Nyárölő

Haligali, megjöttem. 

Ehhez a bejegyzéshez nincs sok hozzáfűznivalóm, viszont mielőtt belevágnánk, szeretném megköszönni a 15 feliratkozót. Fantasztikusak vagytok, komolyan :D 

Jó szórakozást a novellához! 

Maja

Tartalom: Hollywoodban minden változékony; az egykoron ünnepelt sztár még a kocsmárosnak is tartozik, a nyafka üdvöske meg furább, mint hittük. Egyedül a múlt az, ami összeköti őket.

Szereplők: Aiden Crew, a lecsúszott színész, és Cat Gilliham, Hollywood egykori üdvöskéje, jelenleg pedig... kiderül a történetből.

Időpont: 2017. augusztus

Egyéb megjegyzés: - 

***** 

– Két hetet kap, Crew. Ha addig nem adja meg a tartozását, kénytelen leszek más módszerekhez folyamodni…

Bozontos szemöldöke összeakad, miközben beszél. Keményen, megingathatatlanul tartja az üveg nyakát, mintha csak a tenyeréhez forrt volna. Már akkor tudta, hogy nem számíthat sok jóra, amikor a másik először járt nála. Ezerszer is elátkozta magában a napot, amikor megpillantotta a fekete loboncot a kocsmájában. Pedig akkor még nem is ismerte, meg sem fordult a fejében, hogy ez az ürge fogja csődbe vinni a helyet.

– Tudok vigyázni magamra. Remélem, maga is! – fut végig egy hamis mosoly az ajkán. – Milyen kínos lenne, ha azért húzná le a végén a rolót, mert nem szolgálja ki a vendégeket kedvük szerint.

A pult mögül ironikus kacaj szűrődik az asztalokhoz. Már rég megszokta, hogy ezzel a férfival képtelenség ember módjára beszélni. Folyton csak a maga igazát fújja, mintha tudomást sem venne mások létezéséről. A kocsmárost sosem aggasztotta a feleségek rémálma, miszerint a férjük az utolsó garast is italra veri el. Az öröm úgy töltötte meg a lelkét, mint a frissen csapolt sör a korsókat. Valósággal lubickolt a sikerben. Évekbe telt, mire kiépítette a bárt, ezért sem hagyhatta, hogy egy lecsúszott bájgúnár miatt csődöljön be.

– Két hét, Crew – nyújtja át végül a vodkát. – Nincs halasztás.

A vendég mohón kap az üveg után, kis híján kicsavarja a férfi kezéből megnyugvásának tárgyát. Nem néz a szemébe, mint ahogy a rá háruló figyelemmel sem törődik. Vaskos léptekkel szeli át a vendéglőt, a következő másodpercben már a porlepte utcát koptatja. A kukák mellett ücsörgők láttán kis híján megáll a szívverése. Az a sörhasú melák tehet mindenről, akit hirtelen összekevert Morrisonnal. Közelebbről megnézve alig vélhető fel kettejük közt némi hasonlóság. Bizonyára a hiány miatt képzelődik.

Három nap telt el azóta, hogy utoljára belőtte magát. Morrison azt mondta, tartalékoljon, és ami a legfontosabb, adja meg a tartozását. Már a puszta gondolatba is belesajdul a feje, hogy hányan követelik rajta a jussokat. A kocsmáros, Morrison, a férfi, aki a minap zaklatta… Úgy tesznek, mintha nem látnák, hogy szűkében van. Mintha szándékosan összebeszéltek volna ellene.

El kell terelnie a gondolatait. A keze remeg, a szája szétnyílt a szárazságtól, ormótlan bakancsa alatt érzi az utolsó hópelyhek megsemmisülését. A szél a homlokába húz néhány tincset, miközben gyakorlott mozdulattal a földre ejti a kupakot. Most már nem számítanak az adósságok, a múlt, a figyelő pillantások. Az alkohol íze meleg borzongást idéz fel a testében. Még nem akar berúgni, csak annyit iszik, hogy ostobaságot csináljon. Minden évben eljátssza ezt. Míg más a tavasz eljöveteléért várja február utolsó hétvégéjét, őt egész más célok vezérlik. Talán másfél évtizede, hogy a neves napon elmegy a térre, kocsisorok és visítozó emberek között furakodik át, míg végül tökéletes kilátást nem kap a kivetítőre. Aztán vár. Figyeli az arcokat, keresi az ismerősöket. De ő még csak fel se tűnik a képernyőn. Meg sem hívják az átadóra, annyit sem ér, hogy jelöljék a díjra. Évről-évre tanúbizonyságot nyújt a férfi tévedhetetlenségéről. Örökké bajbajutott marad.

Régebben jobban bírta a vodkát. Nem tántorodott meg öt korty után, a látásában sem jelentkezett homály. Ez is csak azt mutatja, hogy megváltozott minden az idő múlásával. Csupán a szerencsének köszönheti, hogy a keze támasztékot nyújt neki a fallal szemben. Végül a kiemelkedő téglák segítségével vergődik el a sarokig. Onnantól már csak néhány lépés, és a téren találja magát. Szinte hallja az őrületet, látja a tömeg tombolását, érzi, ahogy egy láthatatlan erő egyre közelebb és közelebb húzza a múltjához. Az utakat lezárták, a kocsikból hangos kiabálás hallatszik. Az egyik férfi úgy rikácsol, mintha abban reménykedne, hogy áthatolhat a dugón. Felesleges próbálkozás, ezek a rikkancsok mindig elszállnak maguktól, csak mert kiküldték őket az Oscar-gálára tudósítani.

