Interjú Bobóval

Maja Tankwall: Mi teszi Bobót Bobóvá? 

Bobó Sz.: Ha más bloggerinákat kérdeznél erről, valószínűleg azt mondanák, hogy az idiótaságom, és a kicsit se cinikus jellemem. De ha én válaszolok erre a kérdésre, akkor az úgy hangzik, hogy Bobót a kreativitás és az alkotás viszi előre az életben, emiatt lehet az az ember, akit most Bobóként ismerünk. (Nem, nem vagyok skizofrén, csak néha beszélgetek a hercegnő énemmel, de erről senkinek sem kell tudnia.)

M. T.: Mint tudjuk, a Két dollár öt cent című novellád a bloggerkarácsony keretében készült el. Ha jól emlékszem, rengeteg más párost is felsoroltam a kérdőívben. Miért pont Matheóra esett a választásod? Hogy alakult ki a fejedben a történet?

  

Bobo Sz.: Tanúsítom, hogy több párost is megemlítettél, de be kell ismernem, hogy az első név, amin megakadt a tekintetem, az Theoé volt. Nem volt kérdés, hogy ő lesz a cseresznye a habos tortán. Ezek után már csak azt kellett eldöntenem, hogy milyen ízű rétegekkel támasszam alá Theo nem mindennapi zamatát. Mivel írtad, hogy teljes bele vagy esve a Matheo shipbe, így ez is elég hamar eldőlt, mellé körítésnek pedig a Liammel való barátságát tökéletesnek gondoltam. Szinte azonnal tudtam, hogy a történet támasztéka ez a fogadós szál lesz, mert a karakterek közötti vibrálásból erre asszociáltam. Már a sorozatban is imádtam a kis civakodásaikat, szerettem volna ezt kihangsúlyozva alapozni meg a történetet. Liam is ezért illett bele az összképbe, mert a Theoval való kapcsolata olyan, mint egy hurrikán; nem tudhatod, mit fog legközelebb elsodorni. 

M. T.: Theo különleges karakter. Lehet utálni, lehet imádni, de azzal bizonyára minden Teen Wolf-fan egyetértene, hogy nehéz kitalálni, mi is járhat a cuki kis fejében. Te viszont zseniálisan bemutattad a gondolatait. Hogy sikerült ilyen jól megragadnod a személyiségét?

Bobo Sz.: Az az óriási titkom, hogy nagyon sokat szerepjátékoztam (itt az írós fajtára gondolok). Rengeteg jellemű karakterem volt, és egyikük sokban hasonlított Theóra. Ahogy te is mondtad, csak utálni vagy szeretni lehetett, és nem volt köztes átmenet. Ez a régi karakter segített átszellemülni Theová. Na meg, mikor a sorozatban ő volt éppen képernyőn, csak rá koncentráltam, konkrétan már lehetnék Theo szakértő, theológus. Azt szeretem a karakterében, hogy sokrétű pl. Scottal szemben, akit az egész sorozat alatt egy cél vezérel, míg Theo valódi kételyek közt teng. Szerintem csak egy szeretethiányos fiú, akit sose dicsért meg az anyukája. (Úgy képzelem, hogy a húgát jobban szerették otthon, ezét ölte meg olyan könnyedén) És azért van rajta ez macsó álarc, mert igazából sebezhető, és érzékeny, de ezt még magának se meri beismerni.  

M. T.: Kicsit félve, kicsit poénból kértem erről a párosról novellát. Mert valljuk be, a kapcsolatukat kevesen támogatják, arra a logikátlan tényre hivatkozva, miszerint Theo meg akarta ölni Maliát. Te el tudtad volna képzelni, hogy összejöjjenek? Esetleg van még olyan shiped, amit a többség általában nem ért meg, vagy nem szeret? 

  

Bobo Sz.: Lássuk be, a szerelem és az utálat között vékony a határvonal, az érzések intranzitivitás vizsgálva. Ebből kiindulva, felmerül az emberben a kérdés, hogy mért is ne eshetnének (kézen fogva) át a ló túloldalára. Valószínűleg ha a sorozat készítői meglépték volna ezt a párost, a rajongók őrjöngtek volna, és a stúdiót hisztirohamot kapott lányok vették volna körül a "Scalia" (Scott és Malia - a szerk.) ship nevet üvöltözve. Úgy hiszem, ezzel az indokkal lett kivágva az ő szerelmük az epizódokból, bár szerintem kellően meglepő és váratlan fordulat lett volna, ami egy halálközeli fangörccsel ért volna véget részemről. (Az is meglehet, hogy ezért nem rakták bele, hmm...) Szóval én abszolút el tudtam volna képzelni a civakodásaikat egy kapcsolat formájában kivirágozva, ami engem biztosan a képernyő előtt tartott volna. Nem tudom, ki mit szeret, én elzárva élek a külvilágtól, nomád sorozatnéző életmódot folytatok, de ha van elvetemültnek mondható shipem, az Lysaac (Lydia és Isaac -a szerk.). Nem tudom ki mit gondol róla, szerintem cukik lettek volna. Bár akkor nem lenne Stydia (Stiles és Lydia - a szerk.), akikről viszont nem tudnék lemondani. Ja, meg természetesen a Thebo (Theo+Bobo) a legdurvább shipem, aminek leírásával atombombát dobtam az internet világára.

