátorsága jól jöhet a szorult helyzetekben.

24. Kit választanál kollégiumi szobatársnak?

Malia, kérdés nélkül. Ugyanolyan rendetlen, mint én, tehát nem balhézna a kupi miatt, és tuti sokat buliznánk és nevetnénk együtt. Biztos lenne egy csomó beszólása és gyilkossági kísérlete az igazságtalan tanárok ellen, amit én nagyban támogatnék, és közben majd’ meghalnék a röhögéstől – persze, csak magamban, nehogy én legyek a vérpréri következő áldozata :D

25. Kitől fogadnál el tanácsot a szerelmi életeddel kapcsolatban?

Lydiától, hiszen ő három különböző típusú sráccal is járt, viszonylag hosszú ideig. Biztos minden helyzetre lenne valami jó ötlete, mint ahogy néhány tippel a csábítást is megkönnyítené.  

És még befolyásos is :D

26. Ki a kedvenc meleg párod?

Bár eleinte kicsit féltem, hogy mi lesz ebből, Jethant választanám. Jackson és Ethan mindketten erős karakterek, éppen ezen bukhatott volna meg a dolog, ha a készítők nem tartják meg a személyiségüket, és a kapcsolatuk megfullad a nyálban. Nos, ez szerencsére nem következett be, Ethan megmaradt aranyosan mosolygó gyilkosnak („Ha késel, megöllek.”), Jackson meg annak a beképzelt, mégis imádnivaló HMCs-nek, mint ahogy az első évadban megismertük („Hallott már rólam? *egoista vigyor*). Együtt pedig még jobbak, és bár szívem szerint nagyobb szerepet adtam volna nekik, így is nagyon megszerettem a kettősüket. „Én beszélek, ő fülel.” <3

27. Megváltozott a véleményed a melegekről a sorozat hatására?

Mindig is úgy voltam vele, hogy ha nem tolják bele túlságosan a képembe a magánéletüket, és nem érzem kínosan magam miattuk, akkor felőlem azt csinálnak, amit akarnak. Viszont valamiért azt hittem, hogy csak és kizárólag a párjukkal törődnek, más nem igazán érdekli őket. Aztán mégis, gondoljunk bele, például Mason mi mindent megtett a barátaiért. Szóval, még ha nem is változott meg róluk a véleményem, a Teen Wolf kicsit közelebb hozta őket hozzám.

28. Scallison, Scira, vagy Scalia?

Scallison, ha muszáj választani, bár a vége felé már kicsit sok volt a kapcsolatuk. Viszont köztük legalább volt kémia, nem úgy, mint Kirával. Scott és Malia kapcsolata egyébként jól is elsülhetett volna, ha szépen felépítik, és nem az utolsó tíz részben próbálják meg letolni a torkunkon, hogy „igen, ők összeillenek, és hihetetlen mód szerelmesek egymásba, és ha nem shippeled őket, inkább ásd el magad, kösz.” Nekem a barátságuk mindig is jobban tetszett, mint a szerelmük, az valahogy olyan érzést keltett bennem, mintha a végére össze akarták volna hozni a falka utolsó két szingli tagját.

29. Kivel tudnád a legjobban elképzelni Dereket: Paige, Kate, Jennifer, vagy Braeden? 

Egyértelműen Braedennel. Jennifer és Kate csak kihasználták, amikor pedig Paige-dzsel járt, szerintem még mindketten túl éretlenek voltak egy komoly kapcsolathoz. Viszont Braeden egy istencsászárnő, akivel nagyon összeillenek, és ahww, best ship ever<3

30. Szíved szerint melyik két karaktert hoznád össze, akik sosem voltak együtt?

Most nyertem meg a világ legelvetemültebb embere díjat, de Matheo/Maleo/Thalia. (Még rendes shipnevük sincs szegénykéknek) Igen, tudom, hogy ez képtelenség, mivel folyamatosan ki akarták nyírni egymást, Malia teljesen jogosan nem bízott Theóban, aztán jó párszor meg is verte a drágámat, de azért Theo részéről is becsúszott egy lövés, meg egy átverés. („Malia, ugye már nem haragszol amiatt a puskagolyó miatt?” –na, itt haltam meg, Theo néha még Jacksont is lekörözi flegmaságban :D) Mindezek ellenére megnéztem volna őket együtt. Gondoljatok bele, két kedvenc hullagyárosunk egymásra talál. Persze, nem úgy értve, hogy akkor ásó, kapa, nagyharang, de mondjuk egy rövidebb kavarást el tudtam volna képzelni, nagyjából olyat, mint amilyen Lydia és Aiden közt is kialakult. Mondjuk, lehet, hogy az úgy végződött volna, mint Tracyvel, szóval mégsem. De. Azt ne mondja nekem senki, hogy nincs köztük kémia. Mert van. Nagyon durván*.*                            

Hát nem aranyosak együtt?:3

31. Kit szerettél volna, hogy visszatérjen?

Isaac, bár őt ki se kellett volna írni :D Igaz, hogy helyette jöttek újak, akiket szintén nagyon megszerettem, de nem kellett volna kiírni, pláne nem így, hogy nem derült ki róla semmi. Szimplán csak felszívódott, mintha nem is létezett volna. Úgy értelmeztem, hogy Argenttel ment el Allison halála miatt, de Chris szinte minden évadban felbukkant, akkor Isaac miért nem jöhetett vele? Ez igazságtalan :(

32. Melyik szereplő visszatérésének örültél a legjobban?

Theo – a Teen Wolf történelmének legmenőbb jelenete volt, amikor Liam belevágta a kardot a földbe, mire az felrepedt, és Theo kiemelkedett belőle. Fangörcsöt kaptam, sikítoztam, és reménykedtem, hogy kivételesen kultúrember módjára fog viselkedni, és legyőzi a szadista fétiseit. Hát, azért nem fordult ki teljesen önmagából, de jó útra tért, rengeteget segített a falkának, én pedig még az eddiginél jobban is megszerettem.

Derek – szégyen, nem szégyen, és bármennyire is elszomorított a távozása, valahogy sosem gondoltam bele az ötödik és a hatodik évad során, hogy mit tett volna az adott helyzetben. Mindegy, utólag pótoltam a lemaradásom, és rájöttem, hogy őt sem kellett volna kiírni. Örültem, amiért az utolsó részekre visszahozták, még ha kevés szerepet kapott is. Már hiányzott a mérges pofija, meg a felejthetetlen pillanatok, amikor leoltotta Stilest. 