Oscar…

Aiden Crew ereiben kétségtelenül megfagyna a vér, ha nem melegítette volna fel magát korábban némi alkohollal. Még ennyi év után sem jött rá, miért nem nyerte meg azt az átkozott díjat. Pedig jelölték rá, őt jelölték egyedül a retkes stábból. Tudta, érezte, hogy nyerni fog. Megmentette a film becsületét, ha ő nincs, szó nélkül megbuktatják a kritikusok azt a szart. Pedig nem is akarta elvállalni a szerepet. Unta az ismétlődő kérdéseket, a logikátlan, nyálban tocsogó mozit, a magánéletében vájkáló paparazzókat. Egy lépést sem tehetett nélkülük, még akkor is a nyomában loholtak, amikor vacsorázni ment. Aztán meg csodálkozott az a pojáca, hogy beverte a képét!

Kisvártatva egy hatalmas, fényben úszó képernyőre figyel fel az egyik épület tetején. Kivételesen nem olcsó celebeket felvonultató divatreklámok uralják, sokkal értékesebb adás veszi kezdetét. Aiden – bár sosem számított alacsonynak – kénytelen lábujjhegyre emelkedni, hogy lásson valamit az előtte álló férfitól. Persze, nem lenne nehéz dolga, ha a pasas nyakában nem ficánkolna az a gyerek.

Nem, mintha félteni kellene – mint mindig, most is kiutat talál magának, és még jobban jár, mint azt gondolta volna. Az egyik üzlet mellett egy teherautóra lesz figyelmes, nemsokára pedig a falnak döntött létra is szemet szúr neki. Miután megbizonyosodik róla, hogy a gépjármű tetején kuporgó utcagyerekeknek sem esett bántódásuk, átverekedi magát a tumultuson. Néhány perc múlva már sebesen kapaszkodik fel a szállítóra. Mármint, amennyire a fejébe szállt alkohol, és az üveg engedi.

Éppen időben érkezik, amikor kezdetét veszi a műsor. Mit sem törődve a suhancok bajjóslatú pillantásaival, az első sorba tornázza magát. Élő egyenesből kell végig néznie, hogy a jóslata idénre is kihatott. A tudat, miszerint nem tévedett, többet jelent bármilyen díjnál.

Egymás után gördülnek be a limuzinok, az emberek ujjongva éljeneznek, a műsorvezető meg csak jártatja a száját. Nyilván elhiszi, hogy akárkit képes az ujja köré csavarni az idejemúlt vicceivel. Fel se tűnik neki, hogy egyedül ő röhög a baromságain. Persze, ez semmi ahhoz képest, amit a jelöltek láttán tesz. Mindenkiről áradozik egy sort, talán azért, mert fél, hogy visszavágnak neki a díj átvételénél. Aiden már sokat hallott a férfiról, a lapok szerint a médiaipar egyik legismertebb híressége. Nagyjából akkor kezdte a pályát, amikor ő befejezte azt. Feltételezhetően őrült bizonyítási vágy hajtja, lévén az első gálája. Ezért is hadar olyan követhetetlenül. Aiden úgy érzi, szétszakad a dobhártyája, ha még egy percig ezt a nyálgépet kell hallgatnia. Morgolódva húzza meg az üvegét, majd csalódottan veszi tudomásul, hogy alig maradt pár csepp az alján. Az ismerős zamat uralma alá veszi az ízlelőbimbóit, igyekszik minél tovább a szájában tartani a kortyot.

– Bizony, Hölgyeim és Uram, nem káprázik a szemük, még akkor sem, ha a hölgyemény látványa felér egy káprázattal! – harsogja túl a tömeget a riporter. – Hát mondják meg, nem angyali egy teremtés? A végén még el se hiszem, hogy magát az ördög nejét játszotta, és méghozzá milyen hihetően! Cat Gilliham határozottan megérdemli a tapsot.

Az ismerős név hallatán beszorul valami Aiden Crew torkában. Vad prüszkölésbe kezd, mindössze a hátát csapkodó kölyöknek köszönhető, hogy nem fullad meg. Pedig bár meghalt volna! Akkor nem kellene végig néznie a rég nem látott arcon. Nem látná, ahogy az egykor éretlen kis fruska a vörös szőnyegen illegeti magát, és mosolyogva fog kezet a rajongóival. Amint a kamerába tekint, Aiden automatikusan hátra hőköl. Mintha kifejezetten őt bűvölnék azok a tágra nyílt, mogyoróbarna szemek. Pont úgy, mint tizenkilenc évvel ezelőtt. Mintha semmi sem változott volna azóta.

A műsorvezető felkonferálja a következő jelöltet, ám a kamera egy másodpercre sem távolodik el Cattől. Minden mozdulatát rögzíteni kívánják, pedig nem tesz semmi különöset. Elfoglalja a helyét, vált néhány szót a körülötte ülőkkel, majd barátságosan odaint valakinek. Kétségtelenül eltűnt az arcáról a kislányos cserfesség, mint ahogy egykori dacos lázadása is már a múlté. Egy pillanatra sem olvad le vörösre festett ajkairól a mosoly, de ez több holmi megjátszott bájolgásnál. Cat örül, hogy itt lehet, örül a jobb gyűrűsujján csillogó szerény ékszernek, szolidan élvezi a rivaldafényt. Nem úgy ül ott, mint aki biztos a győzelmében, inkább hálásnak tűnik a bizalomért.

Mintha kicserélték volna. Mintha egy másik ember lenne.