M. T.: Két dollár öt cent, Víz a jég alatt, Briefe aus der Totenlade... Az összes történetednek egyedi címet adtál, amire mindenki felkapná a fejét. Sokan - köztük én is - viszont rengeteget szenvednek, mire kitalálnak valami használhatót. Neked mi segít a címadásban?

Bobo Sz.: Általában a megérzéseimre hagyatkozom. A történet cselekményszála, mielőtt nekilátnék az munkának, már mindig kifejlett a fejemben, az apróbb fordulatokat persze írás közben csatolom a nagyobb etapokhoz. A történet ismeretében pedig már nem nehéz hangzatos címet adni. Arra szoktam törekedni, hogy az olvasó szeme megakadjon az elnevezésen, és elindítson benne egy asszociációs játékot. Szerintem egy jó cím meghatározó része a történetnek. Soha az életben nem kezdenék el olvasni egy olyan sztorit, amit megtoldottak az "Egy átlagos lány naplója" vagy "Az osztálytársam a barátom" stb. címekkel. Ha tanácsolnom kéne valamit, akkor azt javasolnám, hogy ne agyaljatok rajta sokat; azt szokták mondani, hogy mindig az első választás a legjobb. Ha pedig nagyon nem jönne az ihlet, akkor kezdjetek felírni teljesen random szavakat a történetetekkel kapcsolatban, majd kikarózzatok a kifejezésekkel. Végül úgy is kiforr valami figyelemfelkeltő. Egyáltalán nem kell rástresszelni, szerintem ez ösztönös dolog. 

M. T.: Elég eltérő témájú blogokat vezettél; míg az egyik könnyed és romantikus Shawn Mendesszel megspékelve, a másik egy thiller, amiben megjelenik a halál. Melyik történet áll közelebb hozzád? 

Bobo Sz.: Tudni kell rólam, hogy engem nagyon sok dolog érdekel, ebből kifolyólag mindkét téma foglalkoztat(ott). Ugyebár a BadT-t előbb írtam, mint a VAJA-t, kezdetben nagyon benne voltam a halál témában. A mai napig sajnálom, hogy végül nem fejeztem be, mert az összes fordultra, amiket még nem jegyeztem le, kristálytisztán emlékszem. Akár még egy jó történet is lehetett volna, de sajnos nem volt elég lelki jelenlétem hozzá, hogy folytassam. Volt, hogy írás közben zokogtam, és ez eléggé gátolt a munkában, ugyanis én az a típusú "író" vagyok, aki átéli a karakterei érzelmeit. Márpedig Rini a történet előrehaladtával még többet szenvedett volna, ennek belátása pedig azt eredményezte, hogy szakítottam a thiller műfajával. A Shawn Mendes-történet kiforrása pedig maga is egy kacifántos sztori, mert eredetileg a barátnőmről és az énekesről kezdtem rövid szösszeneteket írni, amik elkezdtek összeállni egy hosszabb dologgá. A Víz a jég alatt esetében azért választottam a Wattpadet, mert a blogspotot már csak nyűgnek tartottam, és az volt a célom, hogy minél több emberhez eljusson. Ez az első történetem, amit kicsit komolyabban vettem, ráadásul kulisszatitok, hogy nagyon sok dolog át van emelve a való életből, ezért is sokat jelent nekem. Úgyhogy mindenképp az utóbbi áll hozzám közelebb. Ráadásul tervezem befejezni a történetet, mert felháborító véget tervezek írni neki. Úgyhogy peace and love srácok, jövök én még a bloggerina utcába. 

