Az utolsó ecsetvonás, avagy hová tűntem (már megint)?

Sziasztok! 

Akik bejelöltek Facebookon, illetve rendszeresen követik a blogomat, bizonyára nem lepődnek meg azon, hogy mostanában egy új történeten dolgozom. Eleinte azt hittem, a regény -és novellaírás egy időben megoldható, csak az a "probléma", hogy mostanában annyira elkapott az ihlet, hogy kénytelen voltam/vagyok újra elhanyagolni a MATT-ot. Ez az után még inkább érvényben lesz, hogy elkezdem feltölteni a fejezeteket a másik blogomra.

Na, de miről is hadoválok éppen? Elmondom, az elejétől kezdve. 

A 2016-17-es évem izgalmasan telt, rengeteg pozitív és negatív élményben volt részem, amik csak gyűltek és gyűltek, aztán végül oda vezettek, hogy leültem írni egy novellát. Előtte is próbálkoztam ilyesmivel, de ez volt az első, amire azt mondta, hogy "Ez igen! Ezt meg kell mutatnom másoknak!" Kiírtam a falamra, hogy kinek lenne kedve elolvasni, viszonylag sokan visszajeleztek, én meg azon kaptam magam, hogy a történeten agyalok. Folyamatosan. Nem tudtam szabadulni a karakterektől, főleg a két főszereplő, Dóri és Dávid nőttek a szívemhez. Néhány napra rá el is készült A különleges párja, A tökéletes is, ami ugyanazokat az eseményeket mutatta be, a fiú szemszögéből. (Legyen annyi elég, hogy nem véletlenül nem került fel a MATT-ra.) Ám ennyi nem volt elég. Tovább agyaltam, pörögtem, fejben a mellékszereplők életét is tönkretettem kidolgoztam, aztán egyszer csak azt gondoltam: "Ebből regényt kell írni." 

2017. június 9-én gépeltem le az első sorokat. Most, 2018. augusztus 9-én túl vagyok a prológuson, és 31 fejezeten, a történet a vége felé közeledik.  Rendben, Maja, zseniális vagy, ez mind szép és jó, de nem mutatnál valami konkrétabbat? Ó, pardon. Fülszöveg megteszi? 

"Létezik egy fogadó Pest külvárosában, ahova azért mennek az emberek, hogy búslakodjanak. Nem is sejtik, mennyi titkot rejtenek az épület falai.
Hollósy Dávid, a gimi nőcsábásza sem sejtette, hova vezet, ha egy fogadás miatt becserkészi Kertész Dórit. A lány veszélyesebb, mint gondolná, de nem (csak) azért, mert mesteri pontossággal rúg az ember lába közé. Rajong a hányattatott sorsú kortárs művészekért, remek esélyekkel vág neki egy világszintű rajzversenynek, melynek fődíja egy ösztöndíj Párizs egyik neves egyetemére, és dől belőle a szarkazmus. Dávidhoz hasonlóan nem beszél a félelmeiről - legalábbis, eleinte mindketten így tervezték.
A szálak a fogadóhoz vezetnek. A barátságok erőssége megkérdőjeleződik. A múlt senkit sem hagy nyugodni, a büszkeség életeket tesz tönkre. Már csak reménykedhetnek, hogy egy nap fény derül az igazságra."

 Vannak ám karakterképeim is, hála a tehetséges Majra Loranchnak, akit nem kergettem az őrületbe a bajaimmal, és hihetetlen találó montázsokat készített a történet főbb szereplőihez. 

Látszik, hogy nem vagyok profi az ilyen dolgokban, az írás és a kinézet elképzelése megy, a kódolás, képszerkesztés már annál kevésbé. Még jó, hogy itt van nekem a barátnőm, Thea Quincey, és segít elkészíteni a design-t. (Vagyis, az egészet ő csinálja, de így jobban hangzik... :D) Nemsokára azt is megleshetitek ;) 

A kérdés már csak az, mikor kezdem el feltölteni a fejezeteket. Nos, ha minden jól megy, még a nyáron befejezem a regényt, utána átnézek/átírok néhány dolgot, és kezdem is. Legalábbis, így terveztem, aztán rájöttem, hogy basszus, ha mégse sikerülne befejeznem augusztus végéig, meg suliidőben se nagyon érnék rá, akkor sem akarom még egy évvel eltolni. Szóval legkésőbb augusztus végén hivatalosan is megnyitom a blogot, Ti pedig közelebbről is megismerhetitek a kis drágáimat. Viszont. A különlegest leveszem a blogról. Bocsi, de tele van spoilerekkel, ráadásul csomó dolgot átírtam benne, az meg átverés lenne. 

Remélem, azon a blogomon is velem tartotok! Aztán csak óvatosan, mert bár az előolvasóim szerint vannak benne aranyos és vicces jelenetek, bizony a pofonok, a csalódások, a rejtélyek és a félresiklott életek is fontos szerepet töltenek meg ebben a 35+2 fejezetben. 

Mindenkit puszil, Maja<3