Aidennek eláll a szava, a gerincét hideg fuvallat borzolja. Nem fogja fel, amit lát. Miért van itt? Igaz, évek óta nem követi a sikerfilmek listáját, mindössze annyiról tud, amit a szennylapokból összeolvasott szakításokról, esküvőkről, betegségekről, meg minden másról, ami lázba hozza a népet. Cat Gilliham neve egyszer sem tűnt fel a rosszindulatú hírek között. Aiden még a létezéséről is megfeledkezett volna, ha nem sújt le rá néhanapján az utolsó film forgatásának emléke. Túl sok dolog rögzült benne ahhoz, hogy csak úgy kidobja az egészet. Még ha próbálkozott is, az agya ellenállt a kísértésnek. Hetente felidézte benne a Nyárölő munkálatait.

*

Nem bírta tovább, úgy érezte, ha akár egy másodperccel is többet kell töltenie az idióta banda társaságában, menten felrobban, darabokra zúzva mindent és mindenkit, aki körülveszi. Magában puffogva, az ujjait tördelve vágta be az öltöző ajtaját, majd tehetetlenül a földre rogyott. Elege volt az egész hajcihőből. Az újravett jelenetek százaiból, a körülötte pattogó sminkesekből, meg abból az agyhalott rendezőből, aki azt hitte, eladhatja azt a szart. Nyárölő! A puszta szótól is émelygett a gyomra. És még azt várják tőle, hogy tegyen úgy, ahogy a forgatókönyv megkívánja! Játssza el azt a szánalmas alakot, akit normál esetben két perc alatt kicselezne. Semmi intrika, semmi titok, csak az arcukba csapott tény, miszerint Jared Silver maga a sötétség. Persze, mit is várhatnánk egy film karaktereitől, ha már az alapsztori is ennyire elcsépelt? A visszavonult titkosügynök, az ostoba lánya, meg a főgonosz, aki elmetszi az összes nőnemű nyakát, aki a Summer nevet viseli. Persze, senki se tudja, miért, aztán a végén kiderül, hogy a rosszfiú szíve csordultig telt érzelmekkel, és mivel pszichopata szegény feje, így próbál bosszút állni a volt nőjéért, aki történetesen szintén a forró évszakról kapta a nevét. A címről valami hatalmas dobásra számít az ember, a sztori még a béka seggéig sem ér fel. Tipikus.

Gondolkodás nélkül rágyújtott, majd hátát a falnak támasztva a szájához emelte a szivart. A felszálló füst megnyugvást ébresztett a lelkében, még ha tudta is, hogy nem tart sokáig az állapot. Hamarosan érte jönnek, és rágják a fülét, hogy szedje már össze magát. Tegye, amit a rendező mond. Csináljon egy sekélyes, ostoba kéjencet a karakterből, aki amúgy is képtelenség komolyan venni. Basszus, a főhős folyton kicselezi, átveri, a földbe tiporja, ő meg csak tűr és tűr, és annyi esze sincsen, hogy idő előtt elvágja a kiscsaj torkát! Szánalmas… még sosem alakított ilyen béna szereplőt.

Pár perc múlva szembe is találta magát az első látogatóval. Unottan, emelte fel a fejét, lélekben felkészült arra, hogy fogja elküldeni a rendezőt melegebb éghajlatra. Ám a küszöbön toporgó személy még őt is meglepte, egyúttal elvette a kedvét a veszekedéstől. Akadt pár közös jelenetük a filmben, így az elmúlt napokban alaposan kiismerte Hollywood jövendőbeli üdvöskéjét. Cat Gilliham profi módjára tévesztette meg a stábtagokat. Pont úgy festett, mint ahogy azt a néző az elrabolt lánygyermektől elvárná. Különösen szép, mégis titokzatos arc, tágra nyílt szemek, napsugárszínű hullámok, átlagos göncök. Semmi extra, csak egy hírnévről áradozó csitri, akinek apuci évtizedekkel a születése előtt kitaposta az utat. Aidennek felfordult a gyomra, ahogy arra gondolt, mennyire igazságtalan játszmába keveredtek. Mások színészeti iskolákat végeznek, éveken át küzdenek egy szerepért, meghallgatásról meghallgatásra járnak, és még így sem érnek el semmit. Ennek a kis hülyének meg elég volt csettintenie, és máris a lába elé dobtak egy szerepet. Igaz, nem mutatkozott túl sokáig a képernyőn, a játékideje alig húsz percre terjedt ki. Aiden úgy vélte, ez így van jól. A film amúgy is ingatag lábakon állt, Cat szereplése pedig megadta volna neki a végső löketet a borulásra.

– Nem tudom, Aiden – vezette végig rajta a tekintetét –, hogy mi állt a szerződésedben, de az enyémben nem említették, hogy bármikor leléphetek cigizni egy hisztiroham miatt.

– Nyilván. Nem dohányozhatsz, hiszen kiskorú vagy – húzta el a száját gúnyosan. – Mázli, hogy a hisztiktől nem tiltottak el. A végén még megőrülnél, és kereshetnénk új Summert.

Elfojtott magában egy mosolyt, ahogy a lány vörösödő fejét kémlelte. Hozzászokott már a stílusához, még ha nem is tudta megérteni a kifakadásait. Vagyis, igazából agybajt kapott tőlük. Sosem rajongott a „sztárcsemetékért”, akiknek minden az ölükbe hullik, de Cat még az eddigi ismeretségein is túltett. Ő tényleg elhitte magáról, hogy többet ér másoknál. Úgy járt-kelt a forgatáson, mintha nem is elsőfilmes mellékszereplő, hanem világhírű művész lenne. Persze a rendező előtt – aki szintén akkor kezdte a pályát – magára öltötte a kedves kislány szerepét, akinek minden megfelel. Pechére azonban kivétel nélkül mindenki tudta, miért teszi. Cat odáig volt a pasiért, vagy ha nem is, remekül hitette el vele. Úgy viselkedett, mint egy gyámoltalan bárány, de Aident nem tévesztette meg. Ő tudta, hogy valójában egy született hisztérika, aki mindenen képes kiborulni.