M. T.: Esetleg egy új történet is szóba kerülhet? 

Bobo Sz.: Ezt a választ kezdeném egy jó hangos krákogással, elnéznék jobbra, majd közölném, hogy "Hozi". Igen, tervben van egy új sztori, de erről nem mondhatok túl sokat, mert egy kiadóhoz tervezem vinni. (Höhöh, már emailcímet is szereztem hozzá.) Úgyhogy most azt is be kell ismernem, hogy hazudtam az előző válaszban, mert ez a legkomolyabban vett történetem, és ez áll legközelebb a szívemhez. Spoiler ügyileg annyit elárulhatok, hogy Magyarországon játszódik a cselekmény, a magyar tizenévesek problémáit fejtegeti. (A főszereplőmmel már eljegyeztük egymást.) Tulajdonképpen azért kezdtem el írni ezt az új történetet, mert kontrázni akartam az amerikai tini könyvekre/filmekre, mert egyszerűen annyira elcsépeltek, hogy hányingerem van tőlük. Az egyik karakterem figurája pontosan erre épül.  

M. T.: Ha egy történetedből nincs blog, egy bizonyos időben - amíg írod - nem feltétlenül kapsz sok visszajelzést. Hogy lehet legyőzni a hiányukkal járó feszkót?

Bobo Sz.: Szerintem egyáltalán nem feszkó, inkább a kíváncsiság, ami előre visz. Minél előbb be akarom fejezni, hogy hamarabb kapjak tényleges visszajelzéseket. Van néhány bétának mondható jobb kezem, akikkel szüntelen olvastatom az elkészült oldalakat. Az a szerencsém velük, hogy ők megmondják, ha valami rossz, nem logikus stb. Persze mindenki inkább a laikusok véleményére kíváncsi, ezzel én se vagyok másképp, de nekem ez nem okoz akkora lelki terrort, mert magam miatt írok. Ez egy kikapcsoló szórakozás számomra. Ha valami feszkós volt az írásban, akkor azt a kezdő oldalak kitalálásának mondanám. Nagyon-nagyon sokat agyaltam rajta, hogy honnét kéne kezdenem. Mi legyen a felütő mondat, ami miatt majd tovább olvasnak az emberek. Nagyjából ötször írtam újra az első öt oldalt, mire azt tudtam mondani, hogy igen, ezt kerestem. 

M. T.: Milyen hobbijaid vannak az íráson kívül? 

Bobo Sz.: Fotó szakon tanulok, bár egy kicsit ezt a hobbimnak is érzem, mert nagyon ki tud kapcsolni. Imádok a Photoshoppal, videoszerkesztővel babrálni szabadidőmben. Nagyon sokat rajzolok, és a napjaim nagy részét a zenehallgatás teszi ki. Eljárok zumbázni, hogy esténként kicsit offolhassam az agyműködésem. Imádok főzni és olvasni. A sorozatnézés nálam már egy életforma, de közben mindenek fölött áll a szívemben a színházba járás. Nagyjából ezeket hívnám a hobbijaimnak. 

M. T.: Valamilyen szinten beleviszed ezeket a dolgokat a történeteidbe? A karaktereid "örököltek" tőled valamit?

Bobo Sz.: Természetesen. Szerintem nehéz lenne úgy írni, hogy közben nem vagyunk, úgymond, őszinték az olvasóinkkal. Általában a saját tulajdonságaimat, berögződéseim elszórom a karakterekben, így leszek igazából teljes szívvel benne a történetben. Olvasói szemmel is nagyon szeretek azonosulni egyes figurákkal, felismerni magam bennük. Ebből kiindulva építem a saját karaktereimet is minél színesebbre. Ott van például a VAJA-t Jeffje, aki nagyon szélsőségesen tud viselkedni a testvéreivel, de közben bármit megtenne értük - ez tökéletesen leírja a saját bátyámmal való kapcsolatomat. De ha kifejezetten hobbiról van szó, akkor Maddie-t említeném, akinek az élete a rajzolás.  

M. T.: Mik a terveid a jövőre nézve - a regényed megjelenése mellett? 

Bobo Sz.: Gyilkos kérdés, így, másfél évvel az érettségi előtt, ugyanis fél éve máson se agyalok, mint hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel. Jelenleg a legnagyobb erényem a legnagyobb hátrányom, hogy túl sok minden érdekel. Igazából a MOME fotó szakja, SZFE filmrendező, vágó, operatőr, vagy színházi rendező lehetőségek között vacillálok. Jelenleg a legesélyesebb befutóm az operatőr és a rendező. Mindenképp alkotó munkával szeretnék foglalkozni az életem hátralévő részében. A regényem elkészülése pedig egyáltalán nem biztos, sőt, talán örökre egy Word formátum marad, de azt kell mondjam, hogy annak a kiadása lenne az álmaim elérésének első meghatározó lépcsőfoka. 

M. T.: Azta', akkor látom, tervekben nincs hiány:) Sok sikert, és köszönöm az interjút! 

Bobo Sz.: Én köszönöm a lehetőséget! <3