2018. augusztus 9., csütörtök

Az utolsó ecsetvonás, avagy hová tűntem (már megint)?

Sziasztok! 
Akik bejelöltek Facebookon, illetve rendszeresen követik a blogomat, bizonyára nem lepődnek meg azon, hogy mostanában egy új történeten dolgozom. Eleinte azt hittem, a regény -és novellaírás egy időben megoldható, csak az a "probléma", hogy mostanában annyira elkapott az ihlet, hogy kénytelen voltam/vagyok újra elhanyagolni a MATT-ot. Ez az után még inkább érvényben lesz, hogy elkezdem feltölteni a fejezeteket a másik blogomra.
Na, de miről is hadoválok éppen? Elmondom, az elejétől kezdve. 



A 2016-17-es évem izgalmasan telt, rengeteg pozitív és negatív élményben volt részem, amik csak gyűltek és gyűltek, aztán végül oda vezettek, hogy leültem írni egy novellát. Előtte is próbálkoztam ilyesmivel, de ez volt az első, amire azt mondta, hogy "Ez igen! Ezt meg kell mutatnom másoknak!" Kiírtam a falamra, hogy kinek lenne kedve elolvasni, viszonylag sokan visszajeleztek, én meg azon kaptam magam, hogy a történeten agyalok. Folyamatosan. Nem tudtam szabadulni a karakterektől, főleg a két főszereplő, Dóri és Dávid nőttek a szívemhez. Néhány napra rá el is készült A különleges párja, A tökéletes is, ami ugyanazokat az eseményeket mutatta be, a fiú szemszögéből. (Legyen annyi elég, hogy nem véletlenül nem került fel a MATT-ra.) Ám ennyi nem volt elég. Tovább agyaltam, pörögtem, fejben a mellékszereplők életét is tönkretettem kidolgoztam, aztán egyszer csak azt gondoltam: "Ebből regényt kell írni." 



2017. június 9-én gépeltem le az első sorokat. Most, 2018. augusztus 9-én túl vagyok a prológuson, és 31 fejezeten, a történet a vége felé közeledik.  Rendben, Maja, zseniális vagy, ez mind szép és jó, de nem mutatnál valami konkrétabbat? Ó, pardon. Fülszöveg megteszi? 

"Létezik egy fogadó Pest külvárosában, ahova azért mennek az emberek, hogy búslakodjanak. Nem is sejtik, mennyi titkot rejtenek az épület falai.
Hollósy Dávid, a gimi nőcsábásza sem sejtette, hova vezet, ha egy fogadás miatt becserkészi Kertész Dórit. A lány veszélyesebb, mint gondolná, de nem (csak) azért, mert mesteri pontossággal rúg az ember lába közé. Rajong a hányattatott sorsú kortárs művészekért, remek esélyekkel vág neki egy világszintű rajzversenynek, melynek fődíja egy ösztöndíj Párizs egyik neves egyetemére, és dől belőle a szarkazmus. Dávidhoz hasonlóan nem beszél a félelmeiről - legalábbis, eleinte mindketten így tervezték.
A szálak a fogadóhoz vezetnek. A barátságok erőssége megkérdőjeleződik. A múlt senkit sem hagy nyugodni, a büszkeség életeket tesz tönkre. Már csak reménykedhetnek, hogy egy nap fény derül az igazságra."



 Vannak ám karakterképeim is, hála a tehetséges Majra Loranchnak, akit nem kergettem az őrületbe a bajaimmal, és hihetetlen találó montázsokat készített a történet főbb szereplőihez. 


Látszik, hogy nem vagyok profi az ilyen dolgokban, az írás és a kinézet elképzelése megy, a kódolás, képszerkesztés már annál kevésbé. Még jó, hogy itt van nekem a barátnőm, Thea Quincey, és segít elkészíteni a design-t. (Vagyis, az egészet ő csinálja, de így jobban hangzik... :D) Nemsokára azt is megleshetitek ;) 


A kérdés már csak az, mikor kezdem el feltölteni a fejezeteket. Nos, ha minden jól megy, még a nyáron befejezem a regényt, utána átnézek/átírok néhány dolgot, és kezdem is. Legalábbis, így terveztem, aztán rájöttem, hogy basszus, ha mégse sikerülne befejeznem augusztus végéig, meg suliidőben se nagyon érnék rá, akkor sem akarom még egy évvel eltolni. Szóval legkésőbb augusztus végén hivatalosan is megnyitom a blogot, Ti pedig közelebbről is megismerhetitek a kis drágáimat. Viszont. A különlegest leveszem a blogról. Bocsi, de tele van spoilerekkel, ráadásul csomó dolgot átírtam benne, az meg átverés lenne. 


Remélem, azon a blogomon is velem tartotok! Aztán csak óvatosan, mert bár az előolvasóim szerint vannak benne aranyos és vicces jelenetek, bizony a pofonok, a csalódások, a rejtélyek és a félresiklott életek is fontos szerepet töltenek meg ebben a 35+2 fejezetben. 