– Ez lesz az első filmem, Crew – emelkedett meg az íves szemöldök. – Ezen múlhat a karrierem. És ha miattad megy tönkre, én…

Bizonyára meglepődött, amikor a férfi elnevette magát, majd feltápászkodott. Aidennek ez a felállás sokkal inkább elnyerte a tetszését. Hiába toporzékolt Cat tűsarkúban, így is csak az álláig ért fel.

– Legalább ne csinálj úgy, mintha véletlen lenne – mondta. Szavaiból úgy csöpögött a gúny, mint az eső a felhőből vihar idején. – Mindketten pontosan tudjuk, miért lehetsz itt. A helyedben örülnék…

– Elég nehéz örülni, ha egy agyonsztárolt nőcsábász képtelen az együttműködésre.

Aiden ajka felfele vezető ívet vett fel a rejtett bók hallatán. Cat nyilvánvalóan nem tervezett flörtölésbe bocsátkozni, de azért jólesett kicsit húzni az agyát. Mi tagadás, volt némi igazság abban, amit mondott. Az utóbbi években rendesen megugrott a hírneve, alig akadt pont a Földön, ahol ne ismerték volna. A mozik látogatói számtalan sikerfilmben csodálhatták meg. Szerepelt vígjátékban, romantikus drámában, néhány akciófilmben, sőt még egy fantasysorozat második évadjában is rá osztották a főgonosz szerepét. Bármilyen karaktert életre tudott kelteni. Pszichopata gyilkos, önelégült bankár, megtört családapa, vagy az egyetemista, akiért döglenek a nők… Semmi sem jelentett számára akadályt. A magánéletében is nagy sikereket ért el, mármint, a saját meglátása szerint. Harminckét éves korára már az összes vonzó színésznő megfordult az ágyában – igaz, egyik kapcsolat sem tartott tovább egy-két hónapnál.

Aiden nem bírta a kötöttségeket. Itt volt az ideje, hogy ezt Cat is belevésse abba a csinos kis fejébe.

– Szeretnél te ilyen agyonsztárolt lenni! – nevette el magát, majd közelebb húzódott a lányhoz. – Már így is éppen elég hozzád hasonló szaladgál a szakmában, cica.

Cat szemhéja mellett megrándult egy izom a megszólításra. Pont úgy történt, mint ahogy azt Aiden sejtette. Az újdonsült sztárjelölt vélhetően nem vette számításba a negatív következményeket, amikor kiválasztotta a művésznevét. Bár, a férfit mindig is egy macskára emlékeztette. No, nem az aranyosabb fajtából, hanem a kényesből, akinek elég egy rossz szó, és a felismerhetetlenségig kaparja a falat.

– Lehet. Én legalább nem nézem le a produkciót – érkezett a válasz.

Aiden azt se tudta, sírjon, vagy nevessen. Most tényleg keménynek hiszi magát?

– A produkció egy kalap szart se ér – szívta meg a csikket. – Persze, neked nyilván nem esett le, csak rinyálnod kell, meg kisírt szemekkel bámulni a kamerába.

Elég volt ránéznie, máris tudta, hogy megnyerte a csatát. Catet másodpercek választották el attól, hogy kiverje a hisztit. A szemöldöke a hajtövéig szaladt, apró tenyere ökölbe szorult, a térde pedig valósággal remegett a döbbenettől. Aiden egy pillanatra elgondolkozott, miért húz a lány a szünetben tűsarkút, miközben a filmben végig sportcipőben mászkál, de végül ráhagyta. Tipikus attitűd, amitől nagynak érzik magukat.

– Bocs, mindig elfelejtem, hogy Aiden Crew azzal kezdte, hogy megkapta Luke Skywalker szerepét! – gúnyolódott. Egyre sebesebben gesztikulált a kezével, szőke tincsei a vállán táncoltak, miközben hadart. – Ember, mondd neked valamit az a szó, hogy empátia? Mert, mondjuk, ha lenne benned egy icipici, talán felfognád azzal a csökött agyaddal, hogy miről szól a film. Hahó, nagymenő, ez egy metafora! – csettintett egyet az orra előtt. – Igen, jól értetted, a Summer valójában az évszakra utal, nem a lányra. A te karakterednek az a küldetése, hogy kiiktassa a nyarat, vagyis, hogy elvegye az emberektől az év legszebb időszakát, hogy tönkre tegye az életüket, csak mert az az időszak, vagyis a nyár, az ő életében rosszul sült el. És itt jön képbe a karakterem apja, vagyis az ember, aki nem adja könnyen a boldogságát, és tűzön-vízen át harcol érte. Lehet, hogy Jared Silver szerencsétlen, de ez a lényeg. Ez mutatja meg az embereknek, hogy a boldogság üldözésében semmi sem jelenthet problémát. Sőt, egy elmélet szerint a pasas nem is olyan nyomorék, csak a főhős látja annak.

– Nagyszerű, változtassuk az elcsépelt akciót lélektani filmmé, az majd biztos sokat dob rajta!

