Sziasztok!
Kicsit rendhagyó, személyesebb bejegyzéssel jöttem, de úgy éreztem, ezeket muszáj kiírnom magamból. Igen, a legtöbb leírt dolog valóban megtörtént, csak a neveken változtattam, illetve a párbeszédeken, lévén nem emlékeztem mindre pontosan.
*****
2018. április 21, szombat, reggel hét
óra. Egyedül ülök a buszon, ami a suli felé visz. A szám értetlen görbületet
vesz fel, a tekintetem a távolba réved. Egy űr van bennem, de nem a félig
elveszett hétvége miatt. Minduntalan fülemben üvöltő szöveget ismételgetem,
miközben elöntenek az emlékek.
Ötödikes, vagy talán hatodikos
lehettem, amikor apa behívott a szobájába. Azt mondta, mutat nekem pár számot,
amivel menőzhetek az osztályban. Néha kicsit úgy éreztem, mintha neki többet
jelentene a népszerűségem, mint nekem. Gondoltam, mindegy, meghallgatom, aztán
maximum nem foglalkozom vele többet. Az első pár dal nem tetszett igazán. Talán
a bennük lévő sok rap zavart, vagy az, hogy nem igazán értettem a szövegüket.
Aztán jött valami más. Valami, ami mosolygásra késztetett.
"So
wake me up, when it's all over,
When
I'm wiser and I'm older
All this time I was finding myself and I
Mintha én is ilyen lettem volna:
elveszett. Tömeg, akinek nincs ízlése, csak teszi, amit mondanak neki.
"Hey
brother! Do you still believe in one another?
Hey
sister! Do you still believe in love? I wonder
Oh,
if the sky comes falling down, for you
Megnyomtam egy gombot, mire újra
felcsendültek az első ütemek. Gyakorlatilag mást sem csináltam egész infón,
csak hárompercenként megismételtem a mozdulatot.
– Nem unod? – kérdezte egy
osztálytársam.
Tagadólag megráztam a fejem.
– Ezt nem lehet megunni – vontam
vállat. – A cserediákom is szereti.
Nem hazudtam, a mosoly újfent ott ült
az ajkamon. Eszembe jutott, mennyire jól éreztem magam a lánnyal még
októberben. Hetedikes lévén a tudásom még koránt sem volt azon a szinten, hogy
kötetlenül elbeszélgessünk, de találtunk egy nyelvet, amit mindketten
megértettünk; a zenét.
"For
every tyrant a tear for the vulnerable
In
every lost soul the bones of a miracle
For
every dreamer a dream we're unstoppable
A keserédes íz elsöprő vereséget
aratott az ízlelőbimbóim felett. Zsongott a fejem, a tásaságunkkal nevetgélő
kilencedikesbe kellett kapaszkodnom, hogy ne tántorodjak meg. Franc se hitte
volna, hogy az első pia így ki tud ütni – még akkor is, ha nem is ittál annyit,
lévén nyolcadikosként, a Punnany Massif koncertje előtt nem valami okos döntés
lerészegedni.
A társaságunk mellett egy páros haladt
el. A lány piócaként tapadt a pasijára, pedig alig egy hónappal azelőtt még
mással járt, akit valamiért megcsalt. Az enyelgésük láttán megvetően elhúztam a
számat.
– I'll be waiting for love, waiting for
loooove! – énekeltem fennhangon.
– Te tényleg nem bírod a piát! –
csóválta meg a fejét a kilencedikes, majd kivette a kezemből az üveget. – Nem
szólhatsz be nekik. Végzősök.
– Jaj már, csak vicceltem! – forgattam
meg a szemem.
– Basszus, pedig ez jófejnek tűnt...
– Az is volt. Egy jófej rocker. Tudod,
rockzenével.
Kínosan vihorászva túrtam a hajamba, a
barátnőim pedig már egy amerikai sráccal beszélgettek. Eleinte úgy terveztük, elmegyünk
sétálgatni a városban, beülünk valahova, szóval teremtünk pár emlékezetes
pillanatot. Ezzel szemben Heni szobájában ragadtunk. A nagy meleg persze nem
akadályozott meg minket abban, hogy valami őrültségbe keveredjünk. Így
találtunk rá egy táskereső oldalra, ahol webkamerán keresztül beszélgettünk
másokkal. Mint mindenhol, itt is akadt pár, enyhén szólva furcsa alak, de engem
leginkább mégis a rocker húzott fel, aki letiltott a kedvenc számom miatt. De
legalább a barátaim megtudták, mi is dob fel igazán.
Abban az évben tartottunk egy nyárzáró
bulit. Legalábbis, így neveztük - valójában Henitől búcsúztunk el. A barátnőm
úgy döntött, négy év bőven elég volt neki a mi gimiből, ezért megírta a
felvételit. Szeptembertől már Pesten tanult.
– Szerinted, Maja? - fordult hozzám a
lány. Néhány másodpercnyi gondolkodás után megmondtam, mit szeretnék hallgatni.
– Addicted to you megvan?
– Így nem lesz rocker srácod! -
csóválta meg a fejét Heni. A mosolya jókedvről árulkodott a megvetés helyett.
Somolyogva vetettem magam a nyakába. Mikor
elkezdődött, a többiek is csatlakoztak hozzánk. Nem jöttek el sokan a buliba,
bár nem is hívtunk sok embert. Csak a legfontosabbakat, akik önmagáért
szerették Henit.