Mindenkit puszil, Maja<3

2018. július 27., péntek

Héraklész (+ egy éves a blog)

Sziasztok! 
El se hiszem, hogy ezt írom, de pont ma van egy éve, hogy útjára indítottam a MATT-ot és hétről hétre boldogítalak Benneteket az agymenéseimmel. Hihetetlen, milyen gyorsan elrepült az idő, még úgy is, hogy a felénél becsúszott egy elég jelentős szünet. Ez alatt az idő alatt huszonhárman szavaztatok bizalmat az oldalnak, 36 bejegyzés került közzétételre, illetve 72 komment érkezett, amit innen is szeretnék megköszönni mindenkinek! Királyok vagytok, srácok, imádás van<3 
Talán emlékeztek, hogy egy éve a Statisztika című novellámmal nyitottam.  Az évforduló alkalmából úgyszintén egy Teen Wolf-os novellát hoztam, megint csak az imádott Theo Rakennel a főszerepben. 
Jó olvasást, és még egyszer KÖSZÖNÖM ezt az évet<3 

Maja 

Tartalom: Theo a Pokolban szenved halott húga kegyetlenségeitől, amikor váratlan dologra lesz figyelmes. 
Szereplők: Theo Raeken
Időpont: 2018. május
Egyéb megjegyzés: -

***** 

Én vagyok a természetfelettiek Prométheusza. Reményt adtam azoknak a szerencsétleneknek, visszahoztam őket az életbe, és egy hajszálon múlt, hogy nem ragadtam el a Fenevad erejét. McCall azt hiszi, legyőzhet? Ugyan. Ha nem fut be a kattos kis barátnője a fénykardjával, esélye sincs.
Talán nem játszottam mindig tisztességesen. Lemészároltam a falkámat, mint a legnagyobbak. Mint Deucalion. Ő is követett el hibákat, mint mindenki. Az enyém például az volt, hogy megbíztam a vén csavargóban. Benyeltem, hogy azok a karmok mit sem érnek. Csak a büntetést tartom túlzásnak. Még ennyi idő után sem sikerült megszoknom, hogy a pszichopata húgom, akinek nem mellesleg kilenc éve halottnak kellene lennie, naponta négyszer felkeres, hogy kitépje a szívemet. Néha még meg is csócsálja. Elvégre az övé, azt csinál vele, amit akar. Meg a nagy szart!
A harangszóhoz igazítja a rituálét. Hétkor jön először, aztán délben, négykor, majd valamivel hat után. Mintha a félelmemmel táplálkozna. Legalább még nem nyelte le egészben a szívemet, mint a mítoszban a titán máját. Azt hinné az ember, hozzá lehet szokni a fájdalomhoz, pláne, ha időponthoz kötött, de a valóság sokkal kiábrándítóbb. Egyre nehezebben viselem. Amikor először rám támadt, még védekeztem ellene. Haraptam, karmoltam, téptem, ahol csak értem, de semmi. Bakker, mit vártam? Egyszer már megöltem, ezért rántott magával a Pokolba. Nem tehettem meg még egyszer. A halottakon már nem segít semmi.
Idejét sem tudom, mikor szorultam ebbe az átkozott lyukba. A végtagjaim elgémberedtek, az agyaraimat képtelen vagyok visszahúzni. Az orrom megtelt porral, elnyomva ezzel a föld mélyét uraló bűzt. A gyógyulásom sem olyan gyors már, mint régen. Az sem sokat segít, hogy a hátam a lyuk falának szorult, felperzselve ezzel a pólómat és az alatta lévő bőrt. A szemem… mint az arany. Ragyog, de hullaként nem sokra megyek vele. Annyit változtat a helyzeten, hogy még élénkebben látom, ahogy az a beteg görcs felém kúszik. Rohadt hasznos, mondhatom.
Ha én vagyok Prométheusz, akkor Kira volt Zeusz. A húgom, Tara a sas, aki a szerveimért jött. De ki Héraklész? Ki szabadít meg a fogságból?
Senki. Nem fognak eljönni. Nem áll érdekükben. Azt hittem, Scotték belebuknak valamibe, és rögtön értem rohannak. Még az is felmerült bennem, hogy valamelyik ostoba áldozatom ugrik be egy köszönésre. A sipákolós, életképtelen Tracy, az agresszív, de erős Josh, vagy esetleg Sebastian Valet személyesen teszi tiszteletét nálam. Addig bírnám. Így is túl sokáig szenvedtem miattuk. Az azért érdekelne, mi történt az erejükkel, miután a kedves Tara magával rántott a mélybe. Tekintve, hogy a sajátomat is alig tudom használni, nem igazán nyílt alkalmam a tesztelésre.
A karmaimra nézek. Nem tapadt rájuk más, csak sár, por és temérdek vér. Az én vérem. Ha nagyon akarnám, véget vethetnék a szenvedéseimnek. Kitéphetném a torkomat. Mekkorát nézne az a ribanc, ha meglátná, hogy vége a játszadozásinak! Nincs több tesó, nincs több dobogó szív. Gunyoros mosollyal szemlélem megnyúlt körmeimet, miközben megcsóválom a fejem. Kizárt. Nincs az a pénz, az a hatalom, amiért feladnám. Elég csapás a világnak, hogy eltűntem a Föld színéről. Ha még itt, a Pokolban is lejárna az időm, az utolsó reménysugár is kialudna.
Túlélésre születtem. Ezért változtattak kimérává a Rémdoktorok. Az elmúlt kilenc évet azzal töltöttem, hogy kijátsszam a szabályokat. Hogy elnyerjem a jutalmam. Sikerült? Nem… még nem. De a játéknak koránt sincs vége.
Éles csattanás hasít a levegőbe. Megszólalt a harang. Lassan újra eljön értem az a szörnyeteg. Szinte már látom a közeledő alakját. A mocsarak orrfacsaró bűzét és hínárjait hozza magával, közben meg vigyorog, mintha még mindig nem unná a kicsinyes bosszúhadjáratát. Összeszorított ajkakkal tornázom fel magam. A mellkasomból ömlik a vér, és tudom, hogy nemsokára ez csak rosszabb lesz. A mennydörgés hangja csak nem akar csillapulni. Korábban sosem történt ilyen. Megszólalt a harang, de utána semmi.
Nem láttam a fényt, ahogy alig észrevehetően a mélybe áramlik. Nem hallottam a szívdobogást. Ketten, esetleg hárman lehetnek. Kiráz a hideg, ahogy a régi falkámra gondolok. Ha a Pokolra jutottak, velem egy szinten vannak, nem felettem. Ez valami más…
A túlélés nem arról szól, hogy mindig megmenekülsz. Kell egy kis ész, hogy sikerüljön. Taktikázás. Szerencse. Helyzetfelismerés. Gyorsaság. Remény. Héraklész.
A húgom egyre közeledik. Az erőm fogytán, a falnak nyomom a tenyerem, úgy vánszorgok a fényforrás irányába. A látóterem szélén érzékelem, ahogy a sistergő felület felperzseli a bőröm. De nem érdekel. Csak törtetek előre, rendületlenül. Túléltem a Rémdoktorokat. Túléltem a Fenevadat. Ha úgy vesszük, a Kitsune elöl is megmenekültem. Egy félőrült hulla nem állhat az utamba!
Kinyújtom a karom. A karmaim a talajba vájnak. Éget, mint a tűz, olvadt beton lehet. Megtörtént. Feltörték a kaput. A húgom csendesen kántálja a nevemet, én meg üvöltök. A látásomat elhomályosítja a felszálló porfelleg, a mellkasomból láva módjára ömlik a vér, ám a karizmaim nem hagynak cserben. Lassan, komótosan vergődöm a felszínre. A tüdőm megtelik levegővel, és hallom, amint az átjáró bezárul mögöttem.
Csak akkor tisztul ki a fejem, amikor egy alakot fedezek fel magam előtt. Alacsony, de ereje teljében van. Remeg, de a félelem helyett a düh rázza a tagjait. A homlokába hulló, barna tincsek mögül egy világoskék szempár mered rám, melyből a megvetés sugárzik. Az orromban ragadt por kevésnek bizonyul ahhoz, hogy elnyomja a szagát. Bajban van. Úgy tűnik, mégis beváltak a jóslataim: a híres-neves falka pár hónapot sem bírt ki nélkülem.
Liam Dunbar visszahozott az életbe.