Elképzelés és valóság :D

33. Te Derek helyében csatlakoztál volna az alfafalkához? Miért, miért nem?

Bár alaposan megfontoltam volna Deucalion ajánlatát – elvégre, az enyémnél százszor erősebb falkáról beszélünk –, de végül elutasítottam volna. Nem hagytam volna cserben a falkámat, azután meg főleg nem csatlakoztam volna, hogy az alfák megölték a bétáimat. (Oké, Isaac megmaradt – mertek csak volna hozzáérni!)

34. Mi volt az a tett/döntés, amivel a legkevésbé értettél egyet?

Az, hogy Petert a negyedik évad végén bezárták az Eichenbe. Értem én, hogy kis híján kinyírta Scottot, de most őszintén, van olyan karakter, aki egyszer sem próbálta eltenni szegény gyermeket láb alól? Még Stiles és Liam is megpróbálkoztak a megölésével, még ha tudatalatti állapotban tették is. Jeff részéről meg a bérgyilkosos csavart nem értettem, valahogy nagyobb csattanóra számítottam annál, mint hogy Meredith írta a halállistát a kómás Peter „ötletén” felbuzdulva. Rossznak nem éppen rossz, de ebből többet is ki lehetett volna hozni.

35. Melyik fordulat ért a legváratlanabbul?

Huh, hát ebből is van egy pár. Például, amikor kiderült, hogy Matt irányítja Jackson kanima énjét, Kira családjának kapcsolata a Nogitsunéval, az Anuk-Ite személyei, Jackson coming out-ja, de ami a leginkább meglepett, az az volt, hogy Jennifer anno milyen szerepet töltött be Cali falkájának életében. Akkor még mindig nem vágtam, hogy Beacon Hills háza táján minden összefügg mindennel :D

36. Mit tettél volna Isaac helyében, amikor Allisont leszúrták? Végignézted volna, ahogy a volt szerelme karjaiban hal meg, vagy léptél volna valamit?

Allison alapból azért áldozta fel magát, hogy megmentse Isaacet, ez pedig nyilván sokkolta a fiút. Valószínűleg annyira kiakadt, hogy ha akart volna, se tudott volna máshogy reagálni. Valahol azt is megértettem, hogy Allison nem hívta oda rögtön, elvégre csak akkor kezdtek kavargatni, ám ennek ellenére kicsit igazságtalannak éreztem ezt az egészet. Mintha Isaac csak egy pótlék lett volna a lány számára, vagy nem is tudom. Mégis úgy gondolom, hogy hasonlóan reagáltam volna, a sokk miatt. 

És akkor ne akadjak ki...

37. Szerinted téged melyik mantra nyugtatna meg?

Egyértelműen a „Három dolog nem maradhat sokáig rejtve: a Nap, a Hold, az igazság.” lenne a befutó. Amikor idegállapotban vagyok, és a legszívesebben mindenkit kinyírnék, nem hiszem, hogy sokat segítene, ha arra emlékeztetném magam, hogy bétából bármikor lesüllyedhetek a nyomi kis omegák szintjére :D Viszont a másik meg pont, hogy arra mutat rá, hogy mindig fény derül az igazságra, ami akár meg is nyugtathat, ha arról van szó.

38. Mi volt a kedvenc idézeted?

Úúúúú. *fangörcs on, emberek jobbra el*.

„Három dolog nem maradhat sokáig rejtve: a Nap, a Hold, az igazság.”

„Remember that, I love you!”

„- What are you doing?

- Being the bait.”

„- You believe in werewolfs?

- I believe in Derek Hale.”

Az elsőt alapból imádom, mert jól hangzik és illik a sorozatra (elvégre itt is minden titokra fény derült) a második mert Stydia, a harmadik, mert Thiam, és mert Theo szívem itt kezdett el valamennyire megjavulni, a negyedik meg, mert akkor már tutira tudtam, hogy újra van egy Derekem, és úristen, ezek a jelenetek olyan szinten hidegrázósak, hogy nagyon. *.* (Amúgy, bocsi, hogy angolul írtam, csak úgy jobban hangzanak, és a magyar fordításokra nem mindenhol emlékeztem:/)

39. Mi volt a kedvenc beszólásod?

„- (…) Annyi golyót eresztek a fejedbe, hogy Isten sem ismerne rád.

- Ateista vagyok, lőjön csak.”

Hát, igen. Theo meg a híres flegmasága :D

40. Kedvenc családi kapcsolat?

Stiles és a Sheriff – imádtam, úgy az egészet. Ahogy Stiles próbálta titkolni a természetfeletti létezését, majd a sakktábla segítségével elmagyarázta, hogy mi a helyzet, és az apját csak az érdekelte, hogy mi az a kanima, a sok vicces beszélgetésük, és a szívfacsaró pillanataik mind-mind mosolyt csaltak az arcomra. Az viszont rendesen kiakasztott, amikor még a sheriff sem emlékezett Stilesra. Aztán persze minden megoldódott, és örülhettünk.

Aiden és Ethan – utólag jöttem rá, hogy mennyire szerettem őket, na, nem külön-külön, hanem együtt, testvérként. Ha belegondoltok, rajtuk kívül senkinek sem volt olyan szoros kapcsolata a testvérével (khm, Chris és Kate, khm), vagy ami még jobb, megölte, akár véletlenül (khm, Malia, khm), akár szánt szándékkal (khm, Theo, khm). Azért is örültem, hogy Jeff behozott a képbe egy ikerpárt, mert nekem is van egy ikertesóm, és – az alfafalka nem éppen ronda tagjaihoz hasonlóan – mi is rengeteg mindenben különbözünk egymástól, sokat veszekszünk, de amikor helyzet van, akkor segítünk a másiknak. Érdekes volt figyelni a köztük lévő ellentétetek, és azt, hogy mégis kötődnek egymáshoz. Ezért is sajnáltam annyira Ethant, amikor Aiden a karjai közt halt meg. (Amúgy, ha valaki eddig nem jött volna rá, ez egy ilyen kis cuki meghalós sorozat. Mindenki meghal. Tényleg. Mindenki. Csak páran menők és feltámadnak :D) 