– Nem tehetek róla, hogy se lelked, se agyad, hogy felfogd! – tartotta fel a kezét hárítóan. – Tudod mit, Crew? Rohadtul nem érdekel, mit gondolsz, de nem fogod tönkretenni a filmet. Ez egy mestermű lehetne, érted? Csak vissza kellene venned a pofádból, és megmutatni, hogy igenis el tudsz játszani egy ilyen férfit is. Ó, vagy talán tévedek? – kapott a szájához kissé mesterkélten. – A végén még kiderül, hogy ennyi tehetség se szorult beléd.

Felvont szemöldökkel hallgatta végig a lányt. Nem akart a szavába vágni, még akkor sem, ha tudta jól, az arca nemsokára a szeméhez hasonló zöldes árnyalatot vesz fel. Persze, egy kicsit halványabbat, a rosszullétre utalót. Korántsem csillogna olyan csábítóan, mint a női magazinok által gyakran emlegetett írisze.

– Nézd, cica, ezt a dumát majd apunak! – nyomta izmos hátát a falnak. – Lehet, hogy rá hat a sikításod, de engem nem győz meg. Mellesleg, ha már a tehetségnél, meg a sztárolásnál tartunk, nem árt, ha tudsz egyet, s mást. A legfontosabb, hogy nyilvános helyen sose kezdj balhéba – Ráérősen lendült előre, a szoba méretei miatt a következő pillanatban már Cat arca mellett nyugodott a tenyere. A lány légzése azon nyomban felgyorsult, Aidennek úgy kellett visszatartania a vigyorát. Túl komoly dolgokról beszélt ahhoz, hogy csak úgy felröhögjön. – Ha megteszed, lőttek a hírnevednek. Maximum a celebekhez érhetsz fel, és hidd el, rohadt nagy különbség van celeb, híresség, és filmcsillag közt. Te egyelőre a legalsó fokon pattogsz, én a középsőn, de ha minden jól megy, és végre kapok egy normális szerepet, talán még az A-listára is felvesznek – villantotta meg jól ismert, ezer wattos mosolyát. – Amíg mindenkit kiosztasz a forgatások alatt, meg rámászol a rendezőre, ne is álmodj komolyabb szerepekről. Egy életre rád ragasztják a bajbajutott kislány karakterét, még hetven év múlva sem kapsz jobbat. Már, ha egyáltalán addig kihúzod a médiában.

Cat torkában gombóc keletkezett a monológ hallatán. Aiden érezte, hogy lelassul a légzése, ám a szíve annál sebesebb tempót vesz fel.

– Nem fogok leragadni… – motyogta elhaló hangon. – Én… egyszer szeretnék főgonosz lenni…

– Ja, vágom, nekem meg le kéne szoknom – bökött a férfi a cigarettára, megmutatva ezzel a kollégájának, milyen reményeket fűz a fejlődéséhez. – Ha apád annyit árult el a szakmáról, hogy sokat kereshetsz vele, meg a fél világ megőrül érted, még nem tudsz semmit. Túlságosan messzire terjed a sötét oldal ahhoz, hogy elkerüljük.

– Azt hittem, a Nyárölőről beszélünk… – rebegtette meg a pilláit. Mogyoróbarna pillantása elárulta, hogy kétségek közt vergődik. – Hogy jön ide a Star Wars?

A férfi erős késztetést érzett, hogy hangosan is kétségbe vonja a lány festett szőke hajának eredetiségét. Időközben a kezében tartott cigicsikk egészen apróra morzsolódott, így a többihez hasonlóan a kukában végezte. Aiden érzékei még így sem szabadulhattak a mámoros íz fogságából.

– Ez a médiáról szól. A felső üzemről, ami megveszi az embert – sóhajtott a kétkedő babaarcra. – És milyen olcsón teszi! Sokan önként adják a fejüket rabszolgaságra. Mások kényszerből válasszák ezt az utat, hogy a szenvedélyüknek hódoljanak. Ha egyszer beszippant a gép, sosem szabadulsz. Minden egyes lépésedről tudni fognak. Kikkel barátkozol, hol nyaralsz, mit sportolsz… Még az sem maradhat titokban, mint ettél ebédre! Csak akkor szállhatsz ki, ha ők is úgy gondolják. Amikor már a függőjükké tettek, te meg belenyugodtál a szerepedbe. Képtelen vagy változni, ezért kitaszítanak maguk közül. A végén nem maradsz más, mint egy rongy, akitől elrabolták az életét.

Pontosan tudta, hogy hat Catre a monológja. Az utóbbi időben felhalmozódtak a dolgai, muszáj volt kiadnia magából, ami a szívét nyomta. Lassacskán kezdett az agyára menni a körülötte folyó hajcihő. Nehezebben bírta a strapát, máshogy állt a szerepekhez, mint korábban. Egyfolytában azon kapta magát, retteg, mi van, ha elszúrja? Ha eljön a pont, hogy ő, Aiden Crew, nem érdekli többet az embereket. Hónapok óta kétségek közt gyötrődött, most azonban elszánta magát, hogy színt valljon. Jólesett, még ha egy ilyen jelentéktelen csitri előtt tette is.

A várt hatás azonban elmaradt. Ifjú kollégája ahelyett, hogy elsápadt volna, harciasan ellökte magától a férfit, és könnyed léptekkel az ajtóhoz sétált. Aidenben ekkor tudatosult, mekkora hibát is követett el. Ha Cat beszélni fog, örülhet, ha egyáltalán nem rúgják ki azonnal. Mert bármennyire is rühellte a szerepét, azért a munka sose jött rosszkor.