2018. július 22., vasárnap

Alternatív érettségi

Sziasztok! 
Két hónapja hatalmas meglepetésben volt részem, méghozzá azért, mert a Felnőtt szemmel blog írója, Ágoston meghívott egy kihívásra. Mivel ötletesnek találtam a kérdéseket, és nagyon szeretem az említett oldalt, egyértelmű volt, hogy kitöltöm. Itt jön képbe az én, egyébként nem annyira tervezett meglepetésem: nem töltöttem ki. Mármint, nem azonnal, csak így, két hónap múlva. Lehet, hogy most már az a meglepő, hogy egyáltalán kitöltöttem. Mindegy, béna vagyok, és még mindig időhiányban szenvedek. 

Szóval, itt lennének a szabályok

- Írj néhány kedves szót arról, akitől kaptad a kihívást. Ha nagyon szereted őt olvasni, belinkelheted a blogját is.

- Az én alternatív érettségimen három tárgy van: random tények, emlékek, és fantázia. Mindhárom tárgyból húsz-húsz „tétel” van. Ahhoz, hogy átmenj, legalább tízet meg kell válaszolnod tárgyanként, amiket te választhatsz ki.
- Nincs rossz válasz!

- A válaszaid után illeszd be az eredeti kérdéssornak, vagyis ennek a linkjét, hogy a kihívottaid is tudjanak válogatni a hatvan kérdés közül.

- Hívd ki azokat, akiknek szívesen feldobnád a napját; vagy azt, akit a vizsgák közben megjutalmaznál még egy vizsgával!

*****

Mint már említettem, Ágoston küldte el nekem a kihívást, amit innen is nagyon köszönök! A blogját érdemes elolvasni, mert aktuális, fontos témákkal foglalkozik, amikből valamennyire mindenki magára ismerhet, vagy a környezetében lévőkre. Nem szépíti a dolgokat, rendkívül szókimondó az író,  a bejegyzései pedig kifejezetten elgondolkodtatóak, de azért mindegyikbe belesző némi humort. Az érettségit egyébként egy bloggerinától, Nessától is megkaptam, akinek az oldalán szintén nem lehet unatkozni. Kritikákat ír, dalszövegeket fordít, illetve számtalan hasznos tanáccsal látja el a kezdő és haladó írókat. Olvassátok őket, szerintem mindenképpen megéri<3 


RANDOM TÉNYEK:

Melyik a kedvenc évszakod?