Ő nem támadt fel, pedig egészen megszerettem a végére:(

41. Ha kiméra lennél, és lehetne választani, milyen képességet vennél fel?

Valami olyasmit, hogy belelássak az emberek fejébe, és irányíthassam az érzéseiket. Mondjuk, ugye írtam a Statisztika című novellámban, hogy Tracynek nem ártana egy jobb beszélőke. Na, az nekem se jönne rosszul :D

42. Mit tennél, ha bezárnának az Eichen-házba?

Bezárkóznék a szobámba, és biztos, hogy nem jönnék ki onnan. Közben meg nagyban reménykednék, hogy valaki megment. Bár tuti nem bírnám tovább pár napnál, kijönnék, és próbálnék kiszabadulni valahogy. Persze, magamat ismerve, nem járnék sok sikerrel, szóval nem, köszönöm, nem akarok az Eichenbe menni, még akkor sem, ha néha én is úgy érzem, hogy nem ártana egy beutaló.

43. Szerinted előtted milyen alakot öltene az Anuk-Ité?

Alapjáraton két dologtól félek, az első a magány (pontosabban, hogy egyedül, macskás néniként halok meg), a másik pedig, hála a The 100-nak, a para kétfejű állatok. Tehát nem is konkrétan egy alakot, hanem egy képet venne fel előttem, ahogy negyven év múlva, egy büdös pokrócba burkolózva, mászkálok a lerobbant kis lakásomban, és minden négyzetmilliméteren egy cicus néz vissza rám, természetesen mind a két fejével. Brr.

44. Ha bekerülhetnél az egyik évadba, melyik lenne az?

A negyedik. Ott a természetfelettieket gyilkolták az egyszerű halandók helyett. Mert az ugye senki számára sem kérdés, hogy én lennék az első, aki kinéz magának vacsinak egy félőrült vérfarkas/kanima/kiméra.

45. Benne lennél a lacrosse csapatban?

Haha. Haha. Hahaha. Kizárt. A labdafóbiámmal nem járnának valami jól, de a szurkoló szerepét szívesen elvállalnám.

46. Van olyan volt osztálytársad, akiből kinéznéd, hogy sok év után felbukkan a semmiből, és ki akar nyírni, mint ahogy azt Theo is tette?

Ó, de még mennyire, hogy van! Igazából a csaj már általánosban is utált engem, csak jól leplezte azzal, hogy mindig meghívott a bulijára. Nem nagy ügy egyébként, csak mi számítottunk jobb tanulónak az osztályban, és folyton versengett velem, amit mondjuk én elengedtem, de mindegy. Néha még mindig látom a lányt a buszon, olyankor mosolyogva (vagy félkómásan) köszönök neki, ő visszaköszön, de ott van a szemében az a „meghalsz, ribi”-nézés. Ha átváltozna vérfarkassá, még csak nem is taktikázna, mint ahogy azt Theo tette, azonnal rohanna, hogy elharapja a torkomat. Szomorú dolgok ezek:(((

47. Vannak a sorozathoz kapcsolódó dolgaid?

Sajnos nincsenek, de bakancslistás a sztori *.*

48. Milyen kiegészítőt, bármit szeretnél, ami kapcsolódik a sorozathoz?

Hát, egy Nemetonos karkötőt mindenképp, valamilyen feliratos felsőt (nem lacrosse-osat, inkább olyat, amin egy idézet van, pl „The Sun, the Moon, the truth”, bár valami viccesebbel, például egy „I fell in a hole”-ossal is simán kiegyeznék és büszkén hordanám), és a bal fülem mögé egy triskélionos tetkót. Persze, nem akkorát, mint Dereknek volt, de magát a szimbólum jelentését imádom, ráadásul jól is néz ki, akkor meg mi az akadálya? A szüleid, meg az, hogy csóró vagy, de amúgy tényleg sima ügy.

49. Mit gondolsz, mi lett a szereplőkkel húsz év múlva?

Tisztázzunk valamit: húsz év múlva még mindig tartja magát Danny elhíresült mondása, miszerint „Ez Beacon Hills”, szóval egy percig sem gondoltam, hogy nyugtuk lesz a drágáknak. Jönnek az újabb és újabb szörnyecskék, csak hogy kedvenceik idősebbek, ezáltal pedig okosabbak és tapasztaltabbak lesznek, így könnyedén elbánnak velük. Persze, a veszteségre fel kell készülni.

Most pedig nézzük konkrétan, személyre szabva. Szerintem Scott Alec mellett rengeteg kezdő vérfarkasnak segített a későbbiekben, talán még egy „átlagos” falkát is összehozott magának. 

Viszont nem hinném, hogy Maliával sokáig együtt maradtak volna, a két ember egyszerűen túlságosan különbözik ahhoz, hogy még évekig, évtizedekig kibírják egymás mellett. Malia biztos, hogy nem adta fel az álmát, és eljutott Párizsba – és ezúttal senki sem dugott az orra alá döglött patkányokat, szóval simán ment a dolog :D.

                                            

                                      

Stiles az FBI-nál számtalan megoldatlan ügy végére járt, amit mások – a természetfeletti lények ismeretének hiányában – nem jutottak a végére. Egyébként összeházasodtak Lydiával, van egy-két gyerekük, természetesen zsenik, akárcsak a szüleik. 

Lydia meg megnyerte azt a matekos díjat, amit az első évad végén említett Stiles. 

A szüleikkel minden oké, és bár húsz év múlva már egyikük sem rohangál össze-vissza, mindig számíthatnak rájuk, és néhanapján besegítenek a rázós ügyekben. Nem hinném, hogy Melissa és Chris összeházasodtak, de nagyon boldogok együtt. 

Peterről valahogy nem tudom elképzelni, hogy a városban maradt, már csak azért sem, mert a fejemben lévő film szerint Malia is lelépett. Kicsit fura lenne, ha követné a lányát Párizsba, szóval ő máshova mehetett, ahol ugyanolyan volt, mint eddig. Tehát mindig azon az oldalon állt, amit az érdeke megkívánt :D 

Jackson és Ethan Londonban maradtak, és tudom, hogy egy paraszt vagyok, de én akarom, hogy egyszer összefussanak Danny-vel, és kialakuljon köztük egy kínos-kínos, nagyon kínos beszélgetés :D Ne értsétek félre, mindhárom srácot kedvelem, de azért na… Ezt megnézném :D 

Viszont nem mindenki lépett le, szerintem Derek (Braedennel együtt, természetesen;) visszajött Beacon Hillsbe, és a fél szemét mindig Scotton és Stileson tartotta. 