– Dühös vagy, Aiden – sziszegték a rózsaszín ajkak. – Azt se tudod, mit hadoválsz össze. Nézz már magadra! A médiának köszönheted, hogy itt tartasz…

– Pont, ahogy mondod – Most már ő is megemelte a hangját. – Inkább neked kellene magadba nézned. Aranyom, szerinted mennyi idő, mire megváltozol? Mire belehajszolnak a tökéletességbe? Cica, te nem látod, mit tesznek. Fogalmad sincs, mi zajlik a háttérben, érted?! Én végig mentem ezen. Minden, amit látsz – mutatott végig a tulajdon alakján – egy szerep. Nekik csak egy karakter a filmben, akiről mindent tudni akarnak. Te is jól tudod, hogy az alkotás akkor az igazi, ha minden titokra fény derül. Még arra is, hogy mit csinálok a hétvégén. Hogy kit viszek ágyba, vagy kivel ülök be egy étterembe. Pár hónapja azt terjesztették, hogy összejöttem valami vörös szépséggel – erőszakolt ki magából egy kényszeredett kacajt. – Igen, sok helyre elvittem, vacsorákra, partikra, és tudod, miért? Mert a másodunokatestvérem, akit két éve nem láttam. Egy percet nem tölthettünk el együtt anélkül, hogy ne kattant volna a vaku a háttérben.

Közelebb húzódott a lányhoz, a szemkontaktust egy tizedmásodpercig sem szakította volna meg. A barna íriszben érzelmek hada dúlt, véres, kegyelmet nem ismerő csatába feledkezve. Pedig nem szabadott volna, hogy megérintsék a hallottak, elvileg Aiden szavai sem hordoztak magukban sok újdonságot Cat számára. Ő mégis megremegett. A férfi tüdejéből halk sóhaj tört napvilágra. Most jött csak rá, hogy a kollégája semmit sem sejt a rá leselkedő veszélyből. Nem hazudott, mert bár az apja valóban a tűz közelében mozgott, inkább a háttérből irányította a szálakat. Egy átlagember aligha ismerte volna fel az utcán. Talán nem is vetette bele magát a sűrűbe. Az egyszem kislánya kitalálta, hogy ő bizony filmszínésznő lesz, mire gondoskodó szülőhöz híven, teljesítette a kívánságát.

– Köszönöm, Aiden… Köszönöm, hogy elmondtad! – eresztett felé egy bánatos mosolyt. – Azért igyekszem a pályán maradni. Belőlem nem csinálnak eldobható tucatcelebet! Én Cat Gilliham akarok maradni, a fenébe is! – A tűsarkú magasított talpa a padlót érintette. Hidegen, halkan, mégis oly’ drámaian, hogy attól borsózott a színész háta. – De nem csak Cat Gilliham. Hanem színész, méghozzá elismert. Olyan, akit nem tesznek tönkre.

Végszóra nyílt az ajtó, a rendező asszisztense nyitott rájuk. Káromkodásai bizonyára mérhetetlen sértődöttséget váltanának ki az alsóbb körökben, a szereplőket azonban nem igazán ütötték szíven. Cat aranybarna írisze eltűnt a sötét szempillasátor árnyékában, úgy somfordált vissza a forgatásra. Talán nem is hallotta Aiden hozzá intézett, gúnytól csöpögő szavait.

– Sok sikert, cica!

*

Az egymásnak csattanó kezek ovációjára tér vissza a valóságba. Értetlenül fordul körbe, fogalma sincs, mi történt az elmúlt percekben. A mellette kuporgó kölykök visítanak, mint a fába szorult féreg, és közben a teherautó tetejét tapossák, önfeledt örömtánccal szórakoztatva az egybegyűlteket. Az emberek hering módjára tömörülnek, és közben mást sem tesznek, csak üvöltöznek, jókedvűen sikítanak, vagy éppen egymás nyakába borulva zokognak fel. Aiden szívében rossz előérzet támad, ami a képernyőre nézve sem csitul. Már megint az a bájgúnár vigyorog a képébe, egészen közelről, mintha ki akarná égetni az auráját. Az egykori szívtipró ujjai az üveg nyakára kulcsolódnak; fél, ha máshogy cselekedne, utolsó mentsvára is elsodródna mellőle.

Hirtelen váltás ugrik a képbe, a kamera ezúttal Cat Gilliham kislányos vonásaira fókuszál. A nő – mert bizony, a Nyárölő forgatása óta tizenkilenc év telt el, ha minden igaz, cica nemsokára betölti a negyvenet – piros ajka elé kapja a kezét, mogyoróbarna íriszében sós cseppek lelnek otthonra. A mellette ülő férfi vigyorogva megpaskolja a hátát, és odasúg neki valamit, amiből egy szót sem hallani a zajongás miatt. Bár, ami azt illeti, a látvány mindent felülmúl.

Aiden résnyire szűkült szemmel figyeli, ahogy az egykori üdvöske a színpad felé veszi az irányt. Az emlékek elmúltával döbben csak rá, mennyire megváltozott az „áldozata”. Nem lett egy szépségideál, mint ahogy azt várták tőle. Bár nem hízott el, kétségtelenül felszaladt rá néhány kiló – mondhatni, egészen jót tett neki a dolog. Szőke haja a dereka helyett mindössze a válláig ér le, a homlokát pedig elenyésző ráncok borítják. A járása kapkodó, kissé gyerekes, valószínűleg ezért is hagyta otthon a tűsarkúját. Mint mindig, ő maga a megtestesült elegancia – még akkor is, ha kisestélyi helyett egy nadrágkosztümöt, és egy királykék blúzt választott, és társnőivel ellentétben, az uszályt is elengedhetőnek nyilvánította.

