Bilincset ajándékba

Kedves Olvasóim! 

Az elmúlt hetekben néhányszor megemlítettem Lyla és Giger bloggerkarácsonyát, de sosem árultam el konkrétumokat. Tegnap azonban lelepleztem magam a húzottam előtt, és mivel Blair elégedett volt az ajándékommal, úgy gondoltam, megosztom Veletek is. 

Boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek <3 

Maja

Tartalom: szenteste Beacon Hillsben. Malia a teliholdtól rettegve vár Stilesra, aki bármire képes, hogy megóvja a lányt. Szó szerint.

Szereplők: Malia Hale, Stiles Stilinski

Időpont: 2017. december

****

Az idei tél nagyobb fagyot hozott magával, mint bármely eddigi. Az elmúlt hetekben még az átlagosnál is több balesetet jelentettek be az őrsön. Ezúttal még a város természetfeletti populációja sem vonta kétségbe a miérteket; nem volt kérdés számukra, hogy a hóvihar néha nagyobb pusztításokba feledkezhet, mint a legrémisztőbb szörnyeteg.

A szél erőszakosan dörömbölt a picinyke csónakház ajtaján. Úgy támadt rá, mint a hadvezér a végső csatában az ellenségre. Püfölte, tépázta, őrült módon szaggatta, mintha tudná, hogy ez az egyetlen esélye a győzelemre. Malia Hale ügyet sem vetett a kint zajló háborúra. Nem érdekelték a vihar pusztításai, a háztetőkről lehulló cserepek, meg az utak mentén csúszkáló autók. Egyedül a sötét égboltot bevilágító bolygó zavarta. Szinte tizedmásodpercenként kapott a szívéhez, mert azt hitte, eljött az idő. Fel-alá járkált a szobában, zavarodott tekintete az ajtó és a sarokba hajított bilincs közt ingadozott. Félt. Rettegett a gondolattól, hogy nem ér ide időben. Elvégre, ő nem bír különleges képességekkel. Csak egy ember, emberi érzésekkel…

Izzadtságtól nedves tincsei a homlokára tapadtak, miközben megrázta a fejét. Legszívesebben ripityára törte volna a falon sorakozó festményeket. Mégis hogy gondolhat ilyenre?! Stiles sokkal több egy egyszerű halandónál, csak ez elkerüli a legtöbb sorstársa figyelmét. Nem látják, mire képes, mert nem ismerik igazán. Nekik örökre az a szerencsétlen srác marad, aki folyton elejti a labdát, és olyan követhetetlenül beszél…

A vérpréri száraz morgást hallatott, miközben az iskolatársaira gondolt. Tudta, hogy helytelenül cselekszik. Telihold idején inkább nyugodtnak kellett volna maradnia, ahelyett, hogy stresszeli magát. Nem tehetett róla, hogy heves géneket örökölt. Megölöm Petert!, gondolta az ajkát harapdálva. Esküszöm, egyszer kinyírom azt a köcsögöt!

Még mielőtt lázas tervezgetésbe kezdett volna az apja kiiktatását illetően, kattant egyet a zár, majd egy hatalmas hófelhővel egyetemben, egy fiú érkezett a csónakházba. Malia azonnal mellette termett, és felsegítette a földről a látogatót. Stiles szó szerint beesett az ajtón, hála a csúszós talajnak és az igyekezetének. Minden jel arra utalt, hogy nem telhetett túl kellemesen az idevezető út. Hófehér arca pirospozsgás árnyalatot vett fel, miközben levegő után kapkodott. Szinte rá se nézett Maliára, rögtön a zsebében kezdett kutatni. A lány könnyűszerrel rájött, mit keres. Hogy megkönnyítse a dolgát, átnyújtotta a zsebkendőjét a barátjának, majd megvárta, hogy kissé rendbe hozza magát.

– Ó, te jó ég, ha egyszer lesz gyerekem, biztos, hogy egy szót sem szólok neki a Mikulásról! – sóhajtott fel. A lehelete milliméterekről súrolta a meggyötört arcot, forróságot hozva a lányra. – Ne tudd meg, mekkora banzájt csaptak odakinn! Egy pasas majdnem a Jeepem elé vetette magát, csak hogy megdobáljon csokival. Ja, meg egy szánkós menet dugót okozott, aztán fél órán át hallgathattam a Jinggle Bellst. Úristen, de jó, hogy itt vagy!

Nem értette, mire megy ki a játék, csak azt érezte, hogy Stiles a dereka köré fonja a karjait. Bár meglepte, hogy ilyen jelentéktelen dolgokról beszél telihold előtt, mégsem haragudott meg rá. Örült, hogy megérkezett. Hiszen egész nap erre várt. Kár lett volna felróni neki a hibáját.