Engem nem lepne meg, ha pár éven belül Liamből is Igaz Alfa válna, és kikerülve Scott szárnyai alól, lenne egy saját falkája, meg azért Hayden után egy normális barátnőt is megérdemelne a szentem. Hm, jól szétszedem itt a csapatot, de hát egyszer mindenki felnő, és még ha tartják is a kapcsolatot, nem lóghatnak örökké egymás nyakán. 

Hol tartottunk? Ja, igen, Theo. Bár imádnám, ha valamilyen isteni erő hatására ő is elhúzna Párizsba, és összejönne Maliával, bár az nagy valószínűséggel úgy végződne, hogy Mal lehajítja az Eiffel-torony tetejéről, szóval kösz, nem. Theóból amúgy kinézem, hogy Beacon Hillsben maradt, segített az újonc vérfarkasoknak, esetleg megint belekeveredett valamibe, ilyesmi. 

Mason és Corey összeköltöztek, akár egyetem/fősuli során közös albérletben Liammel, aztán velük nem is történt különösebb probléma. Mondjuk, egy olyan jelenetet mindig is megnéztem volna, amiben Mason megmenti Corey életét, szóval hajrá, srácok :D 

Parrish pedig egyre fentebb menetelt a ranglétrán, csak hát ugye, veszélyes munka révén, hamarabb nyugdíjba helyzeték, mert kiégett (Ez most jó poén volt. Ne mondjátok, hogy nem.) Amúgy, bocsánat, hogy mindig ezzel a szerelmi cuccal jövök, de Parrish is megérdemelne egy barátnőt (mondjuk, egy banshee-t), akivel csak úgy lángol köztük a levegő. (Oké, itt röhögök a laptop előtt a béna Pokolkutyás poénjaimon. Olyan beteg vagyok :D)

Húsz év múlva sajnos Deaton se lesz a legjobb állapotban, szóval úgy néz ki, az állatklinikának is befuccsolt – még jó, hogy van egy Scottunk, aki ugyebár bioszfakton szenvedett, hogy aztán átvehesse a klinika vezetését. 

Kate szerintem a végső csata után nyomtalanul felszívódott, és nem nagyon hallottak róla többé. 

Nolan, hát, remélem, hogy valamennyire összeszedte magát, kicsit önállóbbá vált, meg ilyenek. Róla tényleg nem tudom, hogy alakulhatott a sorsa. Ugyanígy vagyok az edzővel is, de kívánom nekik a legjobbakat :)

50. Vannak barátaid, akiket a sorozat által ismertél meg?

Igen, a Teen Wolf miatt két lánnyal is nagyon közel kerültünk egymáshoz, szinte napi szinten beszélek velük, és rengeteg dolgot tudunk egymásról. Rengeteg mindent köszönhetek nekik, sok vidám percet, ötletet, támogatást, segítséget a bajban, annyi képet Theóról, hogy behaljon a memóriám, rengeteg átbeszélgetett estét, és persze nagy, közös fangörcsöléseket. Köszi, csajok, imádás van<3

**** 

"Ennyi" lenne. Nem küldöm tovább senkinek, mert ha nem muszáj, nem tukmálok rá emberekre dolgokat. Viszont bárki kitöltheti, aki kedvet kapott hozzá, szereti a sorozatot, és érdekesnek találta a kérdéseket. Ez esetben egy linkkel is megdobhattok, ha gondoljátok, mert kíváncsi lennék, mások hogy vélekednek a sorozatról és a szereplőkről. 

Puszil mindenkit, Maja<3

Interjú Lauren Write-tal

Maja Tankwall: Mire lenne szükségünk ahhoz, hogy elkészítsük a tökéletes klónodat? 

Lauren Write: Ha definiálnom kéne Lauren Write-ot, akkor azt úgy tenném, hogy egy dilis könyvmoly lány, akinek lételeme az írás, a szervezkedés, és a szarkazmus használata.

  

M. T.: Hogy jött a novellád ötlete? 

Lauren Write: Mindig is akartam novellát írni, de a legtöbb ötletem túl hosszúnak bizonyult, hogy bele tudjam foglalni egy ilyen kis irományba. Terveztem létrehozni egy blogot az álmaimnak, mivel rengeteg marhaságot álmodok, aminek a megírása elég vicces lehet. A pincér srác is az álmaim szüleménye, ezért van, hogy néhol kissé irreális. (Úgy az egész, de ezt engedjük el.)  

M. T.: Ez érdekesen hangzik, annál is inkább, mert a legtöbb ember ébredés után azonnal elfelejti az álmait. Van valami módszered, hogy észben tartsd őket? 

Lauren Write: Nem igazán. Van, amikor nem jut eszembe rögtön felkelés után, hanem csak a nap folyamán, később, egy-egy mozzanatról, párbeszédről, eseményről. Ha eszembe jutott, próbálom minél több embernek elmesélni, hogy minél jobban megragadjon az agyamban. 

M. T.: A profilodon azt írtad, a blogolás a lételemed, jelenleg mégsem aktívkodsz egy oldalon sem. Mi ennek az oka? 

Lauren Write: Egyetlen oka van ennek: az időhiány. Mióta kényszerpályára állt a Glimmer történetének második része, A szikra, nem igazán aktívkodtam blogolás terén. Egy komolyabb próbálkozásom volt tavaly nyár végén, azonban az is befuccsolt. Tervezek azonban visszatérni a közéletbe, a korábban említett álmos-novellás bloggal, de majd csak később. Emellett természetesen nem lustálkodom, hanem a jelenleg készülő, igaz történet alapján íródó regényemen dolgozom.  

M. T.: Igen, a Glimner történetére emlékszem, nagyon szerettem azt a sztorit. Le sem tagadhatnád, mekkora THG-fan voltál néhány évvel ezelőtt. Sajnos a trilógia már egy ideje lecsengett, de hát a jó blogger ismérve, hogy mindig talál valamit, amiért rajonghat. Most éppen mik/kik a kedvenceid, és miért? Hogy találtál rájuk?