Egyértelműen, és kérdés nélkül a nyár. Talán furán hangozhat, de én ilyenkor is szoktam tanulni, csak a felesleges iskolai dolgok helyett valami olyasmit, ami tényleg érdekel, és hasznos lehet. Idén például a KRESZ-t szeretném letenni, illetve, ha minden igaz, németre is fogok járni egy ismerősömhöz, aki anno a nyelvvizsgára készített fel, most meg az emelt érettségire fog. Azért szeretem a nyarat, mert nincs korlátozva az időm, nyugodtan sportolhatok, tarthatok egész napos sorozatmaratonokat, órákon át olvashatók anélkül, hogy megzavarnának, na meg ott vannak az imádnivaló nyári gyümölcsök is, amikről semmi pénzért nem mondanék le. Ilyenkor több időt tölthetek a családommal és a barátaimmal, akik távol laknak tőlem. A végére hagytam a kedvencemet: tengerpaaaaart<3

Ha választhatnál három olyan tulajdonságot, amilyen embereknek mind tetszenél, melyiket választanád?

A megértő-szenvedélyes-humoros hármasra voksolok :D Szerintem fontos egy kapcsolatban az empátia, az, hogy meg tudjátok beszélni a problémákat, ehhez pedig arra van szükség, hogy megértő legyen. Szenvedélyesség alatt nem feltétlenül azt értem, hogy mit csináljunk, hol, milyen helyzetben, inkább azt, hogy szenvedéllyel legyen a hobbijai, családja, munkája, érdeklődési köre, stb. iránt, és úgy tudjon róla beszélni, hogy én is durva késztetést érezzek arra, hogy megtapasztaljam azt a bizonyos dolgot. Nem tudom, szerintem ez mindenkiben nagyon szimpatikus, és vonzó. A humor pedig egyértelműen elengedhetetlen, segít kezelni a problémákat, és legalább nem lesz unalmas az élet :D

Van olyan könyv/film, amit kötelezővé tennél az iskolákban?

Vicces, mert pont nemrég találtam egy listát, ami pont ilyen könyveket sorol fel, és a legtöbbel, amiket olvastam, teljesen egyetértek. Elsőként Az éhezők viadala trilógiát mondanám, és nem csak azért, mert óriási rajongója vagyok a filmeknek és a könyveknek. Szerintem ebből rengeteget lehet tanulni, de közben szórakoztató, izgalmas, és néhol vicces is. Nem egy unalmas olvasmány, emellett pedig komoly problémákra világít rá, és a végén megtanít arra, hogy felismerjük, mi a helyes, és még akkor is megtegyük azt, ha ezzel a többség nem értene egyet. (Gondolok itt arra, amikor Katniss Snow helyett Coint lőtte le.) A THG mellett egy olyan könyvet/sorozatot is megemlítenék, amit bár eddig nem olvastam, és nem is láttam, de felkeltette az érdeklődésemet: 13 okom volt. Nem tudom, hol mennyire számít tabunak a téma, illetve nem is tudok 100%-ban jó ítéletet hozni, lévén csak mások véleményét ismerem a történetről, de szerintem mindenképpen beszélni kellene az öngyilkosságról. A könyv által talán megértenék az emberek, hogy ha a semmiségnek tűnő dolgok felgyülemlenek, az óriási kihatást gyakorolhat az ismerőseik életére. Régebbi könyvek közül még a Legyek urát tenném kötelezővé (bár, ha jól tudom, valahol az is). Olvassátok el, brutálmód megrázó a sztori! Tipikusan az, ami után napokig csak agyalsz, és huh… kötelező<3 Magyar szerzőnek pedig Böszörményi Gyulát venném fel a listára, az Ambrózy-sorozatával, ami zseniálisan festi le a kort, de közben körömrágósan izgalmas is.

Melyik a kedvenc meme-es oldalad?

Nincs kedvenc, meg nagyon időm se jut arra, hogy megválasszak egyet. Amikor unatkozom, szoktam nézelődni Instán, de leginkább sorozatokkal kapcsolatos meme-eket ad ki, amiket előszeretettel küldözgetek a barátaimnak.

Van olyan dolog, amitől félsz, de mások számára ez a félelem érthetetlen?

Annyit mondok: The 100, első rész, Clarke és Finn a tisztáson, egy őzikefej, meg még egy őzikefej ugyanazon a testen. Nem, amúgy az a sorozat nem tette tönkre a bennem élő Bambi-mániás kisgyerek lelkivilágát, és nincsenek rémálmaim azóta. Ugyan már… Komolyra fordítva a szót, nem hinném, hogy bármi olyasmitől félnék, amitől mások nem. Talán csak azt tudnám mondani, hogy néha félek odamenni idegenekhez, bár az azért annyira nem kiemelkedően egyedi, és már amúgy is kezdem úgy-ahogy legyőzni ezt a dolgot.


Van olyan videó, ami minden alkalommal megnevettet?