– Amúgy is illegális az egész sztori. Gondolj csak bele! – témázott tovább pár nyögés közepette. Malia lazábbra vette a szorítását, hogy a fiú újfent levegőhöz jusson. – Egy krapek éjszaka betör a hazákba a kéményen át, és még meg is lopja az embereket. Az egészet egy kis ajándékkal próbálja javítani. Ha egy átlagember csinálna ilyet, repülne a sittre. Illegális behatolás magánlakhelyre, megvesztegetéssel fűszerezve. Aranyos…

Jaj, ne, mormolta a préri, majd egy határozott mozdulattal ellökte magától Stilest. Most jött rá, miért csinálja mindezt. A barátja soha egy rossz szót sem tett az ünnepre, egészen mostanáig. Egy hete még biztosította is róla, hogy nem teszi tönkre a család karácsonyát azzal, hogy miatta aggódik. Pechére azonban sosem jeleskedett a hazudozásban.

– Mi van apukáddal? – szegezte neki a kérdést a lány.

Stiles a füle tövéig pirult, majd a kezével kezdett hadonászni. Olyankor csinált így, amikor rájött, hogy lebukott, és gyorsan kell cselekednie. A szeme egy pillanatra megakadt az ablakon, aztán Maliához lépett, egy biztató mosoly kíséretében megsimította a vállát.

– Az utolsó pillanatban szóltak, hogy ügyelnie kell. Tudod, karácsony van, aztán… – tett egy sokatmondó mozdulatot.

– Láttam Parrish kocsiját az őrs előtt – emelkedett meg a barna szemöldök. – Kár hazudnod, Stiles. Tudom, hogy nem dolgozik.

Végtelennek tűnő másodpercekig hallgattak. Malia egyszerre kívánta és viszolygott attól, hogy belenézzen abba a ragyogó, világos szempárba. Biztosítana szerette volna, hogy számíthat rá, de a félelem megint hadjáratot indított a lelke ellen. Beleőrült volna, ha látja az igazat. Ha megbizonyosodik róla, hogy tényleg tönkretette Stiles karácsonyát azzal, hogy felhívta. Mert bármilyen érzéketlen lány hírében is állt, Malia Hale nem volt önző. Legalábbis nem azokkal, akiket szeretett. Nem hagyhatta, hogy a fiú miatta szenvedjen. Elvégre, csalogatóbb a kandalló mellett ünnepelni az apjával, mint egy eldugott csónakházban a barátnője tombolását figyelni. Az sem könnyített a szíven, hogy már látta a fájukat. Stiles hetek óta másról sem beszélt, csak hogy a saját pénzéből szeretné kifizetni, idén először. A vérfarkas szemét elfogta a pára, amint felrémlettek előtte a közelmúlt emlékei. Szinte érezte a karjára nehezedő nyomást, amint arra gondolt, hogy vásárból egészen a Stilinski család pincéjéig cipeli a méretes fenyőt.

Három napja árulták el a sheriffnek, hogy idén nem kell karácsonyfára költenie. A fára, amit a fia vett neki, és ami mellett egyedül ünnepel majd. A falon függő festmények leírhatatlanul törékenynek és hívogatónak tűntek a vérfarkas szemében. De nem bennük akart kárt tenni. Inkább arra használta volna őket, hogy beléjük verje a fejét, amíg vérezni nem kezd.

Miközben a vadóc szépség önmagát gyötörte, Stiles Stilinski rendületlenül harapdálta a szél fúvásától kicserepesedett ajkait. Pedig hányszor elképzelte az egészet! Annyira bízott benne, hogy Malia nem fog gyanút, csak nevet egyet Mikulásos történeten (ami egyébként valóban megtörtént, sőt, a Jeep gazdája még üvöltözött is egy kicsit a piros ruhás merénylővel), aztán hagyja, hogy a csuklójára húzza a bilincset. Nem számolt vele, hogy a barátnője átlát rajta. Azzal meg pláne nem, hogy ennyire aggódik érte.

Ismerte a lányt. Jobban, mint bárki más a falkából. Ő tudta egyedül, milyen, amikor elveszti a reményt, hogy örül egy sikeresen megoldott matekfeladat láttán, mennyire kezelhetetlen néha, és milyen erősen ragaszkodik a szeretteihez. A közös nevetések, a viccek, amiket csak ők értettek, a nyomozások a természetfeletti után, a felejthetetlen éjszakák és szenvedélyes csókok, amiket csak egy igazi vérpréritől kaphat az ember… Mindezt neki köszönhette. Malia Hale-nek, két sorozatgyilkos lányának… az első barátnőjének. A vérfarkasnak, akit percek választottak el a végső összeomlástól.

Telihold előtt még a szokásosnál is hamarabb felkapta a vizet. Stiles bele se mert gondolni, mit érezhet most, hogy rájött a titkára. Bizonyára magát hibáztatta, amiért elrontotta a karácsonyát.