Lauren Write: Ó, már több mint egy éve sorozatlázban égek. Tavaly nyáron kezdtem bele az Egyszer volt, hol nem volt-ba, ami azóta is nagy kedvencem, hiszen ez vezetett be a sorozatozás világába. Múlt héten fejeztem be a Hazug Csajok Társaságát, és ezután rögtön bele is kezdtem a Vámpírnaplókba. Szerelem ez, én mondom. Könyvekben nagy szerelmem jelenleg az Ambrózy báró esetei sorozat Böszörményi Gyulától, és a Hazudósok E. Lockharttól. Természetesen Az Éhezők Viadala trilógia is különös helyet foglal el még mindig a szívemben. Szégyen, nem szégyen, engem 16 évig maximálisan kikerült a Harry Potter világa, amit utólag nem is értek. Nyáron kezdtem bele az olvasásba, és beleszerettem. Rowling zseniális! Aztán a színészek... huhú. Colin O'Donoghue a jelenlegi szerelemem, alias Hook az OUAT-ból. Emellett Tyler Blackburnre, az örökké befutó Sam Claflinre, és Shawn Mendesre is szemet vetettem. Kellenek a háremembe. 

M. T.: OUAT, Pridelands, és egy happy anddel végződő, romantikus álom... le sem tagadhatnád, mennyire szereted a meséket. Ebben a korban eléggé megoszlanak a vélemények a témával kapcsolatban, néhányan még mindig kedvelik a gyerekkori kedvenceiket, mások még a múltjukból is kitörölnék őket...

Lauren Write: Én nagyon szeretem a meséket. A mai napig imádok leülni és újra nézni néhány kedvencemet. Ez amiatt is van, hogy képtelen vagyok felnőni. A mesék ahhoz a korhoz kötnek, amikor semmi gondom nem volt. És fontos kicsit visszamenni az időben, hogy tudjuk, honnan is indultunk. Már akkor jelentkezett egyébként a fangirl énem. Megszállottan rajongtam az összes Barbie-s meséért, és természetesen éltem-haltam a Disneyért.   

M. T.: Az ihletszerzésben nem segítenek? 

Lauren Write: Sajnos nem igazán. Inkább csak abban, hogy kikapcsoljak a rohanó világból.  

M. T.: Visszakanyarodva a THG-s ficekre, azért ott volt pár haláleset is. Ezekre hogy tud felkészülni egy író? Mi segít a hiteles megírásban? Melyik karaktered elvesztése viselt meg a legjobban? 

Lauren Write: Kétség sem fér hozzá, hogy Marvelt volt a legnehezebb megölnöm. A szívemhez nőtt a fiú, talán pont azért, mert olyanná formáltam, amilyen az én álompasim. Kicsit arrogáns, kicsit humoros, kicsit bátor, de mindemellett tiszta szívű, aki feltétel nélkül szeret. A második pedig,talán Ruta lenne, a legelső hosszabb történetemben. Rengeteg hibája volt, de az enyém volt a fici, és nagyon nehezen tudtam véget vetni fiatal főszereplőm életének. Hogyan tud felkészülni erre egy író? Sehogy sem. Rengeteg lelki erővel. Zsepikkel. Minden karakter halálával a lelkem egy része is meghalt, és elgondolkodtam azon, hogy változtassak a sorsán. De nem szabadott, mert volt egy tervem, amit véghez kellett vinni. 

M. T.: És milyen jól tetted! Sokszor tényleg jobb, ha nem befolyásol az olvasók véleménye, hanem megírod azt, amit szeretnél. Persze, azért vannak dolgok, amiket érdemes megfogadni. Te milyen jó tanácsokat kaptál a blogos karriered során, aminek később nagy hasznát vetted az írásban? 

Lauren Write: Konkrét példát nem tudok rá mondani. Viszont úgy érzem, sokat fejlődtem a leírásokkal kapcsolatban, és a helyesírásban. Ezekre mutattak rá legtöbbször, mint hiba. Jobban mondva a táj/személyleírások hiányára. 

M. T.: És mit tudnál tanácsolni azoknak a bloggereknek/íróknak, akik még csak most bontogatják a szárnyaikat?

Lauren Write: Ne féljenek tanácsot kérni, hiszen ezzel fejlődnek. Valamint, ne féljenek megölni az olvasók kedvenc karaktereit. Utálni fogják érte, de legalább emlékezni fognak rá. és természetesen írjanak reggel, délben, este, amikor idejük van erre, hiszen ezzel gyakorolhatnak. Találják meg a saját stílusukat.  

M. T.: Mik a terveid a jövőre nézve? 

Lauren Write: Az írást tekintve, a korábban említett regényemet szeretném befejezni. Húzós munka lesz, de mindenképpen meg fogja érni. Magánéletben pedig szeretnék egy sikeres érettségit (ameddig van még másfél évem szerencsére), és szeretném, ha felvennének az egyetemre. 

 M. T.: Akkor nem szabadulunk tőled egykönnyen :D Sok sikert, és köszönöm az interjút! 

Lauren Write: De nem ám, azt egy világvége sem tudná elintézni :D Én köszönöm a lehetőséget.   

Lauren Write: A pincér srác

Feltűztem az utolsó tincset a fejem tetejére, ezzel elkészítettem a tökéletes frizurát, amivel elkápráztathatom az új szomszédjainkat. Borzasztóan gazdagok, ez látszik a hatalmas házból, amit építettek, és a drágábbnál drágább autókból, amikkel járnak. A család négytagú, legalábbis, eddig négy idegent láttam az udvarukban mászkálni. Egy lányt, aki tizenkilenc körül lehet, és egy fiút, aki jóval idősebb nála, talán 5-6 évvel. Az apjukat és az anyjukat is megfigyeltem már, de mindig csak futólag, ahogyan elsuhantunk a házuk előtt az autóval. Sosem voltak kint csak úgy, ellenben a gyerekeikkel. A lány kint szokott olvasni, a fiú pedig rengeteget sportol. Kocog, általában az udvaron kívül, egész nagy köröket tesz meg a városban. Nem is számítottunk a meghívásukra, amikor csörgött a telefon, hogy áthívnának minket egy vacsorára, hogy ismerkedjünk. Több okból is meglepetésként ért engem, és a családomat a hír, elsősorban azért, mert mi inkább a középrétegbe tartoztunk, nem pedig az ő szintjükbe. Másodsorban pedig azért, mert az utóbbi egy évben, amíg a ház épült, a kisujjukat sem mozdították azért, hogy megismerjenek minket.