Így elsőre egy konkrét videó ugrott be, de biztos van egy csomó. Az egész egy random felvétel, amiben néhány fan odamegy Holland Rodenhez és Max Carverhez (Teen Wolfban Lydia és Aiden), kérnek autogrammot, és közlik Hollsszal, hogy remélik, össze fog jönni a sorozatban Stilesszal. Erre meg szegény Max (aki együtt volt Hollanddal, amikor a felvétel készült) olyan fejet vág, hogy azon nem lehet nem nevetni. :D Bár lehet, hogy ez csak nekem olyan vicces, mert amikor először láttam ezt a videót, egy nagyon jó barátnőmmel beszélgettünk telefonon, és olyan állapotban voltunk, hogy az avokádóktól kezdve konkrétan mindenen nevettünk. Ezen kívül Dancsó videóin szoktam rengeteget nevetni, imádom, ahogy kiparodizálja a felkapott dolgokat, de közben hihetetlen okos is a pasi, szóval wow, imádom :D

Mi a legrosszabb és legjobb tulajdonságod?

A legrosszabb az, hogy eszméletlenül türelmetlen vagyok, és emiatt elég könnyen felhúzom magam. A legjobb pedig a kreativitásom, azt tényleg szeretem magamban.

Ki a példaképed, és miért? Ha bárkit választhatnál, akivel leülhetnél ebédelni, őt választanád?

Nincs olyan ember, akire 100%-ban hasonlítani szeretnék. Természetesen vannak példaképeim az élet egyes területein, de olyan, akire azt mondanám, hogy igen, pontosan ilyen szeretnék lenni!, olyan nincs. Igazából írás terén a fentebb említett Böszörményi Gyulára és Suzanne Collinsra nézek fel, a mindennapi életben a szüleimre, mert hihetetlen, hogy mi mindent megtesznek, és bevállalnak a családért. Meg persze nem létező emberekből is akad egy-kettő, akire szívesen hasonlítanék… Ott van mindjárt Mili Böszörményi könyvéből, és Noora a Skamből, akik nem hagyják, hogy elnyomják őket, mert nők. Aztán a Teen wolfból Lydia és Theo, akik megmutatták, hogy mindegy, honnan indulsz, a változásra mindig megvan a lehetőség, és befektetett munka meghozza a gyümölcsét. A sorozatból még megemlíteném Dereket és Christ, akiknek azért elég nagy pofonokat adott az élet, de mindig talpra álltak, megtalálták a megoldást, és nem gubóztak be. És igen, még ha csak egy-egy részletben szeretnék is hasonlítani rájuk, a fent említett személyekkel bármikor leülnék ebédelni.

Fagyi, vagy jégkrém?

Ha választanom kell, akkor inkább fagyi, bár mostanában egyik se csúszik annyira.

Van olyan dolog az életedben, amit eddig nem mondtál el senkinek?

Nincs. Nem osztom meg minden titkomat minden egyes emberrel, aki egyszer rám mosolygott, de azért mindenről tud valaki, aki fontos nekem. Mert hát, van olyan probléma, amit inkább csak a családdal lehet megbeszélni, mást az egyik baráttal, megint mást meg a másikkal. Ezért szerencsésnek mondanám magam, amiért bármi történik, mindig van legalább egy személy, akihez fordulhatok a problémáimmal.

Napfelkelte, vagy naplemente?

Naplemente. Az szebb. És általában látom a napfelkeltét, olyan korán kelek, hogy elérjem a buszt, másfél óra múlva beérjek a suliba, és még mindig legyen 25-30 percem a nulladikig. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg lehet utálni egy napszakot egy év alatt, pedig de… :D

Mi a kedvenc társasjátékod?

Hűha, most hirtelen nem jut eszembe a neve, de egy nagyon régi társas, még anyuék is játszottak vele, amikor kisgyerekek voltak. Igazából annyi a lényege, hogy Budapest kerületeiben járkálsz a bábuddal, megvehetsz különböző kerületeket, és ha valaki a te területeden áll meg, akkor fizetnie kell neked. Később házakkal és szállodákkal is lehet bővíteni, meg van egy szanatórium, ahova ha bekerülsz, három körön át ott kell csövezned. Ha tudnátok, milyen élet-halál harcok folytak régebben amiatt a játék miatt, hajjaj :DD


EMLÉKEK:

Mi volt az első ruhád, amit magadnak vettél, vagy választottad?

Egy hosszú ujjú, színes csíkos felső, amit talán hét-nyolc évesen kaptam. Emlékszem, bementünk a boltba, és azonnal rámutattam, hogy ez tetszik. Aztán elég sokáig hordtam, de leginkább játékként funkcionált. Hihetetlen kreatív módon a „Csíkoska” nevet adtam neki (igen, egy felsőnek), és a játékban az egyik kedvenc „szereplőm” volt. Ja, amúgy normális gyerek voltam, tényleg. Nem.

Van olyan kiegészítőd (óra, nyaklánc, karkötő), amihez különösen ragaszkodsz? Miért?

Nos, akad egy pár. Először is a Fecsegőposzátás kitűzőm, amit bár évek óta nem hordok, lévén kilyukasztotta az összes pólómat, az íróasztalomon pihen, és semmi pénzért nem mondanék le róla. Hasonlóan vagyok egy bőrkarkötővel, amin ugyanúgy a THG híres szimbóluma látható. Ó, és ha már bőrkarkötők, képzeljéteeeeek, az osztálykiránduláson vettem egy Nemetonos karkötőt, és úristen, imádom<3 Valami azt súgja, attól sem fogok egyhamar megválni.