– Hé, Malia…

Próbálta menteni a menthetőt. Óvatosan nyúlt az érdes kézfej után. Óriási kő esett le a szívéről, amint a jól megszokott rövidre nyírt körmöket tapintotta meg a félelmetes karmok helyett. Tovább táplálta a bátorságát, hogy a lány nem húzódott el tőle. Mondjuk, a suttogása nem csengett valami biztatóan.

– Most apukáddal lehetnél, ha…

– Mal…

– Még sosem ünnepeltem a családommal – mondta ki egy szuszra. – Egyszer sem, miután…

Nem kellett többet beszélnie. Nem is bírt volna megszólalni. Sírni sem tudott, ami dühítette. Zavarták az elméjét ostromló képek arról az éjszakáról. Zavarta, hogy bajba sodorta a fiút. Rohadtul nem így tervezte az egészet. Sosem akart vérpréri lenni. Gyűlölöm Petert! – gondolta, de nem rágódott rajta. Tényként kezelte magában az apjához fűződő viszonyát. Csak Stilest sajnálta, meg a sheriffet. Nem érdekelte, mit csinál Peter, kivel tölti a szentestét, mert nem számított neki. Egy másik férfi viszont igen. Való igaz, ő még csak a tizenhatot töltötte, de így is többet tett érte, mint bármelyik éltesebb társa egy nőért. Ezért sem hagyhatta, hogy szenvedjen. Sem ő, sem az apja. Mert ha a sheriff szenved, akkor Stiles is. Ilyen lenne, amikor a szülő és a gyermek őszintén szeretik egymást?

– Nem fogom tönkretenni a karácsonyodat, Stiles! – jelentette ki.

Magabiztosnak akart tűnni, olyannak, akit egy földrengés sem téríthet el a hitéből. Mégis, ahogy megemelte a fejét, és a tekintete összeakadt azzal a végtelenül emberi szempárral, érezte, hogy vesztett. A hosszú szempillák alól egy megtört, szomorú lány képmása tükröződött vissza rá. A háttérben meg ott csillogott a Hold ezüstös fénye…

Kifogytak az időből, a csevegés megvárta őket. Malia egész testében remegett, a szíve rendezetlen ütemet vett fel. Érezte, hogy közeledik… Ha szerencsével jár, még kibírja negyed óráig, aztán bekattan. Átváltozik azzá a gyilkos szörnyeteggé, aki lemészárolta a saját családját. Félt. Már megint csak félt! Nem engedhette, hogy Stilesnak baja essen. Akkor inkább vesszen el ő, de a fiú maradjon életben!

A barátja nyugodtnak tűnt. Az együtt töltött hónapok során Malia már megszokta, mennyire higgadt teliholdkor. Édes szavakat suttogva vezette a lánchoz, majd rutinosan a csuklójára helyezte a bilincset. A vérpréri nem mert a kezére nézni; attól tartott, a látvány még őt is megrettentené.

Mikor Stiles végzett, közrefogta az egyre ijesztőbbé váló arcot, és halkan beszélni kezdett a lányhoz. Nem akarta megnyugtatni, hiszen egy felbőszült vérfarkasra úgysem hatottak volna a szép szavak. Csak meg szerette volna mutatni neki, hogy nem az ő hibája, amiért így alakultak a dolgok.

– Nem tettél tönkre semmit! – lehelte a forró ajkakra. – Tudod, igazából erről szól a karácsony, amit most csinálunk. Hogy azzal legyünk, akit szeretünk.

Malia nem fogta fel, amit hallott. Egy tétova bólintásnál többre nem futotta tőle. Ha a szívére hallgat, Stiles még aznap befejezi földi pályafutását. Még szerencse, hogy elvonatkoztatott az érzelmeitől. A lelke üvöltött, a józan esze úgyszintén. A küzdelmet a halálfélelem döntötte el. Az ormótlan bakancs hátrébb csusszant, majd még hátrébb, míg végül a szoba túlsó felében kötött ki. Ott, ahol már nem tartott a vérpréri támadásától.

– Boldog karácsonyt, Malia! – mondta.

A Hold utat tört magának a csónakházba. A lány torkát éles hörgés hagyta el. Lassacskán nekikezdett az átalakulásnak. Percek választották el attól, hogy felszínre jusson gondosan rejtegetett éne.

Azért még egy utolsó emberi reakciót kipréselt megnyúlt fogai közül.

– Boldog karácsonyt, Stiles!

Mosolygott. Nem vicsorgott, mint egy gyilkolásra kész szörnyeteg, hanem őszintén, tiszta szívből mosolygott a fiúra, aki az utolsó reményt jelentette számára.

A következő pillanatban gyémántkék árnyalatba borult az írisze.