Mint utólag kiderült, nem csak minket invitáltak egy kellemes és hangulatos ismeretségi partira, hanem a többi szomszédunkat is. McCallegenék nem kispályások, egy komplett hadsereget csődítettek az otthonukba a jeles alkalomra. Vendégek, és vendéglátók terén is.

Már látszott az ablakomból a sürgés-forgás. Felvettem a legalkalmibb ruhámat, egy egybe ruhát, melynek szoknya része A vonalban bővült ki egészen a combom közepéig. Hátamon ki volt vágva, és ez masni alakú anyag darab tartotta össze a két elválasztott részt. Úgy néztem ki, mint egy angyal. Aranyszőke tincseim egyik oldalon leomlottak a vállamra, szempilláim kétszer akkorák voltak, mint máskor, ez köszönhető a műszempillának. Ezen kívül nem viseltem sminket, a naturalista vonalat preferáltam.

Fél óra múlva kiléptünk anyával és apával az ajtón, és elindultunk újdonsült szomszédjaink otthona felé. Nem lehetett más jelzővel leírni a házat, csak azzal, hogy gyönyörű, és azzal, hogy hatalmas. Talán még a fényűző szót lehetett volna használni rá. Messze nem illett bele egy ilyen kisvárosba. Az udvar hangulatos, mintha ezer kertész dolgozott volna rajta nap, mint nap. Az udvar túlsó végénél egy kis tavat vettem észre, apró, mini vízeséssel benne. Elfogott az irigység. Mindig szerettem volna egy tavacskát az udvarunkba. Talán, ha jóba leszek a gyerekekkel, átjöhetek hozzájuk, és nézegethetem a mesterséges tavat. Vagy nem.

A ház belseje is lélegzetelállítóan festett. Miután csengettünk (a csengő nem a szokásos hangot adta ki, hanem egy sokkal dallamosabbat, lágyabbat, öt hangból állót), Mrs. McCallegen nyitott ajtót, csodás, testre simuló fekete ruhában, és széles mosollyal. Illedelmesen bemutatkoztam, amikor rám került a sor, majd beljebb invitált minket. Ez a család valahogy túl tökéletes volt. Samantha McCallegen közel járt az ötvenhez, de nem nézett ki többnek negyvennél. Egy nappal sem, és ez túlijesztő volt. Látszott rajta, hogy hírből sem ismeri a házimunkát, biztosra vettem, hogy egy bejárónő látta el a feladatokat, amióta csak az eszét tudja. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy vajon gazdag családból származott, vagy a beházasodásának köszönheti ezt a fényűzést. Abból, hogy mennyire szerény, és barátságos, arra jutottam, hogy az utóbbi a valószínűbb. A saját anyukámra néztem. Fiatalabb, mint Mrs. McCallegen, de közel egy idősnek néztek ki. Anya túl sok mindenbe fáradt bele az évek során, de ez nem jelentette azt, hogy nem nézett ki lenyűgözően. Joey McCallagen, ötvenöt körül járhatott, mély hangja, és deres haja volt. Kezet fogott apával, és bókolt nekem, meg anyának. Pironkodva fogadtam a dicséretet, majd bevezettek minket az étkezdébe. A gyerekeik is kifogástalanul néztek ki, és a lány sminkje láttán kicsit túl naturalistának éreztem a sajátomat. Amikor beléptünk a fehér falakkal lemeszelt konyhába, felálltam a pazarul megterített asztal mellől, és bemutatkoztak nekünk. A lány, Sophie, szakasztott édesanyja. Csodás alakkal, és széles mosollyal megáldva. Haja gesztenyebarna, orra keskeny, amilyenre én mindig is vágytam a szívem mélyén. Nagy, ezüst fülbevalók lógtak a füléből.

– Tetszenek a fülbevalóid – mondtam, miközben kezet fogtam vele, hogy bemutatkozhassak. – Luisa.

– Köszönöm. Örvendek, Sophie vagyok – fordult anyához, majd apához. A fiú hozzám lépett. Jól állt neki az öltöny, a nyakkendőről nem is beszélve. Markáns vonásainak köszönhetően hasonlóan sármos lesz idősebb korára, mint az édesapja. Miután Jared is bemutatkozott, vettem csak észre, hogy mindegyikőjüknek élénk, kék szeme volt. Ijesztően kék.

Asztalhoz ültünk, illedelmes bájcsevejt folytattunk, bár én alig szólaltam meg. Néhány perc múlva csengettek, és Mrs. McCallegen felpattant, majd hosszas elnézést kérések közepette indult az ajtóhoz. Lissa és családja érkezett. Lissa három éves korom óta legjobb barátnőm, rengeteg mindenen mentünk keresztül együtt. Megismétlődött az iménti procedúra, Melissa, a húga, Catherin és a szülei bemutatkoztak a McCallegen famíliának. Lissa mellém telepedett le, és összemosolyogtunk. Rögtön beszélgetni is kezdtünk, semleges dolgokról. Már tizenegyen ültünk a nagy, kör alakú, mahagóni asztalnál, de még így is maradt három szabad hely. Tudtommal csak DiFauldsék lettek meghívva, ők pedig egy kéttagú család, a gyerekek már rég kirepültek tőlük. Elgondolkodtam a harmadik hely miértjén, amely épp mellettem volt. A csengő újból dallamokkal szőtte át a levegőt, újabb bemutatkozások és kézfogások történtek, és mire Mrs. és Mr. DiFaulds asztalhoz ült, meg is jelent egy pincér.

Először a szememet forgattam, hogy micsoda felvágás, és igazságtalanság is ez a pincér dolog, amikor alaposabban szemügyre vettem. Nem lehetett idősebb húsznál, és elképesztően nézett ki. Szívem kihagyott egy ütemet, ahogy megláttam, szám pedig elnyílt. Lissa meglökte a karomat, hogy észhez térítsen.

– Mi van veled? – súgta oda, mire megráztam a fejemet. Nem kell neki tudnia, hogy bejön a pincér srác.