Mi volt a legszebb, legmeghatóbb mondat, amit valaha mondtak neked?

„Erre nem tudok mást mondani, csak azt, hogy: Így ír egy igazi író. Minden elismerésem a tiéd, Maja! Imádom!” Igaz, nem szemtől szembe mondták, hanem kommentben kaptam meg Victoria Bloomtól, de attól még hihetetlenül jól esett. Tudjátok, nagyjából akkor kezdődött el nálam az írói válság, és úgy éreztem, nem vagyok elég jó ehhez az egészhez. Aztán egyszer csak jött ez a komment, én meg majdnem elsírtam magam. Komolyan, ilyen szépet még sosem írtak nekem:”)
A másik, ami nagyon sokat jelentett, tavaly év végén történt. Tudni kell, hogy akkoriban eléggé padlón voltam, leginkább magánéleti szempontból, illetve abban sem voltam teljesen biztos, hogy alakul majd a nyelvvizsga. Föciórán ültünk, amikor az egyik osztálytársam hirtelen hátrafordult, rám nézett, és annyit mondott: „Maja, annyira szép vagy!” Oké, ez kicsit furán hangzott ott óra közepén, de annyira aranyos volt, és hihetetlenül jól esett, hogy ezt mondta.

Mi volt a legértékesebb dolog, amit valaha nyertél?

Kétezer forint, a tesómmal együtt. A nagybátyánk poénból vett nekünk ötös lottót, aztán ez lett az eredménye. Jó, megsúgom, valójában ő nyerte meg egyedül, de jófej volt, szóval osztozkodtunk :D

Mi volt általánosban a kedvenc online –vagy videójátékod?

Croc 2. Nagyjából az volt a lényege, hogy a gonosz ördögök elrabolnak egy kis gobót (ami ilyen kis manócska-szerű lény), és egy kis krokodilnak, Crocnak, ki kell szabadítania. Nem igazán éltem bele magam, csak élveztem, ahogy az a kis cukiság szaladgál össze-vissza, szerez gyémántokat, versenyez rákokkal, vagy éppen vízilovak fején ugrál. Viszont az első szinten durván paráztam a poliptól, még rémálmom is volt miatta. Ó, is előszeretettel nyírtam ki a krokit, csak hogy hátraessen, és láthassam a nagy, kitágult, imádnivaló szemeit. Hangsúlyozom, normális gyerek voltam. Nem, még mindig nem.

Mi volt életed legjobb bulija, és mi tette azzá?

2017. december 2-3., szalagavató after. Ez volt az első bulim, ami hajnalig tartott, de sok más tényező is rásegített arra, hogy örökké emlékezzek rá. Előtte a tesóm keringőzött egy végzős barátunkkal, ami gyönyörű volt, a buliban elcsattant az első csókom, a hazaút pedig… Nos, maradjunk annyiban, hogy ha azon a taxin múlott volna, amit hívtunk, még mindig ott álldogálnánk az utcán, szóval egy másikkal mentünk haza, félúton azt hittük, hogy rohadt drága lesz, mivel vidékre visz haza, aztán mégse lett az. Ja, és a sofőr kísértetiesen hasonlított Deatonre a TW-ból. Bár, lehet, hogy csak beképzeltem az alko… fáradtság miatt. Minden percét imádtam, az a lényeg<3

Melyik tárgyat tanított a kedvenc tanárod, és mitől vált a kedvenceddé?

A latint. Magát a tárgyat nem sorolnám a kedvenceim közé, mert bár jó vagyok belőle, azért vannak olyan részei, amin még mindig csak nézek, és alig hiszem el, hogy meg tudtam tanulni. (Coniugatio pheriphastica, te drága!) Viszont a tanárt, aki tanított, egyszerűen nem tudom nem imádni. Tényleg, mindent leadott, mindig, mindenkinek segített, emellett támogatott abban is, hogy interjút csináljak az OKTV döntősökkel a suli honlapjára, de ami mindent vitt, az az volt, ahogy megnyugtatott a betekintőn. Eléggé ideges voltam, mert a fordítás nem sikerült úgy, ahogy vártam, és ezért elég sok százalékot esett a dolgozatom, de ő megnyugtatott, hogy még simán lehet 91%-os az érettségim, ami baromi jó eredmény, pláne, hogy holt nyelvről beszélnünk. Megnyugodtam. Meglett a 91. 

Sírtál már fiú, vagy lány miatt?

Igen.

Mi volt a legérthetetlenebb indok, amiért véget ért egy barátság?

Az, hogy úgy távolodtunk el egymástól, hogy azt észre se vettük. Ötödik legelején jóba lettem egy lánnyal, de tényleg, annyira, hogy majdhogynem a legjobb barátnőmnek tartottam. Persze, úgy értve, hogy tizenkét éves fejjel, egy új suliba bekerülve. Elég sok dolgot megosztottunk egymással, voltak közös poénjaink, és szinte mindig együtt lógtunk. Közben persze jóba lettünk másokkal is, és szépen-lassan elkezdtünk más társaságban lógni, de azért megtartottuk a jó kapcsolatot, egészen az év végi erdei suliig. Akkor volt valami kavarás a szobabeosztással, aminek az lett a vége, hogy az osztályunkhoz híven, mindenki üvöltött mindenkivel, aztán én benyögtem valamit, ami miatt az ofő lezártnak tekintette a vitát. Nem úgy a lány, akivel aznap nagyon durván összevesztünk. Persze, néhány hét múlva elvileg kibékültünk, nyáron is beszéltünk egy keveset, de már sosem lett olyan a kapcsolatunk, mint régen volt. Nem utáljuk egymást, de nem keressük a másik társaságát. Ez egyrészt annak is tudható be, hogy az elmúlt években mindketten rengeteget változtunk, de más-más irányba.