Önmaga maradt – a felismerés tőrként hasít Aiden Crew elméjébe. Nem gyilkos markolatú, kegyetlen fegyverként, hanem biztonságot és megnyugvást hozó varázslatként. Ezzel mutat rá, hogy nem hiába küzdött. Ha másért nem is, a lányért érdemes volt belefogni a pályába.

Kétszer is meg kell néznie, hogy felfogja, amit lát. Nem a részeg gondolatai játszadoznak vele, a mámor kizárólag Cat számlájára írható. Aiden nem hiszi el, hogy ugyanaz a szószátyár, picsogó csitri lép fel a színpadra, mint akivel végig veszekedte a Nyárölő forgatását. Hát még, amikor a műsorvezető átnyújtja neki a filmtörténet valaha volt legnevesebb elismerését!

A taps egy pillanatra sem hagy alább. Az emberek tombolnak, Cat nevét kiáltják, és hatalmas transzparenseket nyújtanak a magasba. Aiden smaragdzöld írisze az üveg alján lévő alkoholra téved. Lenyelné, szíve szerint magába öntené az egészet, de nincs hozzá ereje. Tudni akarja, milyen utat járt be a lány, mire idáig jutott.

Öt percbe is beletelik, mire az idei év legjobb színésznője lenyeli a könnyeit, és a magasba emeli a szobrot. A tapsvihar alábbhagy, mindössze az utcagyerekek őrjöngenek a teherautón. A műsorvezető kedvesen gratulál Catnek, majd átnyújtja neki a győztesnek járó pezsgőt. Alig észrevehetően a mikrofon felé biccent; itt az ideje az unalomig ismételt beszédnek. Köszönet a családnak, barátoknak, rövid ömlengés a stábról, felhívni a figyelmet a soha el nem jövő világbéke fontosságára, aztán, sipirc, a mi időnk is véges.

– Jézusom, tudják, hogy remegek? Kábé, mintha a Pokol tüzében főznének. Végre megértem, min ment keresztül a többi szereplő, amikor az a szipirtyó kínozta őket! – nevet fel. A közönség követi a példáját, Aiden pedig a teherautó szélére húzódik. – Oké, áradozhatnék egy sort Malaya tökéletességéről, meg arról, hogy neki köszönhetem az első Oscaromat, de most komolyan, kit akarunk átverni? Igaz, mindig is kedveltem a negatív hősöket, de a leginkább mégis akkor bírtam őket, amikor a sztori végén beadták a kulcsot. Ezért is örültem, hogy így alakult a forgatókönyv, bár, bevallom, kicsit ijesztő volt visszanézni, ahogy kilehelem a lelkem a vásznon.

Szavait egyöntetű nevetés kíséri. Aiden, bár nem látta a filmet, biztosra veszi, hogy egy velejéig romlott nőszemélyről van szó… magáról a főgonoszról! Gunyoros mosoly fut végig az ajkán, ahogy arra gondol, milyen kitartó is a kis Cat. Kitalálta, hogy belebújik a rosszfiú bőrébe, és meg is tette. Sőt, a kezében csillogó aranyozott díjat elnézve, kiváló alakítást nyújtott.

– Nem viccelek, még a kislányom is megijedt tőlem. Én mondtam, hogy ne ültessük be horrorra, de a férjem hajthatatlan volt – elmosolyodik, miközben a családjáról mesél. Ez nem az a megjátszott vigyor, amit a kameráknak tartogat, hanem a szívből jövő, őszinte görbület. – Ezúttal is köszönöm nektek, hogy velem voltatok, és támogattatok! Még akkor sem küldtetek el melegebb éghajlatra, amikor nyúzottan estem haza a forgatásról, és emiatt elhalasztottuk a programunkat. Ha ti nem lennétek, nem tartanék itt.

Aidennek rögtön szemet szúr, hogy nem említi név szerint a családtagokat, mint ahogy a továbbiakban is csak a híresebb emberek neveit sorolja fel. Úgy tűnik, mégis kijátszotta Hollywood szabályait; elintézte, hogy ne másszanak bele a magánéletébe.

– A végére hagytam azt az embert, akinek a legtöbbet köszönhetem. Nem azért, mert mellettem állt az elmúlt évtizedekben, vagy, mert hozzá bármikor fordulhattam. Nem, a mi történetünkben nincs helye holmi klisének. Ez igazi, őszinte, és leírhatatlanul emberi. Gondolom, kevesen emlékeznek rá, hogy tizenkilenc évvel ezelőtt szerepeltem a Nyárölő című akciófilmben – Megfagy a levegő. Néhányan barátságos mosollyal fordulnak a kivetítőhöz, mások a filmről kezdenek pusmogni. (Tudod, az a pszichopata pasas, aki megölte a Summer nevű lányokat. Istenem, olyan dögös volt gonosznak!) Aiden ereiben kővé dermed a vér. – Nem voltam nagy szám. Tényleg. Első próbálkozásnak csak-csak elment, de nem ezért szeretnék beszélni róla. Hanem azért, mert megismertem egy embert, aki gyökerestül megváltoztatta az életemet – néz egyenesen a kamerába. – Bizonyára emlékeznek még az álomgyár ügyeletes szépfiújára, mindenki kedvenc színészére. Annak idején még ezen a gálán is megfordult, és képen törölt egy riportert! – Egyöntetű nevetés hangzik fel a téren. Aiden arról mormog, milyen kár, hogy anno nem találták ilyen viccesnek az esetet. – Aiden Crew-ról beszélek, aki a filmben a gyilkos lányrablót, Jared Silvert alakította. Hatalmas volt. Esküszöm, forgatás közben felállt a hátamon a szőr, valahányszor hozzám ért. Viszont, még mindig nem értünk el a lényeghez. Ahhoz a naphoz, amikor felnyitotta a szemem. Emlékszem, hajba kaptunk valami hülyeségen, én üvöltöttem vele, mint egy óvodás, ő meg a szememre olvasta, hogy így sosem törhetek ki a skatulyából. Örökre leragadok a bajbajutott lány szerepében – A csend lávaként önti el az embereket, még a sóhajaiknak sem ad szabadságot. Mindent és mindenkit felperzsel maga körül, egyedül a kiszabadítóját hagyja megszólalni: Malaya, a Pokol királynője, Summer, az elrabolt lány, Cat Gilliham, az Oscar-díjas színésznő. – Naiv kis fruska voltam, azt hittem, Hollywoodban minden rólam, rólunk, a tehetségekről szól. Nem a pletykákról, az ostoba cikkekről, hanem az igazi értékekről. Ha Aiden akkor nem nyitja fel a szemem, ma nem itt tartanék. Behódolok az iparnak! – hallat egy könnyed nevetést. – Csontsoványra fogyok, összeállok az első hírességgel, majd elválok tőle, tudatmódosító szerekhez nyúlok, rehabra járok, és csak nagyritkán hallani egy-egy kudarcba fulladt filmemről. Nos, köszönöm szépen, de erre nincs szükségem. Én csak boldog akarok lenni. A családommal, a barátaimmal, a kutyámmal, saját magammal. Mert a tehetség nem a szerepekben rejlik. Nem abban, hogy minek adjuk el magunkat, mit írnak rólunk a lapok. Sokkal fontosabb, mi van itt – teszi a kezét a mellkasára.