"I
couldn't live without you now,
Oh,
I know I'd go insane,
I
wouldn't last one night alone baby,
Világéletemben heterónak vallottam
magam, és tudtam, hogy a szám a szerelemről szól, ám ebbe a pár sorba mégis
beleborzongtam. Néztem a körülöttem lévő arcokat, és azon agyaltam, a
jelenlévők közül hányat nevezhetek majd a barátomnak, miután Heni elmegy?
Kettőnk közül mindig is ő számított népszerűbbnek, ő volt a hangadó, aki
tizennégy évesen már motorozott, és letette a nyelvvizsgát. Talán ezért is
utálták annyian. Én meg csak... nos, voltam. Nehezen nyíltam meg másoknak, nem
számítottam különösen szépnek, és profikat megszégyenítve hoztam magam kínos
helyzetekbe. Féltem, hogy Heni nélkül már nem leszek érdekes.
"Cause
it's not too late, it's not too late
I,
I see the hope in your heart
And
sometimes you lose it, sometimes you're shooting
Broken
arrows in the dark
Kelletlenül rántottam ki a fülemből a
fülhallgatót. A lüktetés egyszerre hatott a tenyeremre, a lábamra, és a
fejemre. Anya a futógép előtt strázsált, úgy méregetett, mintha nem lennék
magamnál. Való igaz, akkoriban nem számítottam túl gyakori vendégnek az
edzőteremben. De azóta megváltoztak a dolgok.
– Jól vagy? – mért végig gyanakodva.
– Ja – vetettem oda félfogról. – Tudod,
csak a stressz...
– A nyelvvizsga miatt, vagy...
– A nyelvvizsga miatt is, meg a gyökér
miatt is.
Egy szomorkás mosollyal az ajkán
simította meg a hátamat az izzadtságtól nedves trikómon keresztül.
– Most a tanulásra kell koncentrálnod.
Nem szabad, hogy...
– Hogy lélegezzen? Nos, ezzel szerintem
is rengeteget árt az emberiségnek.
Fogalmam sincs, minek örültem volna
jobban; ha felnevet, vagy ha közli, hogy attól mégpedig, hogy az a köcsög
összetörte a szívemet, nem kellene átmennem pszichopatába. Szerencsére egy harmadik
megoldáshoz nyúlt. Magamra hagyott a futógéppel, a telefonommal, és a
fülesemmel. Ott folytattam, ahol abbahagytam. Mikor végeztem, úgy éreztem, a
klippben szereplő kisfiúhoz hasonlóan én is látom a reményt. Tudtam, éreztem,
hogy túlleszek a vizsgán, és rajta is.
"We
are one
One
for sure
All
united
You'll
need some more
Oh
oh oh oh
You
make me!
Újra nevettem. Önfeledten ordítottam a
rádióból kiszűrődő szöveget. Alig három hét telt el a nyelvvizsga óta, és máris
nagy útra készültem. Izgalommal vegyes borzongás lett úrrá rajtam, amint arra
gondoltam, hogy nemsokára megtapasztalhatom azt, amiért annyian utaznak az
országunkba. Azelőtt sosem jártam még fesztiválon - ami azt illeti a mostani,
az első alkalom sem tűnt túl rendhagyónak. Mondjuk, nem zavart, hogy apával és
a tesómmal mentünk, és csak egy napra. Leírhatatlanul örültem, előző éjjel le
se hunytam a szemem, minduntalan az járt a fejemben, hogy mi mindenben lesz ott
részem. Valahogy úgy képzeltem el, mint a rádióban játszott dalt. Pörgősnek.
Gondtalannak. Szabadnak.
Felgyorsulnak az emlékképek. Újra a
buszon vagyok, de valami megváltozott. Látom, ahogy odamegyek az OKTV
döntőseihez, a felsősökhöz, akiket elkerülnek a kilencedikesek, hogy interjút
csináljak velük a suli honlapjára. Látom, hogy találkozót szervezek a
barátaimmal, akiket a neten ismertem meg. Látom, hogy nem várok tovább, nem
kell több írás, több ötlet, jobb időzítés, itt és most nyitom meg azt a blogot.
Látom, hogy merészebben öltözöm, és néhanapján még egy kis piros rúzst is
megengedek magamnak. Vajon mit gondolnak majd mások? Kit érdekel! Az én életem,
nem az övéké. Látom, hogy megkérdezem egy fiútól, lenne-e a párom néptáncon.
Aztán elcsattan az első csókom. Na, nem vele, hanem a szalagavató afteren. Két
évvel ezelőtt bebeszéltem volna magamnak, hogy nem is szeretnék elmenni, így
nem fájt volna, ha anyáék elutasítják az ötletet. Látom, hogy olyanokkal
barátkozom, akikkel korábban nem szimpatizáltam.
"He
said, "One day you'll leave this world behind
So
live a life you will remember."
My
father told me when I was just a child
Mosolygok. Ráz a hideg, a szemem
könnyes, és lassan le kell szállnom a buszról, de én csak mosolygok. Mert nem
csak az emlékek élnek örökké. Azok is, akik kiváltották őket.
Avicii (Tim Bergling) 1989-2018 |
Ez nagyon szép volt! 💓
VálaszTörlésKöszönöm!❤
TörlésKönnyezek...
VálaszTörlésRest in peace ♥
Hidd el, én is kb végig sírtam, amíg írtam:") Még mindig annyira hihetetlen...
Törlés