Miről szólt a legérdekesebb előadás, amit valaha hallottál?

Még májusban mentem el egy tanfolyamra, ami a villámolvasásról szólt. Hihetetlen volt az egész, kicsit fura, de mégis leírhatatlanul hasznos. Azóta is mindig azt a technikát alkalmazom, és működik. Írtam is a tanárnak egy levelet, amiben kifejtettem, hogy egy ZSENI.


FANTÁZIA:

Melyik az az esemény, amit a legjobban vársz? Hány nap van még addig?

Hűha, mostanában elég sok fontos dolog fog történni. Bár nem annyira szórakozás céljából, de július 31-ét várom a leginkább, hogy végre túl legyek a KRESZ-vizsgámon. Eddig még kilenc nap van hátra, szóval lassan vissza kellene mennem tanulni, khm-khm. Ha viszont csak szórakozás céljából nézzük, akkor augusztus 10-ét várom nagyon, ugyanis akkor megyek fodrászhoz, hogy átfesse a hajamat sötétbarnára :D Ja, mert július elején befestettem vörösre, és hát, maradjunk annyiban, hogy komolyan elgondolkoztam, hogy ne csináljak-e egy elképzelés-valóság képet Lydia Martinnal és Ron Weasley-vel ábrázolva a fennálló helyzetet.

Ha bármilyen frizurád lehetne, milyet választanál?

Lásd előző pont. Sötétbarna, "tengerparti hullámos", derékig érő. Vöröset soha többé.

Mi az álommunkád, amivel negyven évig szívesen foglalkoznál?

Író, vagy újságíró. Utóbbi a tényfeltáró, oknyomozó, izgalmas, de tanulságos cikkeket összehozó fajtából.

Ha mindenképpen népszerű lennél a jövőben, de te választhatnád meg, mivel válsz azzá, mit választanál?

Kérdés nélkül az íróra voksolnék, vagy esetleg szóba jöhetne a forgatókönyvíró/rendező is. Akármelyik is válna valóra, biztos vagyok benne, hogy olyan történeteket kreálnék, amelyekben senki sincs biztonságban, még a főszereplő, a főszereplő legjobb barátja, anyukája, szerelme, kiskutyája sem, és mindig tud meglepetéseket okozni. Emellett persze vicces is, de nagy életigazságokat tartalmaz, sok mindenben felnyitja az emberek szemét. A fél világ utána, amiért megöltem XY-t, és amiért olyan megosztó a sztori, de hát, ez már csak ilyen.

Ha írtál/írnál egy regényt, az miről szól(na)?

Egy éve kezdtem el egy regényt, Az utolsó ecsetvonás címmel, ami egy fiú és egy lány kapcsolatát mutatja be. Persze, nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, tekintve, hogy egyikük sem vágyik komoly kapcsolatra, illetve más problémájuk is akad bőven. Dóri egy neves rajzversenyre készül, aminek fődíja egy ösztöndíj Párizsba, Dávidnak pedig a családjában akadnak problémák, miközben mindkettőjük baráti köre lassacskán kezd szétzuhanni. Még fontos szerepet kap egy fogadó, ami abban különbözik a többitől, hogy ide az emberek azért járnak, hogy kiöntsék a szívüket. Ó, és ennek még a rajzversenyhez is köze van. Öhm, az az igazság, hogy nem nagyon megy ez a promózás-dolog, de jó lesz. Kisujjeskü.
Ezenkívül még tervben van egy krimi, egy bérgyilkossal és egy X-Faktoros üdvöskével a főszerepben, egy kisregény egy piromániás lányról, meg egy másik, amiből egy fejezetet már publikáltam is a blogon, de többet nem biztos, hogy fogok. Ennek két oka van: inkább Az utolsó ecsetvonásra szeretnék koncentrálni, és mert beteg. Tényleg. Nagyon-nagyon. Beteg.

Ha holnap azzal a tudattal ébrednél, hogy egyvalami megváltozott a külsődön, miben reménykednél, mielőtt a tükör elé állsz, és meglátod?

A fentebb említett hajkoronában. Tényleg, az rengeteg fejfájástól megkímélne. Ha többet is lehetne választani, akkor az alakomon is változtatnék, illetve a szemüvegemtől is megszabadulnék. Bár, egy kis sporttal és egy műtéttel (gyere már, 22. szülinap!) ezek a problémák is korrigálhatók, szóval nekem az is bőven elég lenne, ha sötétbarna, normálisan hullámos, hosszú fürtökkel büszkélkedhetnék.

Mi a célod a blogoddal? Mekkora olvasottságnál éreznéd azt, hogy ennél már nem szeretnél többet?