– És, van már fogalmatok arról, hogy merre indultok a gimi után? – kérdezte tőlünk Sophie, miközben az apja a pincér sráccal egyeztetett.

– Én jogi karra akarok menni. Legalábbis, egyelőre – mondta Lissa, és elmosolyodott. – Két év alatt még sok minden változhat.

– Az biztos. Én is sokáig gondolkodtam, hogy pontosan merre is mozduljak tovább. De nem bántam meg. És te, Luisa?

– Még nem döntöttem – mondtam, és keserűen bámultam magam elé. A legtöbb osztálytársamnak konkrét jövőképe volt már, nekem azonban még fogalmam sem volt, hogy mit kezdek magammal.

– Szép estét, hölgyek – lépett oda a fiú. Elővarázsoltam a legkápráztatóbb mosolyomat. – Ian vagyok, és én foglak benneteket kiszolgálni.

Rám nézett. Nem tartott tovább egy másodpercnél, de éreztem, hogy valami nincs rendben. Amikor összekapcsolódott a pillantásunk, megszűnt létezni a külvilág, mintha egy béna, csöpögős filmbe kerültem volna, ahol a főszereplők egy pillanat alatt rájönnek, hogy az életük eddig üres és kietlen volt a másik nélkül. Ian mosolygott, és tovább vezette tekintetét Lissára, nekem pedig legörbült az ajkam, majd újra elöntött a melegség, amikor ismét rám nézett, és átnyújtott egy étlapot.  Két fogás közül lehetett választani, mindegyiket szerettem, így találomra ráböktem az egyikre. Néztem, ahogyan Ian kiviharzik a konyhából, és mintha a helység sokkal üresebb, és komorabb lett volna, mint egy másodperccel azelőtt.

Az este hangulatosan telt mindentől függetlenül, az étel igazán finom volt, bár lefogadom, hogy nem Mrs. McCallegennek köszönhetjük. Sophie igazán kedves lány, megígérte, hogy segít matekból, mivel nem az erősségem a tantárgy, én pedig megígértem neki, hogy szaván fogom. DiFauldsék léptek le legelőször, így újabb helyek üresedtek meg az asztalnál. Fél órával azután, hogy befejeztük a vacsorát, megkérdeztem Sophie-t, hogy hol a mosdó. Lissa felajánlotta, hogy elkísér, de tagadólag ráztam meg a fejemet. Szerettem volna kicsit körbenézni, bár tudtam, hogy illetlenség, de alaposabban szemügyre akartam venni a McCallegen villát. Felálltam, és a szürke folyosó felé mentem, amerre Ian is eltűnt. Magas sarkú cipőm kopogott a padlón, és ahogy messzebb értem, egyre halkult a szüleim és a többiek társalgásának hangja.

Megpillantok két ajtót, egy zártat, és egy lengőajtót. Amikor a lengőajtóhoz értem, bepillantást nyertem a konyhai életbe. Sejtésem beigazolódott, nem Mrs. McCallegen készítette az ínyenc vacsoránkat, hanem egy idős, bajszos bácsi, és egy fiatal, magas kukta lány. Iant is megpillantottam, amint a lánnyal beszélgetett. Egy magasak voltak, a lánynak karcsú dereka, és ovális feje volt. Nem állt jól neki a felcopfozott haj, de muszáj volt összekötnie, a konyhai követelmények miatt. Ian nem vett észre, lekötötte a figyelmét, hogy poharakat kötötték le, amit egy tálcára pakolgatott. Mindegyikbe gyöngyöző arany folyadékot öntött, rájöttem, hogy ez bizony pezsgő. Megindult az ajtó felé, én pedig félreugrottam, mielőtt észrevehetett volna, azonban a cipősarkam nem gondolta úgy, hogy ez egyszerű mozdulatsor lesz. Abban a pillanatban estem hátra a hirtelen mozdulatok miatt, amikor Ian kilépett az ajtón, kezében a poharakkal. Azok hatalmas csörömpöléssel estek le, és törtek össze, az egyik szilánk felhasította a kezemet, és vékony csíkban vér kezdett el szivárogni belőle. Felszisszentem, Ian pedig lerogyott mellém.

– Jól vagy? – kérdezte, és óvatosan felsegített.

– Persze – mondtam fogamat csikorgatva. – Úgy sajnálom.

Felkeltem, de még mindig kapaszkodtam a felkarjába, nem mertem elengedni. Ő szorosan fogott, szinte meg is feledkeztem a karomból csordogáló vérre. A szeme fogvatartott, mogyoróbarna volt, hosszú szempillákkal keretezve.

– De hisz vérzel – kapott a szájához, és a fürdőbe vezetett, de még hátraszólt a válla felől: – Marie, takaríts össze, kérlek.

Marie pedig ugrott, és felsöpörte a szilánkokat. Ian belökte a fürdő ajtaját, és kötszert keresett. Én nem szóltam. Ő sem tette ezt, kutatott a szekrényekbe, én pedig némán vizslattam a tetteit.

– Sajnálom – mondtam jobb téma hiányában. Mikor beértünk a szobába, leültetett a kád szélére, és azóta nem mozdultam innen.

– Hát, nekem nem lesz belőle bajom. Nem a legdrágább családi pohárszettet törted össze – nevetett, én pedig elmosolyodtam.

– Legalább ne mondtad volna a lánynak, hogy takarítsa össze. Nekem kellene – erősködtem, miközben hozzám lépett, és lefertőtlenítette a sebet.

– Ez a dolga. Vagyis, ez is, többek közt – mondta színtelen hangon. Vállára tettem a kezemet, mikor újra a sebhez érintette a fertőtlenítőszerrel átitatott rongyot, és megszorítottam neki. – Fáj?

– Nem vészes – mondtam, és összeráncoltam a homlokom. Nevetni kezdett. – Mi ilyen vicces?

– Mindjárt bepisilsz a fájdalomtól, de nem vallod be – mondta, nem nézve a szemembe. Orra egyenes volt, szája mellett apró gödröcskék jelentek meg, amikor mosolygott, és ettől megőrültem. Szívem vadul dobogni kezdett, és attól féltem, hogy csak még jobban vérezni kezdd a kezem a gyors pulzálásomtól. Letette a rongyot, és rám nézett.

– Igen – mondtam. – Nem szeretem, ha gyengének tűnök.