A tömeg áhítattal lesi minden egyes mozdulatát. Aiden fészkelődni kezd, hirtelen nagyon kényelmetlenné vált számára a teherautó. Úgy érzi, ugrania kell, a gála épületéig rohanni, és a karjaiba zárni Catet. Azzal nyugtatja magát, az alkohol hatása, ám valahol, mélyen pontosan tudja, hogy másról van szó.

– Nem egy teória kapott szárnyra a Nyárölő valódi jelentéséről. Annak idején úgy tartottam, Jared Silver magától a nyártól, vagyis a boldogságtól akarja megfosztani az embereket, csak mert neki nem úgy alakult az élete, ahogy eltervezte. Aztán jön a jófiú, legyűri a gyengének vélt, ám valójában kemény akadályokat, és adott a happy and. Viszont, néhány éve, amikor újra megnéztem a filmet, átértékeltem magamban a jelentését – teszi fel a kezét, hogy jelezze, még koránt sem ért a végére. – Vonatkoztassunk el az évszaktól, és fókuszáljunk a történetre. Ha jobban belegondolnak, Silver valamennyi gyilkossága véletlenül jött létre. Puszta baleset volt. Ő valójában el akarta rabolni azokat a lányokat, mert azt hitte, ez így normális. Mert ő is rabolt gyerek volt. Igaz, a csatatéren találtak rá, de a lényegen nem változtat. Lehet, hogy nem is gonosz, csak boldog akart lenni. De nem ismerte a boldogságot. Lövése sem volt, mi az, mert még sosem tapasztalta igazán.

A félreértések elkerülése végett szól pár szót arról, hogy mélységesen elítéli a karakter tetteit, és cseppet sem ért egyet a módszereivel. Aiden nem foglalkozik vele, hiszen tudja, mindez nem több puszta hablatyolásnál, hogy megőrizze a jó hírét. Elvégre, nem mutatna túl kecsegtetően a címlapon, hogy a friss Oscar-díjas színésznő gyerekrablásra ösztönzi az embereket.

Még őt is beszippantotta a média, ezt szeretné gondolni a férfi, de nem megy neki. Voltaképpen még most sem jutott el a tudatáig, hogy Cat róla beszélt élő adásban. Azt hitte, a lány már rég elfelejtette, még örül is neki, hogy nem tartották a kapcsolatot. Ugyan, mégis ki keresné egy lecsúszott ex-sztár társaságát? A Cathez hasonló nők biztosan nem.

– Ismernünk kell a boldogságot ahhoz, hogy értékelni tudjuk. Aiden Crew! – néz bele ismételten a kamerába. – Évtizedek óta nem hallottam felőled egy árva kukkot sem. Nem tudom, élsz-e még, látod-e egyáltalán a műsort, vagy, hogy mi a véleményed erről az egészről, de remélem, neked összejött. Rájöttél, hogy eddig rossz helyen kutattál. Mert a boldogság valójában nem a magazinok előlapján, meg a filmpremiereken valósul meg, mint ahogy azt korábban hitted. Meg kell, hogy valljam, eleinte csodálkoztam, hogy nem kapott szárnyra rólad semmilyen hír, de jobban belegondolva, örülök, hogy ezt az utat választottad. Szívből remélem, hogy már nem érzed magad rongynak. Mert nem vagy az Aiden. Fantasztikus ember vagy!

 A magasba emeli a poharát, a mellette szobrozó férfi szó nélkül követi a példáját. Az emberek a téren méhkas módjára nyüzsögnek, még a teherautón ülő gyerekek sem képesek fékezni magukat. Talán egyetlen ember van az egész kontinensen, aki mozdulatlanul tölti ezeket a pillanatokat.

Cat a nézőtér felé tartja a poharát. Vérvörös ajkain ezer wattos vigyor játszik, miközben belekiált a mikrofonba.

– Aiden Crew-ra!

– Nem. Cat Gillihamre.

Azzal a képernyőn mosolygó nő felé tartja az üveget, és egy csapásra lehúzza az alján árválkodó vodka utolsó cseppjeit.