A célom az, hogy a novelláimmal/cikkjeimmel/interjúimmal olyan kérdéseket vessek fel, amiket más nem. Illetve, az is, hogy az emberek jobban megismerjenek az írásaimon keresztül. Szerintem nem éreznék ilyesmit. Igaz, néha rosszul esik, ha nem kapok annyi kommentet, de nem gondolom, hogy ez nagyban befolyásolná a blogot. Egyébként is, ezzel kapcsolatban már annak is tudok örülni, ha látom, hogy valaki több bejegyzésemet is elolvasta, szóval szerintem nem lenne bennem olyan, hogy „Van 200 feliratkozóm, teljesen felesleges egy 201.”, mert nem az. Legalább még egy ember, akinek megmutathatom a kis elborult fantáziámat, muhaha :D

Mit gondolsz a tévé és a nyomtatott újság jövőjéről?

Szerintem a tévé pár száz, vagy még kevesebb éven belül el fog tűnni. Most már minden megtalálható az interneten, a legbénább reklámtól kezdve, a híradón át és a filmeken át, egészen a négyszázadik sorozat ötvenedik epizódjáig mindent vissza lehet nézni. Már nem is emlékszem, mikor néztem utoljára tévét… Az újság szerintem meg fog maradni, leginkább az idősebbek miatt. Ti el tudnátok képzelni, hogy a nagypapátok a neten néz utána, hogy mikor lesz a következő meccs? De még ha el is tűnne ez a forma, egy idő után biztos visszatérne, ha kiderülne, hogy a számítógépek mennyi káros anyagot bocsájtanak ki.

Mi tesz egy barátságot igazivá?

Az, ha egyaránt ismeritek egymás legjobb, és legrosszabb oldalát is. Félelem és zavartság nélkül osztjátok meg a másikkal a legnagyobb titkotokat, mert tudjátok, hogy ő nem fog elítélni. Vannak közös emlékeitek, poénok, amiket csak ti értetek. Én általában akkor döbbenek rá, hogy valakihez annyira közel kerültem, hogy a barátomnak is nevezhetem, amikor megcsillogtatom előtte a legbetegebb vicceimet, aminek hallatán egy normális ember azonnal odébb állna. Illetve akkor, amikor mindenféle dadogás nélkül tudunk beszélgetni kínos témákról is.

Hogyan változna meg a világ, ha kiszivárogna, hogy tíz évünk van egy meteor becsapódásáig?

A vezetők biztosan próbálnának kitalálni valamit, akár azt, hogy hova építsenek valami biztonságos menedéket, akár azt, hogy hogyan lehetne eltéríteni a becsapódást. Az alsóbb rétegekben kitörne a káosz, rengetegen lennének öngyilkosok, elhatalmasodna a bűnözés, amolyan „Nem mindegy, nemsokára úgyis meghalunk?” alapon. A legfejletlenebb, legszegényebb országokba pedig el sem jutna a hír, úgyhogy az ottani lakosok úgy folytatnák az életüket, mint eddig.

Ha kivehetnél öt tárgyat, de másik ötöt kellene megnevezned, amit a helyükre beillesztenél, mit cserélnél, és mire?

Őszintén szólva egy tárgyat sem vennék ki, mert nincs olyan tantárgy, ami ne kellene valakinek. Például, a mi sulinkban idén hárman érettségiztek művtöriből. Viszont annyit változtatnék a rendszeren, hogy csak nyolcadikig kelljen minden tárgyat kötelezően tanítani, utána pedig csak azokat, amiket kiválasztunk, és amiből érettségizni akarunk. (Természetesen a magyar-matek-töri hármast kötelező lenne tovább vinni.) És, hogy milyen órákat vezetnék be, lássuk csak… Biztos lenne heti egy-két óra pszichológia, ami nem lenne annyira tanulós, inkább bizonyos eseteket veséznénk ki, és különböző kérdéseket tennének fel, hogy mit csinálnánk XY helyzetben. Emellett arról is tanulnánk, hogy a médiában minek nem szabad bedőlni, és hogyan próbálnak a multicégek befolyásolni. Illetve, csak hogy senki se unja meg a latinos cuccaimat, visszahoznám a retorikát, vagyis szónoklattant. A logikus érvelés, és a kiállás olyan dolgok, amire bármikor szükség lehet az életben. 

***** 
Kihívottjaim: 

Thea, akinek a blogjára nemrég találtam rá, de már most imádom. 
A Békepipakör team-je, akik rengeteget tesznek a blogger közösségért.
Zsigus János, akinek minden egyes fejezetét végig izgulom, és lassan már úgy kezelem a karaktereit, mintha valós emberek lennének.
Nadin Tinger, mert zseniális, ahogy az a lány átadja az érzéseket. 
Brandon Lahey, mert bár még csak most kezdte feltölteni a történetét, én már minden meglévő fejezetet olvastam, és tudom, hogy az Everdeen hagyatéka zseniális. Meg Jerome Jackson is, khm.
Lyla Campbell, hogy legyen mivel szöszölnie a tábor után, és mert leírhatatlanul tehetséges és aranyos leányzó<3

Ennyi lettem volna mára. Igyekszem minél előbb hozni a következő bejegyzést, addig is élvezzétek a nyarat! 
Maja