– Ez nem gyengeség – mondta, és gézt vett a kezébe. Finom mozdulatokkal borította be karomat.

– Jó, de mégsem lehetek egy picsogós lány, nem igaz? – kérdeztem egy kis éllel a hangomban. Őket ki nem állhattam. Felnézett, most először, mióta bejöttünk ide. Végigmérte az arcomat, elidőzött az ajkaimon, és a szememen. Folyamatosan mosolyogott, miközben engem nézett.

– Mi az? – kérdeztem kétségbe esve. Megrázta a fejét, és elvágta a gézt, majd leragasztotta, hogy ne jöjjön fel. – Köszönöm.

Felém nyújtotta a karját, hogy felsegítsen. Most vettem észre, hogy a ruhám tiszta pezsgő volt.

– Szerinted Sophie ruhái rám jönnének? – kérdeztem a ruhámat nézve. Ian kacagott.

– Nincs olyan élő ember, akinek olyan kicsi mérete van, mint Sophie-nak. De ha engem kérdezel, sokkal csinosabb vagy, mint ő.

Éreztem, ahogy a pír elönti az arcomat. Hebegtem valami köszönöm félét, és kiléptünk a fürdőszoba ajtaján. Marie eltakarított mindent. Benéztem a lengő ajtón, miközben Ian elvezetett mellette. Láttam, ahogyan megvető pillantással néz rám, így inkább elfordítottam a fejemet.

Az étkezőben a beszélgetés egy pillanatig sem szűnt meg, mintha fel sem tűnt volna a hiányom. Leültem, Ian pedig megállt az asztal messzebbre eső felén, és Mr. McCallegenhez fordult.

– Uram, sajnos egy kis gond történt a pezsgőkkel – mondta, és kifejtette a dolgokat. Kicsit kínosan éreztem magam, amikor Jared, Sophie és Lissa kinevetett, de ettől függetlenül nem volt olyan vészes a szerencsétlenkedésem fogadtatása. McCallegenéknek nem számított az a hat pohár, azt mondták van még nekik. Mikor felajánlották, hogy hozatnak másik pezsgőt, mindenki tiltakozni kezdett. Így Joey McCallegen felajánlotta Iannek, hogy csatlakozzanak hozzánk az este további részében. Az ülésrendünk úgy nézett ki, hogy Mr. McCallagen ült a folyosóhoz legközelebbi részén, mellette a felesége, másik oldalán volt két üres szék, ahol DeFieldsék foglaltak helyet, mielőtt elmentek. Mrs. McCallegen mellett ült a lányuk, Sophie, mellette pedig Jared. Az üres hely köztem és Jared között helyezkedett el, mellettem Lissa, utána a húga, mellette pedig a szüleink foglaltak helyet. Ian ott állt McCallegen mellett, leülhetett volna mellé, mindenki erre is számított. De ő elindult felém, és a mellettem lévő helyre huppant le. Elnyílt a szám, és ismét elpirultam volna, ha nem pacsizott volna le Jareddel. Ezek szerint jóban voltak, és nem miattam ült ide.

Ahogy beszélgettünk, öten, Sophie, Jared, Melissa, Ian, és én, rájöttem, hogy nem csak rendkívül helyes, hanem remek humora van. Jareddel rengeteget poénkodtak, és egyre közelebb éreztem magamat. Arra lettem figyelmes, hogy az asztal alatt hozzáér valami a lábamhoz. Először megijedtem, de igyekeztem leplezni. Lopva Ianre pillantottam, aki elmosolyodott, és észrevétlenül kacsintott. Simogatni kezdtem a lábammal a lábát.

***

Otthon minden értesítésre odakaptam a telefonomhoz, de hiába reménykedtem, nem Ian jelölt be a közösségi oldalon. Amikor végleg lemondtam a dologról, elaludtam. Reggelre semmi jel nem volt arra, hogy egyáltalán emlékszik rám. Én nem tudtam a vezetéknevét, viszont ő halhatta az enyémet, de nem mozgatta a dolog. Mégis mit hittem?

Ebédkor, ismét pittyent a telefonom. Miután befejeztem, vadul kalapáló szívvel olvastam, hogy Ian Waither ismerősnek jelölt. Azonnal elfogadtam a barátfelkérését.

***

Lissával rengeteget jártunk át a McCallegen családhoz, általában arra hivatkozva, hogy Sophie korrepetál engem, de valójában Ian miatt időztem ott. Sophie hamar összerakta a dolgot, és egyből kérdezősködni kezdett. Olyan sablonkérdésekkel zaklatott, hogy az első pillanattól kezdve tetszik-e, hogy nem zavar az a három év különbség, és így tovább. Én pedig lelkesen válaszolta neki, cseppet sem tartva attól, hogy Ian megneszeli a dolgot. Ha meghallaná, maximum nem járnék többet át, simán elkerülhetem, ha esetleg múltkor félreértelmeztem a dolgokat. Mint kiderült – ugyanis Sophie imád fecsegni -, nincsen barátnője, tehát semmi sem állhat az utamba. Váltottam vele néhány szót, de nem minden alkalommal dolgozott.

Egyik szombat este különös üzenetet kaptam tőle.

„Szia. Képzeld el, Jared nagyon furcsa dolgot kérdezett. Azt, hogy akarok-e tőled valamit, vagy csak játszom veled.”

Szívem felugrott a torkomba, a világ pedig ezernyi fekete ponttá változott. Szédültem, és féltem. Meg mertem volna esküdni rá, hogy mindjárt felszakad a bőröm a heves dobogástól.

„És, mit válaszoltál?” – gépeltem, és el sem vettem a telefonom kijelzőjéről a szememet, amíg meg nem jelent, hogy gépel. Akkor azonban gyorsan lecsuktam a chat-fejet.

„Hogy akarok tőled valamit.”

            Ekkor csengettek. Az ajtóhoz rohantam, és megpillantottam Iant, fehér ingben, aminek a legfelső gombja ki volt gombolva. A karjaiba ugrottam, ő pedig megpörgetett, és olyan szorosan vont magához, mintha az élete múlna rajta.

               Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, mire enyhén szétnyílt az ajkam.

               – Szeretlek – mondta.

               – Szeretlek – válaszoltam.

               És egy csókkal pecsételtük meg az imént elhangzott vallomásokat.